Kristoffert is kérdezték a tegnapi EKL-meccs után.
A második félidő elején lecserélt Kristoffer Zachariassen elárulta, a combhajlítójával nem volt minden rendben az elmúlt hónapban, és ugyan egyre jobbnak tűnt, de a Genk elleni meccsen rosszabbodott. A mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, szerinte jó meccset játszottak a Genkkel, de inkább elvesztettek két pontot, mint nyertek egyet. „Jó lehetőségeink voltak, meg is szereztük a vezetést. Győzni akartunk, úgyhogy picit csalódott vagyok a döntetlen miatt. De minden nyitott még, van miért harcolni a csoportban. Úgy érzem inkább, hogy vesztettünk két pontot, mert vezettünk és úgy éreztem, hogy irányítjuk is a mérkőzést, volt több nagy lehetőségünk is, hogy még többször betaláljunk.”




