Középpályásunk korábbi csapatának, a Makkabi Haifának a vezérigazgatója beszélt a játékos klubváltásáról.

Nagyon zavarnak az üggyel kapcsolatos pontatlanságok. Abu Fani döntése volt, hogy a Ferencvárosba igazol, pont. Nem is tárgyalt erről a Makkabi Haifával. Én még meg is hívtam a házamba egy edzés után, hogy elmondjam, mi az álláspontunk, hogy megérthessem, miképp tudnánk maradásra bírni. De nagy tisztelettel, nagyon összeszedetten elmondta, hogy semmiképp sem marad, bármennyit is kínálunk. Az álláspontja szerint ez volt az utolsó lehetősége a váltásra, az utolsó alkalom ez arra, hogy a magyar bajnokságban játszva eggyel feljebb léphessen. Nem ez volt az első alkalom, amikor távozni akart Abu Fani, de korábban sikerült itt tartanunk. Nagyszerűen teljesített nálunk, szívesen láttuk volna, ha a Makkabi Haifában folytatja, de a döntése egyértelmű volt.

Iccik Ovadia, a Makkabi Haifa vezérigazgatója