A Ferencváros új vezetőedzőjével, Deján Sztankovittyal beszélgettünk ma délelőtt a Népligetben.

Átlagos ember vagyok

Őszinte és egyenes leszek srácok, ezt megígérhetem. Szeretnék a lehető legalaposabban bemutatkozni, hogy a szurkolók megérthessék, ki is Deján Sztankovity. Egy átlagos ember vagyok, munkáscsaládból származom, Belgrádból, csak a foci volt az életem, de egyébként tényleg átlagos vagyok. Fontos számomra a szerénység, ezt a gyermekeimnek is átadtam. Ebben a mai világban a szerénység egy nagyon fontos tulajdonság. De erős karakter vagyok, aki soha nem adja fel – és a Ferencváros is ilyen: harcolni akar, nem feladni, minden meccset megnyerni. Fejlődni akarok, nem évről évre, hanem napról napra. Azt akarom, hogy a Ferencvárosnak a legjobb, a legerősebb, a leggyorsabb játékosai legyenek. És valami kis pluszt hozzátenni, valamit, amitől egyediek leszünk.

Nagyon nehéz ma ígérgetni, de azt meg tudom ígérni, hogy lojálisak, őszinték, profik leszünk és soha nem adjuk majd fel. Valóban van egy olyan rigmusotok hogy “Küzdeni mindig, feladni soha!”? Akkor egyformák vagyunk. És a stadionban láttam, hogy van egy felirat: “Megjártuk a poklot és magunkkal is hoztuk”. Ez egy nagyon erős, kemény üzenet és nagyon tetszik.

Valóban szinte mindenki focizott a családomban, a foci a központi téma mindig, csak a testvérem nem focizott, aki egy utazási ügynökségnél dolgozik és nekem jutott a szüleim minden focis tehetsége, úgy látszik. Három fiam van, Stefan, a legnagyobb négy éve abbahagyta a focit, azt máig nem tudom, hogy miért. Talán a nyomás miatt. Az Interben és a szerb utánpótlás válogatottban játszott, és egy nap azt mondta: “Elég volt, apu!”. Nagyon tehetséges volt, magas, jó bal lábbal. Próbáltuk lebeszélni, de azt mondta, hogy a neve túl nagy nyomást helyezett rá. Elfogadtuk. Filip, a középső gyerek kapus. Fura poszt, de valakinek a kapuban is kell állnia… Nagyon erős személyiség, most a Sampdoriában véd kölcsönben. Alex, a legkisebb, ő középpályás, nagyszerű lába van, jól lát, remek a technikája. Ő és Filip az Inter játékosa. Sportcsalád vagyunk, a sógorom is focista volt, szlovén válogatott, a Zvezdában, a Spursben is játszott. A foci az első és az utolsó dolog a családban. A feleségem apja az Olimpija Ljubljana szertárosa volt, így a nejem a stadionban, a foci világában nőtt fel. A hétvégén foci megy a laptopon, a telefonon, a fontos meccsek meg a TV-n. Nézünk más sportágakat, szeretem a kosárlabdát, a Zvezdát – tudom, hogy a magyar Hanga Ádám hozzánk igazolt -, szívesen nézem az NBA-t, és a pólót is szeretem – örülök, hogy Manda most itt van a Ferencvárosban, tudom, hogy voltak problémái az elmúlt időszakban, szurkolok neki is és meg is akarom itt látogatni az edzésén. De minden a focival kezdődik és végződik.

