Militár Iván szokásos elemzése a vasárnapi vereség taktikai hátteréről.

Simának mondható győzelemmel folytatta immáron hárommeccses veretlenségi sorozatát a Puskás Akadémia FC. A másik oldalon a Ferencvárosi TC próbált győzelemmel bemutatkozni a magyar bajnokságban hazai közönsége előtt, sikertelenül. A 2–1-es idegenbeli felcsúti győzelem részleteit elemzem a továbbiakban.

Mivel a Ferencváros vezetőedzői válságban van, azaz nem lehet tudni, hogy Máté Csaba kinevezése véglegessé válik, vagy csak pótlóbuszként segíti a szurkolókat eljutni augusztusból szeptemberbe, minden Fradi-mérkőzés tétje kettőzött. Egyrészt, a Fradinak győzelmekre van szüksége, hiszen az idényrajt nehezen sikerült: Csercseszov távozott, vele együtt a Bajnokok Ligája indulás lehetősége is, és a tétmeccsek sorozata még csak most fog elkezdődni. Másrészt, Máté Csaba jövője meccsről meccsre erősödik vagy éppen kérdőjeleződik meg. És ezt érzi minden játékos, ellenfél és szurkoló.

A Fradi zűrzavarával szemben a Puskás Akadémia FC rutinjában bízva, egy igazi harcos csapat képét festette a Groupama Arénában. Ha nagyot akarnék mondani, akkor akár már a bajnoki címért való bejelentkezést is beleláthatnám ebbe a teljesítménybe: Hornyák Zsolt csapata rutinjával, illetve légiósainak kimagasló teljesítményével egyértelmű győzelmet aratott. A sikerük kulcsa kisebb részben volt taktikai eredetű, míg nagyobb részben volt köszönhető a játékosok fegyelmezettségének és hozzáállásuknak, persze amellett, hogy elgondolásaik teljes mértékben ültek ezen a találkozón is.

Miért váltott rendszert Máté Csaba?

A mérkőzés már-már drámai felvezetéssel indult az M4 stúdiójában, amikor a stúdióban ülők meglátták a kezdőcsapatok névsorát. Sőt, Máté Csabát meg is kérdezte a pályaszéli riporter, hogy valóban háromvédős lesz-e a Fradi stratégiája. Máté igennel válaszolt, majd Hornyák Zsolt is kiemelte, hogy készen állnak változtatni ennek a hírnek a hallatán, amint elkezdődik a találkozó.

Érdekes kérdés ennek a témának a tárgyalása, leginkább azok után, hogy a Fradi vereséget szenvedett ezen a találkozón. Nem tisztem (bár kedvelem) bírálni a magyarországi futball-közvéleményt, de azért engedtessék meg, hogy csóváljam a fejem olyankor, amikor öntudatlanságából adódóan az ezerfejű ráaggatja magát a lekönnyebben elérhető történésre, és azt kiáltja ki a vereség okának.

A futballban egyébként is szinte bárki képes számháborúba keveredni és a különböző felállási formák csatáinak beállítani a futball dolgait. Sőt! Vannak olyanok, akik továbbmennek egy pár lépéssel, és megpróbálják elhitetni a már említett lelátón szotyizó tömeggel, hogy a futballedzőséghez semmi más nem kell, mint jó taktikai érzék, a megfelelő kezdő tizenegy kiküldése a pályára, illetve a statisztikai mutatók helyes értékelése ahhoz, hogy valaki szakmailag helyes döntést hozzon. (Eleve nincs olyan, hogy helyes döntés!). Így, amikor a Fradi a megszokott négyvédősről háromvédős rendszerben fut ki a pályára, majd vereséget szenved, akkor minden futball-félművelt egyöntetűen bólogat: biztos a háromvédős alakzat volt a kudarc oka.

