Támadónk betöltötte a harmadik ikszet, ezen alkalomból beszélgettek vele. Isten éltessen, Toki!

– Nem csak az a különleges, hogy 30 éves lettél, de közel öt éve vagy a Ferencváros játékosa. Emlékszel még arra a napra, amikor aláírtál?
– Így van, majdnem öt évvel ezelőtt csatlakoztam a Ferencvároshoz, nagyon rég volt már. Emlékszem, még a landolás előtt fentről láttam a stadiont, de amikor beléptem, amikor körbevezettek, akkor egyből mondtam az ügynökömnek, igen, ez az a hely, ide fogok igazolni! Természetesen beszéltem az elnökkel, aki elmondta, milyen projekt részese lehetek. Beszéltünk a kitűzött célokról. Őszinte leszek: minden, ami azon a tárgyaláson elhangzott, megtörtént. Rengeteg olyan dolog van, amiről nem várhatod, hogy egy napon biztosan meg fog történni, ilyen a Bajnokok Ligájában való szereplés. Boldog vagyok, hogy minden összejött, amit elnök úr akkor, azon a napon felvázolt, hogy milyen tervei vannak a klubnak, miket szeretnének elérni. Talán ez a legőrültebb része az egésznek, persze jó értelemben. Nagyon sok dolog fejlődött az elmúlt öt évben, mióta a Fradinál vagyok. A legnagyobb előrelépést a mentalitásunkban látom, a csapat hozzáállásában. Amikor folyamatosan meccseket nyersz, akkor egy idő után ez mindenkinek természetes lesz. Most azok a játékosok, akik a Fradiba igazolnak, ők már elvárják, hogy a csapat a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában, vagy az Európa Konferencia Ligában szerepeljen, ők ezért jönnek ide, hogy ezen a szinten is megmutassák, mire képesek.

– Fél év telt el, és máris bajnoki címet ünnepelhettél a csapattal.
– Különleges szezon volt, 12 meccsen kaptam lehetőséget abban a félévben, meg kellett szokni az új stílust, az edzőt, az embereket. Változtatnom kellett azon, ahogy addig játszottam. A Fradinál töltött első időszakom kemény volt, már ami a meccseket illeti. Norvégiában nyertem korábban trófeát, de ez a bajnoki cím abból a szempontból sokkal különlegesebb volt, hogy több lehetőséget kaptam, mint azelőtt, nagyobb részt tudtam vállalni a sikerekben.

– A bajnoki cím egyik további pozitívuma, hogy ilyenkor nyáron jönnek a Bajnokok Ligája-selejtezők. Mire lehetett számítani ezeken a mérkőzéseken?
– Amikor selejtezőt játszunk, soha nem tudjuk pontosan, mire is számíthatunk. Persze felkészülünk minden ellenfélből, de ez egy speciális helyzet. Minden egyes meccs nagyon kemény volt, hiszen nem tudtuk, hogy melyik lehet az a stílus, ami végül győzelemre vezet minket. Tudtam, hogy a csapat korábban kikapott néhány ilyen selejtezőn, de most itt volt az esély, hogy megfordítsuk a szerencsénket, nyerjünk, továbbjussunk és meneteljünk előre. Féléve voltam akkor a klubnál, így nem állítottam fel semmilyen elvárást magammal szemben. Ezek voltak az első BL-selejtezőim, és egyből arra gondoltam, hogy a BL-csoportkörben akarok játszani. Ez sima lesz, gondoltam. De tudjuk, hogy ez nem így működik. Végül abban az évben bejutottunk az Európa Ligába. Nem is akármilyen meccset játszottunk, ami erről döntött, a Suduvát fogadtuk. Talán mondhatom azt, hogy a meccs egyik legfontosabb pillanatában találtam be. Nem sokkal a gólom előtt egyenlített az ellenfél, és erre rögtön tudtunk válaszolni, ez pedig nagy önbizalmat adott nekünk, hogy képesek vagyunk megcsinálni, be tudunk jutni ebbe a csoportkörbe. Különleges élmény volt, úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. Boldog volt mindenki, a csapat, a szurkolók, együtt ünnepeltünk. A Groupama atmoszférája valami olyasmit mutatott, amit korábban még nem tapasztaltam. Ha visszagondolok arra, amiket elértünk, ez a meccs, ez a végső győztes párharc volt az, ami elindított minket a céljaink felé.