Amikor abbahagytam a focit, egy évet az Udinesében töltöttem másodedzőként, majd az Internél voltam csapatmenedzser, Massimo Moratti hívott, de utána a tulajdonosváltás miatt már kevésbé éreztem jól magam. Majd két évig az UEFA-nál, Aleksandar Ceferin tanácsadójaként dolgoztam, az U14-16-os korosztályok tartoztak hozzám. Akkoriban a gyerekeim fiatalok voltak, nem akartam az edzők vándoréletét élni, Nyonba is autóval jártam át, pár óra volt csak az út. A futball az életem, de úgy éreztem, akkor a fiaim mellett kell lennem. De aztán felnőttek, önállósodtak és így én is újra gondolkozhattam az edzői munkában. Emellett az Udinesében arra is rájöttem, hogy bár szívesen dolgoztam Andrea Stramaccioni segítőjeként, de ahogy a játékoskarrierem során mindig, úgy edzőként is a vezérszerep az, ami illik a személyiségemhez. A “második ember” nem én vagyok, mindig csapatkapitány voltam, már a Zvezdában is, 18 évesen. A győzelmekért dolgozom, 25 trófeát nyertem karrierem során, Olaszországban 21-et, 16 év alatt. Mindig nagyobb és nagyobb célokat jelölök ki magamnak, minden nap, ezért dolgozom. Ez így volt a Zvezdánál, az Internél is.

A Zvezda lehetőséget adott, amit nem utasíthattam vissza. Ez a klub fiatalként egyszer már megváltoztatta az életemet, úgy éreztem, hogy vissza kell adnom valamit. Ráadásul a saját városomban, országomban, a saját klubomban dolgozhattam. Ez nagyon szép, de nagyon nehéz is volt. Nagyon érzelmes munka volt. De köszönettel tartozom a klubnak, mert 25 éve megváltoztatta az életemet és most megint és egy olyan úton indított el, ahol sok mindent elérhettem.

A Zvezdának szüksége volt a pénzre, ezért ahogy ez Szerbiában szokás, azonnal eladtak. A Lazio akkor éppen kikapott az UEFA Kupa döntőjében. 1998-99-ben 14 játékost vásároltak. Az első évemben a meccsek 95%-án játszottam, nagy kihívás volt, de azt mindig is szerettem. Szinisa Mihajlovity rengeteget segített, “Apu”-nak szólítottam. Bátyként segített mindig. Nagyon fontos része volt az életemnek, amikor tavaly decemberben elvesztettük, az nagyon nehéz volt. Minden nap eszembe jut egy-egy helyzetben, hogy “vajon Szinisa mit mondana nekem”. Minden nap itt van a szívemben és a fejemben.

A második év nehezebb volt Veronnal, Nedveddel, Salasszal, hisz négy légiósunk volt [akkor egyszerre három légiós lehetett a pályán – ulloi129]. De így is játszottam Európában, a meccsek talán 60-70%-án szerepeltem. Nem az első év, a második volt nehéz a Lazióban. És persze 1999-ben, szerb légiósként a futballon kívüli okokból is nehéz, nagyon problémás volt az év második fele a NATO-bombázások közepette. Nagyon nehéz pillanataim voltak. Aztán 2001-ben megérkezett Zaccheroni és onnantól a karrierem végéig alapember maradtam mindenütt. Nagy kihívás volt, de nem vagyok ijedős.

2004-ben sok klub akart szerződtetni, de az Intert választottam. Mancini mondta, hogy ha az Interhez jössz, történelmet írhatsz. Ha egy másik – inkább nem is mondom ki a nevüket – klubhoz mész, akkor csak egy szám leszel a sok közül. És az Internek komoly történelme van.

