Attilával beszélgettek többek között a szakkommentátori feladatairól is.

– Dolgoztál a Fradiban utánpótlásvezetőként, az NBII-es Soroksárnál ügyvezetőként, majd Zalaegerszegen sportigazgatóként. Ha a fő filozófiád nem is lett más, miben változtattak rajtad ezek az évek?
– Már a Fradiban is azt szerettem volna, ha sok fradista kötődésű edző van az utánpótlásban. Soroksáron Lipcsei Petivel karöltve egy építő jellegű közeget akartunk létrehozni, és nem dicsekedni szeretnék, de sorolhatnánk, hány játékost adtunk az NBII-es és NBI-es kluboknak. Zalaegerszegen korábban rengeteg légióssal kötöttek kölcsönszerződéseket, amiket én nem szívlelek, inkább legyenek hazai labdarúgók hosszú távú szerződéssel. Ezért sok fiatalt megkerestünk, hogy hosszabb jövőben gondolkodjunk. A játékosok egyénileg is sokat fejlődtek ott, a csapat pedig kupagyőztes lett, és nyáron azokból a labdarúgókból értékesített többet a klub, akiket hosszú hónapok alatt kiválasztottunk, majd közösen rengeteg munkát tettünk a fejlesztésükbe. Ennek persze elengedhetetlen része volt Végh Gábor támogatása is. Persze a nap végén mindenhol az eredmény számít, de nekem fontos, hogy kikkel dolgozom együtt. Egy hasonlattal élve, azt akarom, hogy az én almás ládámban ne legyen egy rohadt alma se. Nem éri meg. Inkább a saját nevelésű kis almáim legyenek, amiket tisztítgathatok. Hiszek benne ugyanis, hogy az emberi tényezők is pontokat hoznak. Eljutottam arra a szintre, hogy egy-egy meccset nem túlfűtött érzelemmel nézek, mint korábban, hanem stratégiában tudok gondolkodni, és meglátni, hogy az adott játékos vagy munkatárs tud-e segíteni abban a fejlődésben, amit látni szeretnék. Tudom, hogy a sikernek sok gazdája van, míg a kudarc esetében nagyon kevesen vállalnak felelősséget.

– A ZTE-től való távozásod óta már egy új területen, televíziós szakértőként is láthatunk, ráadásul igen sűrűn. Ezek szerint hamar megszeretted az “új szakmádat”? Mennyire ment könnyen az itt szükséges tudás elsajátítása?
– A legelső mérkőzésem a Ferencváros – Klaksvík volt, amikor sokkot kaptam a stúdióban, talán dadogtam is. De hát’ 100 évben egy ilyen van. Az tény, hogy egyre jobban megszerettem az egészet, főleg mert nagyon jó közösségbe csöppentem. Volt olyan meccs, amire 3-4 órát is készültem, néztem a magyar, a külföldi oldalakat, elemzéseket, belementem olyan mélységeibe egy-egy BL-meccsnek, ami már túlzás volt, mert 4-5 papírlappal ültem magam előtt, és minden információt át akartam adni, amire viszont nem elég a műsoridő. Próbálok úgy fogalmazni, hogy aki nincs benne annyira a szakmában, az is belelásson egy-egy taktikai rajzzal abba, hogy az edző mire gondolhat, és hogy az megvalósulhat-e vagy sem. Rutinosabb vagyok tehát, ami nem csoda, hiszen lassan jön a 100. adásom.

– Mennyire nehéz úgy elemezni, adott esetben kritizálni, hogy személyesen ismered a csapatok játékosait, edzőit, vezetőit? Senki nem vette még magára a szavaidat?
– Nem kaptam ilyen jellegű üzenetet. Amikor belefogtam, az volt a célom, hogy mindig pozitív legyek, mert ilyen vagyok az életben is. Többször volt például, hogy a stúdióból felhívtam Hanacsek Attilát, nehogy valami butaságot mondjak egy bírói ítéletre. Próbálom szakmailag elmondani, hogy egy adott edző mit szeretett volna játszatni. Van persze olyan, amikor egyszerűbb valamit kimondani másnak, ha például két külföldi csapat játszik, mint egy NB I-es bajnokin nekem, aki magyar közegben vagyok, ezekkel a játékosokkal, edzőkkel dolgoztam, és nem is okoskodni vagyok ott. De nem biztos, hogy az én elsődleges feladatom az, hogy a nagy kritikus, a nagy megmondó legyek a tv-ben.

– Fradistaként mit szólsz az újpesti tulajdonosváltáshoz? Örülsz neki, hogy újra lehet esély egy erős riválist építeni vagy neked inkább az eddigi évek tetszettek, amikor teljesen egyoldalúak voltak a derbik?
– Onnan kezdeném, hogy vannak jó példák, miként kell egy klubot felépíteni. A Fradi történelme egyik legnehezebb időszakát élte, amikor Kubatov Gábor, Nyíri Zoltán és Orosz Pál talpra állította a klubot, és az építkezésükkel lépésenként valósultak meg, amit elterveztek. A Fradi olyan előnyre tett szert, ami nagyon nehezen behozható, mert minden szerepkörre megtalálták a megfelelő embert. Hajnal Tamás csatlakozott a sportszakmai részhez, de a klub építése elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a csapat is jó legyen. Az Újpesttel kapcsolatban azt érezte az ember az elmúlt időszakban, hogy soha nem volt rend a klub háza táján. A fiataljaik vagy az Újpest FC-ben vagy az UTE-ben játszottak, ment a címervita, játékosok jöttek-mentek, nem volt állandóság. Bár nehéz belelátni a miértekbe és a napi működésbe, de azért az eredmények és a szurkolóik reakciója árulkodóak voltak. Az Újpest van olyan tradicionális klub, hogy ne azért vergődjön, hogy épphogy csak bennmaradjon az első osztályban. Ha most elkezdik építeni a klubot, akkor az a futball, amit szeretnének látni, megvalósulhat, de azt ne higgyék, hogy ez 1-2 hónap után megtörténik.

A teljes interjú: Csakfoci