A Genk mestere szerint néha elégedettnek kell lenni az egy ponttal is.

Minden pont fontos Európában, nem szabad veszíteni. Nehéz, kemény, harcos és érdekes meccs volt, sok párharccal, mindig nyerni akarunk, de a Genk egy nagyon gyors, jó csapat, ügyes játékosokkal. Ma nem hoztuk a legjobbunkat, de így is megtiszteltük a minket ide is elkísérő szurkolóinkat. Összességében elégedett vagyok. A szünetben változtatnunk kellett Botka sárga lapja és Cissé sérülése miatt. Európában minden mérkőzés nagyon nehéz, és ez inkább egy Európa Liga erősségű csoport. Sigi három ember munkáját végezte el, nagyon sok második labdát szedett össze, a végén már fáradt volt, de nagyon jól játszott, nagyon profi, fantasztikus ember. Hogy én belőttem volna-e a helyzetét, azt nem tudom, tíz éve abbahagytam a focit, ma már nincs focista alkatom… Két hét múlva talán több kockázatot vállalunk, de nem tudom, mert addig nagyon sok meccset játszunk, három naponta. Harmadszorra kapom ugyanazt a kérdést… Igen, minden pont fontos, de ezt a döntetlent elfogadom. Elégedett vagyok, de az öltözőben nyilván kielemezzük a hibákat. Lesz két hazai meccsünk a két nagy ellenféllel szemben, azokon elérhetjük a továbbjutást!

Deján Sztankovity

Sajnos nem játszottunk úgy a második félidő második felében, ahogy kellett volna. A letámadásunk nem volt jó, nem találtunk szabad helyeket, az utolsó 20 méteren több helyzetet kellett volna kialakítanunk. Jelen pillanatban nehéz megmondani, hogy a Fiorentina és a Ferencváros elleni idegenbeli meccseken kihasználjuk-e majd a lehetőségeinket. A mi kapunk előtt is komoly helyzetek alakultak ki, néha elégedettnek kell lenni az egy ponttal is.

Wouter Vrancken