Edzők, inspirációk

Amikor Sven-Göran Eriksson lett az edzőm a Laziónál, abban a szakaszában volt a karrierem, amikor ő volt számomra a lehető legjobb mester. Volt stílusa, nagyon választékosan beszélt, könnyen lehetett vele dolgozni. Zaccheroninál nagyon jó futballt játszottam, nagyon jó volt a viszonyom vele, fantasztikus ember. Hatással volt rám. De ha az a kérdés, ki volt a leginkább rám hatással, akkor Mancinit és Josét [Mourinhót – ulloi129] mondanám. Mancini folyamatosan dolgozik, magyaráz, bemutat dolgokat a pályán. Én is szeretem ezt csinálni. José kapcsolata pedig egészen különleges volt a játékosokkal. Megtanította, hogy egységesnek, őszintének kell lennünk és lojálisnak. Fontos a jó kapcsolat, mert együtt vesztünk, együtt nyerünk. A legfontosabb, hogy megvédje az edző a játékosait. Nem félek mindenért felelősséget vállalni, ami a csapatommal történik. A másik, hogy miképp kell ösztökélni a srácokat, hogy mindent kihozzanak magukból. Hogy többet és többet hozzanak ki magukból. José, amikor az edzőm lett, valahogyan talált bennem még 30%-ot, megtalálta a gombot, amit meg kell nyomni, hogy ez kijöjjön belőlem. Én meg minden héten úgy játszottam, mint soha előtte, minden összejött, mintha vasárnap fociznánk cigivel a szánkban. Persze tapasztalt csapat volt, nagy egyéniségekkel.

Ezeket a hatásokat akarom összehozni. Nem akarok másolni, a másolat mindig rosszabb, mint az eredeti. Van, amit átveszek Szinisától, van, amit Erikssontól, Mancinitől, Josétól. De a saját stílusomhoz, az én elképzeléseimhez adom hozzá ezeket. Minden edző azt gondolja, hogy ő a legjobb a világon, ez normális, de realista vagyok. Nem pesszimista vagy optimista, hanem realista. A mában élek, de a jövőt akarom megváltoztatni. És segíteni akarok a játékosaimnak, hogy mentálisan, taktikailag, fizikálisan a lehető legjobbak legyenek. Ez egy nap alatt nem sikerülhet, ez egy folyamat. Természetesen időre van szükség, de minden nap azon leszek, hogy jobbak legyünk. Holnap kezdünk, holnaptól dolgozunk. Nagyon erős a Ferencváros, nagyon jó, nagyon gyors játékosokkal. Az elmúlt tíz meccsen jó eredmények és szép játék is volt. Minden nap valami újat szeretnék mutatni nekik, de ami jó, azt nem szabad kidobni az ablakon. Most is rendben van a csapat, de minden nap valami újat, valami többet akarok adni a srácoknak, hogy jobbak lehessenek. Az előrelépéshez nagyon sok áldozat, sok edzés, sok koncentráció kell. Profiknak kell lennünk, 21 meccsünk lesz december végéig, sokszor háromnaponta. Ez nagyon sok. Erős a keretünk, sok jó játékossal. Lesz, amin változtatni fogok, de nem mondom, hogy ami eddig volt, az nem jó. Dehogynem volt jó! De én valami mást, többet akarok. Hogy jobbak legyünk. Az első három meccs három különböző sorozatban lesz. A szezon során lesznek olyan meccseink, talán 10-12, amelyekre “döntőként” tekintek, mégha nem is lesznek azok. De ezek a kiemelt meccsek. José mondta azt, hogy az ilyen meccseken nem játszani kell, hanem nyerni. Ez nem az olimpia, ahol a részvétel a fontos. Ezeken a meccseken nyerni kell.

