Második- és fiókcsapatunk is pályára lép ma az NBIII-as és NBII-es bajnokságban.

Férfi labdarúgás, NBIII – Dél-Nyugati csoport, 6. forduló
Népliget, 11.00: Ferencváros II – Dunaújváros
Játékvezetők: Juhász Dávid (Frank Viktor, Hegedüs Péter)

A hétközi fordulóban a fiúk 5-1-re kikaptak a tavasszal az NBII-es osztályozón alulmaradó Iváncsától. Az 5. helyen várjuk a folytatást, ellenfelünk kiesőhelyen, az utolsóelőtti pozícióban áll, 7 ponttal lemaradva tőlünk.

Férfi labdarúgás, NBII, 7. forduló
Tiszakécske, 16.00: Tiszakécskei LC – Soroksár SC

A házigazdák a 13. helyen állnak, Lipcsei Péter fiai a hetedikek, öt ponttal előzik meg a ‘Kécskét.

Lipcsei Péter a Sportálnak adott interjút, a teljes beszélgetést ide kattintva találjátok:

Amikor 2017 nyarán leült a csapat kispadjára, hitte volna, hogy hat év elteltével is itt lesz?
Persze! Noha infrastrukturális és anyagi téren nem tartozunk az NB II első feléhez, amire szükségünk van, adott. Így vállaltuk, így kell megoldanunk. Egyfajta küldetésként tekintünk a munkánkra. A Ferencváros fiókcsapataként nálunk nem a feljutás a cél, hanem az, hogy minél több tehetséget adjunk a magyar futballnak. Ha egy mód van rá, akkor a Fradinak, de az sem baj, ha más élvonalbeli klubnak. Örömmel teszem hozzá, hogy ennek a célnak rendre megfelelünk, számos NB I-es labdarúgó büszkélkedhet soroksári múlttal. Hogy csak egy-két nevet említsek a közelmúltból: Pászka Lórándnak, ifjabb Lisztes Krisztiánnak és Halmai Ádámnak a Soroksár jelentette az utolsó lépcsőfokot a Ferencváros előtt, Lőrinczy Attila Diósgyőrbe került tőlünk, Haris Attila Paksra, Kovács Marcel pedig a Kisvárda színeiben mutatkozhatott be nemrég az első osztályban. És akkor még olyan régi motorosokról, mint Silye Erikről vagy Kovács Dánielről nem is beszéltem, mint ahogyan jó néhány más játékosról sem. Tényleg sok futballistát tudtunk hozzásegíteni ahhoz, hogy egy szinttel feljebb lépjenek. Ehhez nyilván kellettek ők is, mert mi csak a lehetőséget adtuk meg, nekik kellett élniük vele. Ezek után talán fogalmazhatok úgy is, hogy a Soroksár az NB I előszobája.

Ez nem is hangzik rosszul!
Ma már csakugyan nem. Amikor a Fradi II edzője voltam, még azt tapasztaltam, sokan úgy tekintenek a soroksári játéklehetőségre, mint egy büntetésre. Idővel rádöbbentek, ez nem így van, sőt a karrierjükben ugródeszkát jelentett a Haraszti úti állomás. Fokról fokra haladhattak, az NB III után jött az NB II, majd – aki kiérdemelte, annak – az NB I. Fél év általában kell a játékosoknak ahhoz, hogy megszokják ezt a közeget, a másodosztály hangulatát és tempóját, utána lehet „villantani”. Manapság már az a benyomásom, hogy fordult a kocka: örömmel jönnek ide a fiatalok! Ráadásul vevők a melóra. Merthogy abból nincs hiány. Ha valamihez ragaszkodom, az a becsületes és kemény munka – az én csapatomra soha senki ne mondja, hogy nincs ereje, nem tud futni!

