Clubunk újdonsült világbajnokát, Muszukajev Iszmailt már a Népligetben is köszöntötték.
– Brutálisan kemény ágra került Belgrádban. Mire gondolt, amikor meglátta, hogy olimpiai, világ- és kontinensbajnokokon át vezethet az útja a döntőig?
– Sosem szoktam megnézni, kikkel birkózom a főtáblán, de ezúttal másképp alakult. Reggel a hotelben összefutottam a majdani negyeddöntős ellenfelemmel, a junior-világbajnok orosz Samil Mamedovval, aki elkezdett csevegni velem róla. Elmesélte, hogy a második meccsemen az olimpiai és világbajnok Otoguro Takutóval találkozom, s ha rajta túljutok, akkor ő következhet. Ezúttal jól jött, hogy előre elkezdtem gondolkozni a riválisaimon, ki tudja, lehet ezután is így járok el.– Melyik volt a legnehezebb mérkőzése?
– A címvédő iráni Rahman Musza Amuzadhalili elleni elődöntő, amelyben az utolsó tíz másodpercben fordítottam. Tavaly simán kikaptam tőle ugyanitt, és azóta csak fejlődött, mindössze 21 éves, versenyről versenyre magabiztosabb. Ezúttal is borzalmasan erős volt, mindent ki kellett adnom magamból, hogy nyerjek.– Papíron gyengébb ellenfélnek tűnt döntős riválisa, a Puerto Ricó-i Sebastian Rivera. A finálé után, ilyen ágat követően megfordult a fejében, hogy nem lesz világbajnok?
– Valóban azt lehet mondani, hogy ez a srác gyengébb, mint a döntőt megelőző három ellenfelem. De mentálisan soha nem lazulhatok el, különösen nem a világbajnoki döntő előtt. Ugyanúgy készültem rá is, mint Otoguróra, Mamedovra vagy Amuzadhalilire. Csak a cél lebegett a szemem előtt, semmi másra nem gondoltam.– Végül leiskolázta Riverát, technikai tussal nyert 4:27 perc alatt. Élvezte a döntőt?
– Nem játékként tekintettem rá, ilyen formában nem, nem élveztem. Feszült voltam, fókuszáltam és végig igyekeztem összpontosítani. De nem tagadom, az akcióimnak azért tudtam örülni közben.
– A mérkőzés után úgy fogalmazott, már csak az olimpiai aranyérem van hátra, azt is megszerezné.
– Most elsősorban mentálisan és fizikailag is ki kell pihennem magamat. Van még min dolgoznom, nem gondolom, hogy a valaha volt legjobb formámat mutattam Belgrádban. Tudok ennél jobbat is, azt szeretném hozni Párizsban! Gyermekkori álmom válna valóra, ha ott diadalmaskodhatnék.– Ha már a gyermekkor. Emlékszik, mikor járt először birkózó-edzőteremben?
– Hogyne! Hat-hétéves lehettem, amikor a barátommal sétáltunk az iskolában, épp a birkózóterem előtt. Az edző egész egyszerűen kijött, megfogott minket a karunknál fogva, és berángatott minket edzésre. Egy hét után elmenekültünk. Negyedik osztályos lehettem, amikor újra lementem birkózni, de akkor is hamar abbahagytam, végül hatodik osztályos koromban ragadtam végleg ott.– Minek köszönhetően maradt akkor?
– Sorra jöttek az eredmények, két-három évig egyetlen vereséget sem szenvedtem. De aztán az egyik országos verseny döntőjében nagyon ügyes sráccal találkoztam. Na, ő legyőzött. Ettől függetlenül folyamatosan szép sikereket értem el, 2013-ban a junior-világbajnoki dobogó második fokára is felállhattam.– Kabard- és Balkárföld fővárosa, Nalcsik mellett nőtt fel. Mindvégig ott készült?
– Tizenkilenc éves lehettem, amikor az edzőm nálam jóval nagyobb riválissal birkóztatott tréningen, amelynek következtében megsérültem. Az édesapám ezen olyannyira kiakadt, hogy új edzéslehetőség után nézett. Dagesztánba költöztetett, 300 kilométerre tőlük, rögtön otthagyott egy hónapra.– 2016-ban nagy port kavart balhéba keveredett. Az orosz bajnokságon elcsalták a kétszeres világbajnok Viktor Lebegyev elleni meccsét. Nekirontott az összecsapás után, ahogyan a bírónak is.
– A Rio de Janeiró-i olimpia előtt egyes súlycsoportokban válogatót írtak ki az orosz bajnokságon. Az ob-nak addig mindig Szentpétervár adott otthont, de hirtelen áttették Jakutföld fővárosába, Jakutszkba. Lebegyev jakut volt, szóval sejtettem, hogy készülnek valamire. A mostani formámnál is jobb állapotban küzdöttem, gusztustalan módon csalták el a meccsemet ellene. A dagesztáni csapatot képviseltem, a többiek úgy döntöttek, ezután nem hajlandóak szőnyegre lépni. Közülük senki nem utazott Brazíliába.
– A történtek után kegyvesztetté vált az orosz válogatottban?
– Abszolút nem. A játékok elején kiírtak még egy válogatóversenyt nekünk, amelyen Lebevegyevnek is meg kellett volna jelennie. Ő ezt nem tette meg, én a harmadik helyen zártam, őt vitték az olimpiára. Megsértődtem, nem akartam tovább Oroszország színeit képviselni, és ezt a vezetőségnek is jeleztem, de Mihajl Mamiasvili szövetségi elnök nem akart elengedni. A magyaroknak sokat kellett küzdeniük azért, hogy megszerezzenek, és nagyon hálás vagyok, hogy ezt megtették. Ahogyan azért is, hogy befogadtak.– Nemsokára hazautazik. Milyen fogadtatás várja?
– Nem tudom, hiszen nem nyertem még világbajnokságot. Mi több, én vagyok az első balkár sportoló, aki világbajnoki aranyérmet nyert, szóval én is nagyon kíváncsi vagyok! A családom, a három gyermekem már nagyon hiányzik, annyi bizonyos, hogy ők nagyon várnak haza.