Az UEFA-koefficiens fontossága

A Zvezdával három bajnoki címet, két duplázást hoztuk össze. Bejutottunk a 32 és a 16 közé az Európa Ligában, nagyon sok UEFA-pontot gyűjtöttünk. Ezt a számot kell növelni a Fradinál is, mert a selejtezők első köre, amikor június közepén kezdi a csapat a felkészülést, az maga a pokol. Nagyon szomorú voltam, amikor kiestetek. Elképzeltem, hogy mi lett volna, ha a Zvezdánál ez velem történik meg. De ilyen a foci, az ilyen dolgok megesnek. Ezért fontos dolgozni az UEFA-rangsoron. Előbb talán a második, majd a harmadik körben kezdünk. Nagyon fontos növelni a koefficiensünket nekünk és az országnak is. Talán az új Bajnokok Ligájában jövőre lesz esélyünk a második körben kezdeni. Már az is két hét plusz időt jelent, nem július elején, hanem a végén játszunk. Ez nagy prioritás. Amikor a Ferencvárosnál dolgozik az ember, lehetnek prioritásai, mint a bajnoki cím, de akkor is minden sorozatban a lehető legjobb eredmény kell. Nem csak bajnoki cím, hanem kupagyőzelem, a csoportkör is. A határokat kell feszegetni. Nincs olyan luxus, hogy csak egy a fontos. Ez egy nagy klub, a Ferencváros itt van felettünk [az ég felé mutat – ulloi129], mi pedig itt vagyunk alatta, akik szolgáljuk a klubot. Én így látom. A Ferencváros tegnap, ma, holnap és holnapután is lesz. Mi csak egy pillanat vagyunk a klub történetében, de mindent meg kell tennünk, hogy nyomot, pozitív nyomot hagyjunk magunk után.

BL-kudarcok a Zvezdával

A Zvezda balsikeres BL-szerepléséért vállaltam a felelősséget, ezért is mondtam le tavaly, a Makkabi elleni párharc után. Nem értem el a célunkat, de ilyen a foci. A visszavágó első félidejében nagyon jól játszottunk, talán a legjobb játékunkat mutattuk. Lőttünk két gólt, aztán jöttek még ziccerek, de a harmadik gól nem akart összejönni. Aztán jött a félidő végén a vendégek tizenegyese. A félidőben a sokkot láttam a srácok szemeiben. A második félidőben rendben ment a meccs, semmi különös. Az utolsó percben elvették egy gyönyörű gólunkat, támadtunk, lekontráztak és 30 méterről jött egy lövés, amit a kapus elnézett… Egy apró részlet, egy rossz döntés eldönthet egy ilyen párharcot. Nagyon nehéz helyzet volt.

Reálisan nézve alighanem többet is tehettünk volna. Próbáltunk bekerülni a BL-be, de talán az EL volt még a mi szintünk. Ha valaki a BL-ben akar szerepelni, ahhoz sok pénzt is be kell fektetni. Szeretnék a Ferencvárossal is közel kerülni a Bajnokok Ligájához, legyünk bent a rájátszásban. Hogy ott aztán mi történik, azt nem tudhatjuk. De oda akarok jutni. Felkészülhetünk amennyire csak tudunk, de a BL-csoportkörhöz szerencse is kell.

