A magyar válogatott szövetségi kapitányával, Marco Rossival beszélgettek.
Marco Rossi
Mindig intenzíven és sok bizonytalansággal éltem meg a történteket. Az egyedüli bizonyosságom, ami mindig is viszonylagos nyugalmat biztosított, az az, hogy számíthattam a csapatomra, mert tudtam, hogy követnek engem és igyekeznek a maximumot nyújtani. De ahogy mondtam, a nyomás nagy az emberen, különösen azért, mert tisztelem ezt az országot. Minden meccsnek külön jelentősége van és külön súlya van. Néhány napja beszéltem valakiről erről: ha mondjuk Bulgáriától és Montenegró ellen is kikaptunk volna, milyen lenne a megítélésem? Teljesen a feje tetejére állt volna minden! Ezért is szoktam hangsúlyozni, hogy azok a szerződések, amiket az ember kap, gyakran nem lehet kitölteni, akkor sem, ha mindkét fél részéről maximális a jóindulat. Ha rosszul megy a sorunk, akkor sem szabad, hogy nagyon rosszul menjen, mert az elfogadhatatlan, különösen az edző számára a kispadon. Nem is voltam és most sem vagyok egy top edző. De sosem engedtem ki és adtam fel, mindig a javulásra törekedtem, ma is ezen dolgozom. Nem szeretnék hasonlatokkal élni, de azt hiszem, az edző mestersége olyan, mint az orvosé: lediplomázik, utána folyamatosan képezi magát tovább. Az edzőnek is folyamatosan képeznie kell magát, ez a kötelezettsége. Az elmúlt időben sokat változtam edzőként is, különösen ahogy beszélek a játékosokkal, ahogy hozzájuk állok. A fejlődés része ennek a mesterségnek. Ha azt hiszed, mindent tudsz, keresztet vethetsz magadra. Egységesek vagyunk, mint egy család, ez kívülről is látszik. Tényleg az apja is lehetnék a legtöbb játékosnak és ugye egy apának nevelnie kell a gyerekeit valahogy, ezt a lehető legjobb módon kell tenni. Ha bármiben hibáznak, jogos, ha jelzem nekik. Törekszünk az NBI-re, szinte mindig Magyarországon vagyunk és követjük az OTP Bank Liga meccseit – ez azért is van, mert tudjuk, hogy innen kell merítenünk. Vannak játékosok külföldön, akik játszanak, az ő esetükben inkább csak a sérülés és a kondíció miatt kell aggódnunk, de megvan a mag, amihez nem nagyon nyúlunk hozzá. Körülöttük vannak, akik a forma alapján kerülhetnek be vagy ki a listából. Ehhez kell néznem a magyar bajnokság meccseit is. Fiatal játékosokat keresünk és rájuk összpontosítunk – azért, mert azt szeretnénk, hogy a válogatott úgy épüljön fel, hogy legyen jövője is, függetlenül attól, ki ül a kispadon. Mert ha nem így teszünk és netán az Eb után én elkerülnék innen, akkor az utódomnak a nulláról kellene kezdenie az építkezést. Tudjuk, hogy semmi sem lehetetlen, az elmúlt években bizonyítottuk, hogy a legerősebb ellenfelek sem mondhatják bizonyossággal, hogy lehozzák a meccsünket. Tudjuk, ha minden erőnket összeszedjük, jó formában érünk oda, akkor jól teljesíthetünk. Ez sikerülhet. Ami a sorsolást illeti, olyan csapattal játszanék, akivel eddig még nem. Noha vélhetően kikapnánk, de érdekes lenne, ha mondjuk a spanyolokkal játszanánk, velük szívesen kerülnék egy kvartettbe. Ami az előttünk álló hónapokat illeti, annak nem látom értelmét, hogy nálunk jóval gyengébb együttesekkel játsszunk felkészülési mérkőzéseket. Abban kell fejlődnünk, hogy a pálya eseményeit olvasva képesek legyünk gyorsítani vagy lassítani a játékunkat. Ahhoz, hogy a legnagyobbakkal is versenyben álljunk, nemcsak óriási sportteljesítmények, hanem erős egyéniségek kellenek. Némelyekben megvan ez, de olyanok is akadnak, akiknek még dolgozniuk kell ezen.
