Legendánkat meghatározó élmények kötik az ünnephez.

Nekem a karácsony a béke, a fennkölt hangulat ünnepe. Kizárólag családi ünnep, tehát teljesen magánügy. Engem a szüleim mindig arra neveltek, hogy karácsonykor együtt a család, és a lényeg az örömszerzés. Amennyire csak lehet, minden más egyéni problémát el kell felejteni, legalább arra a három napra.

– Milyen volt gyerekként Nyilasi Tibor?
– Akár a többi gyerek. Óriási volt bennem a feszültség, majd szétrobbantam. Szinte hajtottam az óra mutatóját, hogy gyorsabban teljen az idő. Már napokkal szenteste előtt nem tudtam aludni, csak forgolódtam az ágyban és elképzeltem, milyen lesz a karácsonyfa, mit fogok majd kapni. Akkor már decemberben általában volt hó, és én nagyon szerettem, mert úgy gondoltam, hó nélkül nincs is igazi karácsony. Aztán, amikor elérkezett a nagy nap, szinte egyetlen pillanatig sem fértem a bőrömbe. Délután édesapámmal hatalmas sétát tettünk. Mindig kitalált valami olyasmit, amivel felkeltette az érdeklődésemet, és ha rövid időre is, de elfelejtettem a karácsonyt. Sokszor voltunk a várban és mindig tudott olyat mutatni, mesélni, amiket tátott szájjal hallgattam.

– És mi történt este?
– Az valami csodálatos volt. Amíg minden tökéletesen elkészült, nem volt szabad bemenni a szobába. Később édesanyám engedélyezte a belépést, és csak ámultam-bámultam a csodálatos fenyőfát, ami mindig hatalmas volt. Most visszagondolva, azt kell mondanom, úgy meghatódtam, hogy szinte féltem az ajándékhoz nyúlni. Néztem a szüléimre, akik csak a szemükkel biztattak: nosza, menj, mind a tied.

– Emlékszel valami nagyon becses ajándékra, amit kaptál?
– Igen. Egy kurblis korcsolyára, meg a hozzávaló bakancsra. Valami fantasztikus volt. Azonnal felszereltük édesapámmal és már ott a szobában korcsolyáztam. Ez azért maradt meg ennyire bennem, mert másnap, amikor kimentem korcsolyázni, a bakancsnak vége is lett. Az a bizonyos kurblis korcsolya nagy bakancsölő volt.

– Később ünnepelt focista lettél. Mondd, hozott valami változást ez a karácsonyokban?
– Nem, semmit. Minden maradt ugyanúgy, mint máskor. És ez így volt jó.

– Ma már te is szülő vagy, két gyerek várja most hasonlóképpen az ünnepet, mint te annak idején.
– Igen, bár itt azért van még egy nagyon lényeges dolog. Amikor kimentem külföldre profinak, megváltozott a kép az addigi karácsonyokról. Mindig csak két napot tudtam itthon lenni, mert 26-án már újra játszanom kellett. Képzeld el, milyen érzés lehetett visszafelé autózni Bécs felé, egyedül. Mindenhol csend és ünnepélyesség, a családok együtt, te meg autózol. Még rágondolni is rossz.

– Ráadásul ha jól tudom, első gyermeked, Tibike éppen december 26-án született.
– Így van. Akkor is itthon voltam két napot, majd vissza Bécsbe, mert az Austria nélkül elképzelhetetlen volt a bécsi teremtorna, így aztán éppen mérkőzést játszottam, amikor jött a telefon a fiam születéséről.

/Fradi Múzeum Magazin 2002/