A Sampdoria, a fontos tapasztalat

A Sampdoriát épp azért vállaltam el, mert nagyon nehéz volt a helyzet. Nagyon fontos kihívás volt ez számomra. Egy edzői karrier során nem csak a győzelmeket, hanem a nehéz helyzeteket is meg kell tapasztalni. Hogyan lehet azt kezelni, hogy lehet kezelni a srácokat, a sajtót, a szurkolókat. A Samppal többször is tárgyaltam. Először nemet mondtam, mert abban a szezonban nem volt vesztes meccsem és nem hagyhattam ott ebben a sorozatban a csapatot. Másodjára akkor hívtak, amikor – mint a Ferencváros tavaly – csoportelsők lettünk az EL-ben. Aztán a Makkabi elleni kiesést követő lemondásomkor kerestek meg. Ismertem a problémákat, beszéltem az akkori elnökkel, ígéreteket tett – ez is nagy tapasztalat -, hogy kapok a télen 5-6 játékost és minden rendben lesz a fizetésekkel, hogy legyen esélyünk. Biztosított róla, hogy minden rendben lesz. Nem miattam kellett ez, hanem hogy a játékosok ne mondhassák: “Mister, menjen a fenébe, nem kaptam fél éve fizetést, mit akar tőlem?”. Az első hónap rendben is volt. De utána drasztikusan megváltozott minden, se új játékos, se fizetés, egy ígéretet sem tartottak be. Tudtam, hogy ez mit jelent, hogy ezzel vége, biztosan kiesünk. Januárban lemondhattam volna, mosva kezeimet, vagy maradhattam, hogy férfiként harcoljak a végsőkig. A szurkolók mögöttünk álltak, fantasztikusak voltak. Átbeszéltük a családdal a helyzetet, úgy döntöttem, hogy maradok. Talán a hírnevemnek nem tett jót ez a döntést, de a szívem ezt követelte. A személyiségemnek ez egy nagyon fontos döntés volt. Nagyon sokat tanultam. Őszinte voltam az újságírókkal, a szurkolókkal. Nagyon gyorsan megtanultam, milyen a katasztrófahelyzet. Senkinek nem ajánlom, hogy kipróbálja, de a tapasztalat sokat jelenthet a jövőre nézve. Amikor ilyen körülmények közé kerülök, mint itt a Fradinál, akkor nagyon boldog vagyok. Mert a pénztelenség a Sampdoriánál azt is jelentette, hogy a háttér, a játéktér, az infrastruktúra és az utazások sem voltak megfelelőek. De úgy döntöttem, hogy férfiként “halok meg”. A problémák ellenére a játékosok mindent, 120%-ot adtak nekem, de képtelenség volt bentmaradnunk egy olyan nehéz bajnokságban, mint a Serie A. Nagyon sokat tanultam. Mindenki mindent beleadott, az utolsó napig harcoltunk. Aztán megköszöntem, mert fontos, de kemény tapasztalat volt. Ha januárban leléptem volna, egy hónap múlva már folyton az lett volna bennem, hogy nem voltam férfi. Mindenki támogatott, a stáb és a szurkolók is, ezért maradtam és “férfiként haltam meg”

Hogy miért választottam a Fradit? Nagyon boldog életet élek, megvan mindenem, a család, a siker. De a Fradi karaktere, a klub jelentette kihívás sokat jelent számomra. Ebből a térségből származom, mi a Balkánon tudjuk, mi a Ferencváros. Talán Olaszországban nem tudják, de mi tudjuk, hogy a Ferencváros milyen óriási klub. Illik a személyiségemhez, a stílusomhoz. Ugyanolyanok vagyunk. Ez egy kihívás, hogy egy, az enyémmel azonos karakterű klubnál dolgozhatok. Harcolni akarunk, megvédeni ezeket a színeket, ki akarjuk tágítani a határainkat. Minden akadályt át akarunk törni, nap, mint nap. Játszani akarok, nyerni akarok, részese akarok lenni ennek a projektnek. Élvezni akarom.

A stáb

Ha a stábtagjaimat kell bemutatni, akkor azt tudom mondani, hogy nagyon szoros csapatot alkotunk. Nenad Szakity a legjobb ember a világon, együtt játszottunk 1994-96 közt, Szinisával dolgozott sok helyen. Két éve dolgozunk együtt, nagyon sokat segít. Középhátvéd volt, sok éven át dolgozott az olasz fociban, tudja, mi kell nekem a védelemben. És segít az edzéstervben, a szervezésben is, de a védelem az ő reszortja. Federico Pannoncini játékosként is az erőnléti edzőm volt, 2011-ben kezdtünk együtt dolgozni az Internél. A videóelemzőmmal, Vincenzo Sassóval is akkor kezdtünk együtt dolgozni. Az erőnlétünknek legalább olyan jónak kell lennie, mint az ellenfeleinké, legalább annyit kell futnunk, mint ők. És ez ment is a Zvezdánál. Nagyon komoly ellenfelek ellen játszottunk. A Milan ellen kétszer is emberhátrányban voltunk, de akkor is tudtunk futni. Vincenzo Sasso pedig tudja mire van szükségem, hogy mi kell ahhoz, hogy felkészülhessek az ellenfélből. Én felteszem a kérdést, ő megadja a választ. És pontosan tudja, mi kell nekem. Szeretem, ha ismerem a szabadrúgáskombinációkat, játékosként nagyon sok meccsem dőlt el pozitív és negatív irányban akár egy szabadrúgáson vagy szögleten. Tudom milyen fontos, hogy az apró részleteken dolgozzunk, mert ezek döntik el a meccset, a szezont. És jön a kapusedző, Pierluigi Brivio, sokat dolgozott az Internél és velem is a Zvezdában. De a hátát meg kellett műteni, ezért csak októberben érkezik meg. Négy profi srác, akiket 10-14 órán át láthattok majd a Népligetben. A fociért élünk, nagyon sok munkát beleteszünk, hogy jobbak legyünk, nap-nap után.