– Amilyen jól indult a szezon, annyira lett felemás a vége, és nem a teljesítményetekre gondolok.
– Igen, tudom, mi jár a fejedben. Egy ilyen csoportkörös szereplés után, ahol még volt esélyünk továbbjutni, jött az, amire senki nem számított. Tavasszal kitört a covid-járvány, sajnos rengetegen megbetegedtek, nem volt egyszerű. Nekünk labdarúgóknak talán annyi szerencsénk volt ebben az egész helyzetben, hogy át tudtuk kapcsolni az agyunkat, és nem kizárólag a focival, a meccsekkel foglalkoztunk, hanem a számunkra fontos emberekkel, a családunkkal, a barátainkkal. Ha valamire megtanított ez az időszak, akkor arra, hogy mennyire kell értékelnünk a hozzánk közel álló embereket. A legnehezebb időszakot a covid eleje jelentette: nem mehettünk sehova, az otthonunkban kellett maradni, egész nap a szobádban ülsz, ami teljesen szokatlan, egy teljesen más életmódra kellett berendezkedni. Amikor újra el tudtuk kezdeni az edzéseket, a meccseket, az mentálisan nagyon sokat segített.

– Djurgarden, majd Celtic.. kell még folytani?
– Nem, nem kell. Mivel a szezon végén bajnokok lettünk, ismét a Bajnokok Ligája selejtezőjében játszhattunk. A Djurgardennek két gólt is lőttem, de most is azt mondom, hogy a Glasgowban lőtt gólom a legfontosabb találat karrierem során. Abban a pillanatban el sem hittem, hogy mi történik. Az sem segített, hogy ideges voltam az egész meccsen, mert egy ilyen csapat ellen nem tudsz úgy kibontakozni, nem tudod a megszokott játékodat nyújtani. Eldar Civic játszott mögöttem, többször kiabáltam is neki, hogy passzolja már nekem a labdát, vagy vágja előre, had menjek. Az a gól most is úgy él a fejemben, mintha felvételen látnám. Utána mondtam Eldarnak, látod, egyszer kapom meg a labdát, és mi van belőle. Végül kiejtettük a Celticet, a Dinamo Zagrebet, és jött a Molde elleni párharc. A Norvégiában elért 3-3 után jó esélyekkel vártuk a visszavágót. 0-0 lett a vége. A sípszó pillanatában nem mertem elhinni, hogy mi történt. Kimentünk a szurkolókhoz, utána pedig be az öltözőbe. Ott kitört a teljes káosz. Üvöltöttünk, énekeltünk, táncoltunk, ami épp eszünkbe jutott. De nekem volt egy pillanat, amikor le kellett ülnöm, mindent kizárni, és átgondolni, realizálni, felfogni, hogy úristen, mit értünk el ezzel a csapattal. Valóságos álom volt. Majdnem elsírtam magam, sőt, szerintem sírtam is. Aki szeret focizni, az mindig arról álmodik, hogy játszhat a Bajnokok Ligájában.

– Annyiszor emlegetted a Barcelonát, a Bajnokok Ligáját, hogy az az álmod, hogy pályára lépj ebben a sorozatban. Milyen az a pillanat, amikor ott állsz, és tudod, hogy megcsináltad?
– Őszintének kell lennem: a meccs előtti napon született meg a kisfiam, így a gondolataim főleg körülötte forogtak. Alig vártam, hogy hazamehessek hozzá Budapestre, hogy lássam, végre a karomba vehessem. Nem tudtam száz százalékosan koncentrálni, de amikor kivonultunk, és meghallottam a Bajnokok Ligája himnuszát, amit korábban csak a tv-ben, videókon hallottam, az elképesztően különleges élmény volt.

