Labdarúgó csapatunk korábbi játékosai beszéltek az edzőkérdésről és a nemzetközi szereplésről is.

Juhász István

Az a legfontosabb, hogy a csapat újra magára talált, és kezd megint úgy futballozni, ahogy az a Ferencvároshoz illik. Ha Traoré így rugdossa a gólokat, továbbjuthatunk az EKL-csoportkörből is. Nekem majdhogynem mindegy, ki a csapat edzője, én ehhez a klubhoz tartozom lassan hatvan éve szívvel, lélekkel. Hiszem, hogy a vezetés most is felelős és jó döntést hozott az edzőváltással.

Kű Lajos

Jó formába lendültünk, a földkerekség legjobb szurkolótábora áll a csapat mögött, mi kell még? Úgy gondolom, a két továbbjutó a Ferencváros és a Fiorentina lesz, meglátjuk, milyen sorrendben. Szerintem legalább tíz pontot szerzünk, és a második helyre odaérünk.

Mucha József

Gondolom, minden aszerint történt, ahogy korábban a klubvezetés és Máté Csaba megállapodott. Amit ez a rendkívül tehetséges és szimpatikus edző vállalt, azt maximálisan végrehajtotta. A Fradi-család csak a dicséret hangján beszélhet a munkásságáról. Remélem, továbbra is a klub kötelékében marad, megérdemli. Úgy gondolom, a vezetők pontosan tudják, mit miért csinálnak, hiszek bennük, és a döntéseikben.

Tőzsér Dániel

A Genk elleni párharc nagyon jó erőpróba lesz. Amennyire tudom, követem a belgák szereplését is, volt csapattársam, Wouter Vrancken a jelenlegi vezetőedző. A Fradihoz hasonlóan nagyon szervezetten működő klub, hű maradt ahhoz az üzletpolitikához, amelyet az én időmben is folytatott: a világ minden pontjáról hoz tehetséges játékosokat, akiket aztán jó pénzért értékesít. A Fradi viszont az elmúlt években bizonyította, hogy képes bravúrokra, bízom benne, hogy tíz pont fölött zár majd, és meglesz a második hely.

Zsinka János

Nagyon jól kezdett a Ferencváros, gyorsan megszerezte a vezetést, azonban Adama Traoré gólja annyira megnyugtatta a csapatot, hogy nagyjából huszonöt percre sikerült belealudni a mérkőzésbe, inkább csak mezőnyjátékot láttunk. A győzelmet, főleg ha nagy különbségű, sohasem kell megmagyarázni, de ha őszinték akarunk lenni, el kell mondani, a Zalgiris meglehetősen szerény képességű ellenfélnek bizonyult. A fordulás után gyorsan jött egy szabályos és egy szabálytalannak ítélt találat, aztán Máté Csaba cserélt, ebben a helyzetben teljesen érthetően. Nem mehetünk el szó nélkül a vezetőedző személye mellett, ugyanis Máté Csaba munkája vastagon benne van abban, hogy a Fradi sorozatban sok gólt szerez, arról nem is beszélve, hogy amióta ő irányít, Adama Traoré valósággal kivirult. Ha rajtam múlt volna, Varga Barnabást a pályán tartom, egy vérbeli támadó ugyanis minden körülmény között be akar találni, a második félidőben erre lett is volna lehetősége. Nem bántam volna, ha a pénteki sorsoláson a Ferencváros és a KÍ egy csoportba került volna. Egy biztos, ha a csapat formája nem esik vissza, a csoportból is továbbjuthat.

NS, Sportal