Csoportkör, esélyek

Nagyon nehéz csoportunk lett, a Fiorentina és a Genk is a kalapjaik egyik legjobbja. Tiszteljük őket, de nem ijedünk meg. A Ferencváros vagyunk, jó esélyünk van a továbbjutásra. Hogy első vagy második helyen, azt nem tudom, de a továbbjutásra jók az esélyeink. Meg kell találni az utat. A cél a továbbjutás, az első hely nagyon nehéz dió, hisz a Fiorentina roppant erős csapat, tehetséges játékosokkal és remek edzővel. A Genk is erős, nagyon gyors. De a seregünk kész minden kihívásnak megfelelni.

Nem lenne szép tőlem arról értekezni, hogy mi jó és mi rossz a mai Fradi játékában, mert tisztelem Máté Csabát és Sztanyiszlav Csercseszovot is. Minden játékosnak valami újat akarunk adni, de a játékfelfogás továbbra is a támadófoci lesz, meg kell maradnunk Ferencvárosnak! Talán ha az őszi szezon után, decemberben újra leülünk, akkor már át tudjuk majd beszélni, mit tudtunk megvalósítani ebben a három hónapban. Talán akkor bővebben beszélhetünk arról, mit tettünk mi hozzá a Fradihoz. Három hónap azért már jelentősebb időszak, még ha sok meccsünk is lesz és ezért nem lesz sok időnk a munkára. Decemberben kérdezzétek ezt meg újra és akkor kielemezhetjük mi javult és mi nem.

A futball nem konzoljáték, információt kell adni a játékosoknak, opciókat, hogy egy-egy helyzetben mi a dolguk. Aztán a döntéseket nekik kell meghozniuk, azt hogy abban a 3-5 másodpercben mi történik, előre nem tudom megmondani, azt a játékosok látják. Fel kell ismerni a helyzetet és a legjobb döntést kell meghozni. Ehhez opciókat kell felkínálni. Nem lehet mindig minden passzsávot megrajzolni. De azt el lehet érni, hogy jó döntéseket hozzanak az adott helyzetben maguk, és ami még fontosabb, a csapat számára. A csapattal holnap találkozom először. Azt fogom mondani nekik, hogy legyenek bátrak és egységesek. Egységesség és bátorság. Ha ez meglesz, akkor képesek leszünk fejlődni.

Üzenet

A szurkolóknak azt tudom üzenni, hogy én új vagyok itt, és a válaszokat majd az idő, a meccsek, a győzelmek és a vereségek adhatják meg a kérdéseikre. De a szurkolók nélkül semmik vagyunk. Ez az én utam, ez az én véleményem. Mert a futball kultúrájában, annak élek, ezért tudom, milyen fontosak az érzelmek. Ha érzelmek nélkül dolgoznék, semmi lennék. Nulla. És ezeket az érzelmeket a szurkolókkal együtt kell megélni, megteremteni. Össze kell fognunk. Tudom, a tiszteletüket ki kell érdemelnem, meg kell érte harcolni. Mindent megteszek, hogy kiérdemeljem! De egy tömb, egy erős blokk kell legyünk, mert az otthonunkat, a Ferencvárost védelmezzük!

Közös kép az edzői stáb irodája előtt