A remek nyári EB- és VB-szereplések után.

Leány utánpótlás-sportolóink közül négy játékosunk is tagja volt az idén nyáron U19-es Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabda-válogatottunknak. Csapatunkat két kapus, Mészáros Virág és Imre Szofi képviselte a kontinenstornán. Mészáros 2005-ben született, és 2013 óta erősíti együttesünket. Az Eb-n nem lépett pályára, de a keret tagja volt. Imre Szofi 2011 óta a Ferencváros hálóőre, édesapja Imre Géza olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó, míg édesanyja klublegendánk, Kökény Beatrix, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó. A mezőnyjátékosok között két FTC-játékos is lehetőséget kapott, irányítónk, a 18 éves Simon Petra az Európa-bajnokság MVP-je lett. A tavalyi szezont az MTK-nál töltötte, de a nyáron visszatért a Népligetbe és immár a felnőtt keret tagja. Rajta kívül Papp Dorka is ott volt a kontinensviadalon. „Kicsi” becenévre hallgató jobbszélsőnk egy évvel fiatalabb volt a korosztálynál, de a sérülések miatt bizonyítani tudott.

A fiúknál két játékosunk is tagja volt az U21-es világbajnokságon remeklő, végül második helyen záró válogatottnak. Imre Bence, Imre Szofi testvére a vb-n a magyar csapat legeredményesebb játékosa volt. Emellett tavasszal a felnőttválogatottban is bemutatkozhatott, valamint férfi kézilabdacsapatunk is számított rá, így tevékeny részese volt az Európa-liga menetelésnek és a bajnoki negyedik hely kiharcolásának. Szintén ezüstéremmel tért haza a német-görög közös rendezésű Eb-ről Ónodi-Jánoskúti Máté, aki a horvátok elleni negyeddöntőben a hátán cipelte a csapatot, és a mérkőzés legjobbjának is megválasztották. 2012 óta tartozik a Fradi kötelékébe, tavaly már a felnőttcsapatot erősítette és a felnőttválogatottban is bemutatkozott.

Fiatal sportolóink klubunk ügyvezető alelnökétől, Nyíri Zoltántól vehettek át elnöki elismerő oklevelet.

Fradi.hu