– Azon a télen, a BL-csoportkör után közel volt a búcsú. Miért döntöttél a Fradiban maradás mellett?
– Minden egyes átigazolási időszak egy olyan periódus, amikor sorra jöhetnek az ajánlatok érted. Sok dolog közrejátszott abban, hogy végül a Fradiban maradtam, de mindig is azt mondtam: azt kell tenned, amit a szíved diktál, amit a tested üzen neked, abban nincs hiba. Ma már nyugodtan kijelenthetem, számomra a Ferencváros többet jelent, mint egy sima csapat. Amikor idejöttem, akkor játszani akartam, gólokat rúgni, sikereket elérni, és egy vagy két szezon után eligazolni egy magasabban jegyzett bajnokságba, egy olyan csapatba, ahol tovább tudok fejlődni. Minden átigazolási szezonban kérdés volt, mi lesz velem. Én mindig maradtam. És büszkén mondom: örülök, hogy maradtam. A Fradi mindent megadott nekem, amit egy futballista csak kívánhat. A Fradi nélkül senki nem tudná, hogy ki az a Tokmac, nem kaptam volna meg az esélyt, hogy ezen a szinten játsszak, hogy megmutassam, mi rejlik bennem. Büszke vagyok, hogy a Ferencvárosban futballozhatok.

– Ha nem bánod, kicsit ugranék az időben az egy évvel ezelőtti UEFA Európa Liga csoportköréig. Sorozatban negyedszer jött össze egy csoportkör. Hogy készültetek erre?
– A tavalyi szezonban kicsit másképp indult a csoportkör, mint amire előzetesen számítottunk. Korán emberhátrányba kerültünk, és képesek voltunk arra, hogy még így is két gólt szerezzünk, harcoljunk, menjünk előre. Hiába voltunk egy emberrel kevesebben a pályán, éreztük, hogy ilyen szurkolótáborral nincs lehetetlen, olyan volt, mintha nem is lett volna az a kiállítás. Ez a közönség, ez a tábor erre képes. Ezt az érzést hozza ki a játékosokból. A srácokkal is beszéltük ezt, és mindenki egyetértett abban, hogy nem is vagyunk kevesebben a pályán. Számomra külön öröm volt az a meccs, hiszen két gólt is tudtam lőni, ez pedig kellett ahhoz, hogy győzelemmel és három ponttal indítsuk a csoportkört. Monacóban nem volt egyszerű dolgunk, de így is sikerült győzni. Még mielőtt tudtuk volna, hogy kiket kapunk a csoportkörben, volt egy megbeszélésünk az edzővel, Sztanyiszlavval, akit emberként, edzőként is nagyon nagyra értékelek, az egyik legjobb a szakmában. Azt mondta nekünk ezen a megbeszélésen, hogy nem érdekli, kiket kapunk ellenfélnek, egy cél lebegjen a szemünk előtt: meg kell nyerni ezt a csoportot! Néhányan nevettünk, viccelődtünk ezen, de ő teljes komolysággal másodszor is kijelentette, hogy nem is lehet más célban gondolkodni, csak a csoportgyőzelemben. Lehet, ha nincs ez, akkor teljesen máshogy megyünk neki ennek a csoportkörnek. A Crvena zvezda ellen idegenben a szezon egyik, ha nem a legrosszabb teljesítményét nyújtottuk. Ezen nincs mit szépíteni. Viszont tudtuk, ezt hazai pályán ki tudjuk, ki kell javítanunk. Így is lett, nyertünk 2-1-re. Amikor a Fradi hazai pályán, a Groupama Arénában játszik, az ellenfél nem tudja, milyen érzés ebben a stadionban, ilyen közönség előtt a Ferencváros ellen megmérkőzni. Azt hiszik, hogy csak Fradi ellen kell játszaniuk. Talán a Crvena zvezda és a Trabzonspor hitte azt, hogy kijönnek, és megvernek minket a saját otthonunkban. De nem számoltak a szurkolóinkkal. Ez egy olyan mentális pluszt tud adni, amire az ellenfél, mindegy, hogy kiről van szó, nem tud felkészülni, lehetetlen.

A teljes interjú: Fradi.hu