Endit kérdezték a tegnapi iksz után.

Azt éreztem, hogy bőven van még bennem energia, tudtam volna kezelni ezt a sárga lapos szituációt. Nyilván ez volt a legbiztonságosabb, mert utána volt egy olyan fault, amiért Magyarországon lehet, hogy ki is állítottak volna – reagált Botka az M4 Sportnak a cseréjével kapcsolatban, majd arra is kitért, hogy a mai napig tartják a kapcsolatot a Genkben játszó ex-fradistával, Joseph Paintsillel. – Nagyon kedvelem őt, nagyon jó gyerek, tudtam, ha nem szereti azt, hogy így odarugdosnak neki, főleg a legelején. Utána szerintem érezhető is volt, hogy ha labdát kapott, akkor várta a szeretetcsomagot és utána ez egy kicsit talán el is bizonytalanította, sajnálom, hogy nem tudtuk ezt a párharcot folytatni. Van, hogy Instagramon szoktunk beszélgetni, reagálunk egymás sztorijaira, nagyon kedvelem, megmaradt a kapcsolat vele.

A magyar válogatott védő zárásként elmondta, egy kis szerencsével akár a három pont is meglehetett volna a Fradinak.

Többet vártam volna a Genktől, nagyon jól lezártuk a széleket, meg tudtuk akadályozni azokat a támadásvezetéseket, amik az ő specialitásuk, és ha lett volna egy kis szerencsénk, akkor meg is tudtuk volna nyerni a találkozót – mondta Botka.

Kivonat: Csakfoci, a SportalTV is kérdezte Endit a helyszínen.