Önt mi köti még mindig a Soroksárhoz?
Egyrészt az, hogy a Ferencváros fiókcsapata vagyunk. Amikor az elnök úr, Kubatov Gábor felkért a vezetőedzői szerepre, úgy gondoltam, ez nekem is előrelépést jelent, amiként a stábomnak is. Másrészt az, hogy ugyanúgy élvezem a munkát, mint az első nap – ha nem így lenne, máshol beszélgetnénk… Nagyot szeretek itt dolgozni, ennek a kis klubnak megvan a maga bája. Családias a légkör, a szertáros ugyanúgy a csapat tagja, mint a pályamunkás és a takarító néni, a hölgyek sokszor meglepnek minket süteménnyel, lángossal, egyéb finomságokkal. Természetesen a játékosok sem feledkeznek meg róluk, az a minimum, hogy nőnapon virággal kedveskednek nekik. Szóval, tényleg jó a hangulat – éppen olyan, amilyenről egy edző álmodik.

No, és miről álmodik még Lipcsei Péter?
Folyton felteszik nekem a kérdést: szeretnék-e a Fradi első csapatának edzője lenni? Maradjunk annyiban, az embernek vannak céljai és vágyai. Ahhoz, hogy én egyszer a Ferencváros vezetőedzője lehessek, sok mindennek össze kell jönnie. Kell siker, kell az, hogy még képezzem magam és nyilván kell némi szerencse is. Hogy a jövő mit hoz, nem tudhatom, számomra pillanatnyilag az a legfontosabb, hogy becsülettel tegyem a dolgom. Ha egy lehetőség megtalál, majd leülünk Kubatov Gáborral, hogy átbeszéljük, mi legyen. Annyit kijelenthetek, hogy Soroksárról aligha mennék egy másik NB II-es klubhoz. Az előző idényben huszonkét edzőváltás volt a másodosztályban, nem szeretném kitenni magam annak, hogy valamelyik tulajdonos vagy sportigazgató egyik reggel úgy kel fel, hogy na, ma kirúgom az edzőt… Minden szakvezető arról álmodik, hogy nyugodt körülmények között dolgozhasson, Soroksáron ez adott. Arról nem szólva, hogy a fradista múltammal nem mindenütt fogadnának szívesen… Nem mondom, ha érkezne egy élvonalbeli ajánlat, ha valaki garantálná, hogy van két-három év a csapatépítésre, megfontolnám, de egyelőre nincs miről beszélni.

Ha nem téved a transfermarkt.com statisztikája, a vasárnap délutáni, Tiszakécske ellen bajnoki lesz a kétszáznegyvenedik tétmérkőzése a Soroksár élén. Azért ez nagy szám, nem?
Bevallom, nem számolom a meccseimet, de ha valóban ennyinél járok, annak örülök. Ez természetesen nem csak az én érdemem, kellett hozzá a stábom is. Dejan Milovanoviccsal, Farkas Ádámmal, Tímár Ádámmal és Végh Zoltánnal remek csapatot alkotunk, de a masszőrök, gyógytornászok, technikai vezetők segítsége nélkül sem jutottam volna idáig. Ugyanígy sokat köszönhetek a korábbi ügyvezetőnek, Dragóner Attilának, mint a helyét átvevő Szűcs Mihálynak – együtt próbáljuk a legtöbbet kihozni a Soroksárból!

Az előző idényt az ötödik helyen fejezték be. Mondhatni, hogy a „Sori” életében az a maximum?
Tény, a szereplés nagyszerűnek minősíthető, de tudjuk, hogy van ez, az edző soha nem elégedhet meg azzal, amit a csapata elért. Jóllehet miközben feljebb vágyik valaki, szerénynek kell maradnia. Attól még, hogy jól indítottuk a szezont, nem estünk hasra magunktól, ugyanúgy tettük a dolgunkat, mint addig. Tisztában voltunk azzal, hogy nem hozzuk le a bajnokságot veretlenül, jött is két vereség, de sportemberek vagyunk, felemeltük a fejünket, és a héten már azon dolgoztunk, hogy Tiszakécskén jó eredményt érjünk el.