Természetesen a futball sokkal, de sokkal több ennél. A futball megértéséhez a taktikai szint egy beléptetőkapu – a bejutás után kezdődik csak a buli. Mondhatnám így is: a mágnestáblán minden ötlet kiváló, csak azután az edzésen be kell mutatni, meg kell győzni a játékosokat, hogy a terv működni fog, no meg a mérkőzésen imádkozni, hogy a pályáéra lépők sikeresen legyen képesek alkalmazkodni az ellenfél feldobott problémáihoz. Tehát a felállási formákról vitázni és a taktikai szinteken tartani egy-egy mérkőzés végkimenetelének okait hamis képet ad, vagy legalábbis igencsak korlátozott végkövetkeztetéssel jár.

Ugyanakkor, mivel a fórumok zaja szinte csak erre koncentrálódott, mégiscsak érdemes megválaszolni a felállási forma változtatásból eredő kérdéseket. Miért érezte úgy a Fradi megbízott vezetőedzője, hogy változtatni kell erre a mérkőzésre? Véleményem szerint két oka volt ennek a döntésnek.

Első pontnak a játékosok pihentetésének szándékát hozom fel, mint lehetséges magyarázatot. A mai világban a játékosok fizikális felkészítéséért felelős szakembereket egy sor adat, mérés és a hozzájuk tartozó és azokat alátámasztó tudományos következtetések imponáló sora segíti abban, hogy szinte méterre és percre pontosan meg tudják mondani, mikor és melyik játékosnak van szüksége egy kevésbé megterhelő időszakra. Nem minden játékos bírja ugyanúgy a sorozatterhelést és nem mindenki képes regenerálódni azonos ütemben. Gera Zoltán szokta önmagét felhozni példaként, hogy meglehetősen sok időbe telt, amire a Premier League iramát és a mérkőzések közötti rövid pihenőidő terhét hatékonyan meg tudta szokni, annak fényében, hogy pár évvel a West Bromwich-hoz való igazolása előtt még kábítószertől fetrengve tengette fiatalabb éveit.

Én azt hiszem, ezen a meccsen már nem volt választása Máté Csabának, és muszáj volt bizonyos játékosokat a padon hagyni. De miért hagytam benne az előző mondatban a „már” szócskát? Nos, azért, mert szerintem a hibás döntés nem ennek a kezdőcsapatnak a felállításában keresendő, hanem a máltai Konferencia-liga kezdőjében. Minek kellett felküldeni a lehető legerősebb csapatát Máténak Máltán egy száz néző előtt lejátszott edzőmeccsre?

Nem vagyok naiv, nyilván a média, illetve a ferencvárosi vezetőség belső nyomása miatt. Egész egyszerűen arról van szó, hogy be kell jutni a legkisebb európai kupasorozat csoportkörébe, és ezért még akár a magyar bajnokság kezdeti időszakát is fel lehet áldozni. El lehetne csevegni azon, hogy erre a tényre alapozva mit is gondol valójában a Ferencváros a magyar bajnokság színvonaláról, de ezt most inkább hagyom. A máltai vendégjáték egyébként is komplexebb, mint gondolnánk. És előre szólok, ez nem a Máté Csaba-kifogásgyár sajtóterméke: Máltára utazni fárasztó, és a repülőút meg egy lejátszott nemzetközi meccs bizony kimerítő tud lenni – akármilyen is volt az ellenfél. Olyannyira, hogy a játékosok képesek lennének és lettek volna futballozni még egyszer kilencven percet, csak éppen a sérülés veszélye nagyobb lett volna. Máté döntése a számára kulcsjátékosok pihentetése mellett született meg.

A második ok az első következménye. Ha már pihentetni kellett bizonyos játékosokat, akkor Máté Csabának ki kellett találnia, hogyan tudja beilleszteni a frissebb játékosokat a rendszerébe. És itt álljunk is meg egy pillanatra. Miért nem játszott Tokmac Nguyen? És Amer Gojak? Vagy éppen Abena? Arról már nem is beszélve, hogy Marquinhos nem állt be Máltán, majd ezen a találkozón már a keretbe sem jelölték. Most vagy én vagyok alulinformált, vagy Máté hirdette ki a saját preferenciáit.

Visszatérve a beillesztések témájához, Katona Bálint, Lisztes Krisztián, Henry Wingo, Mats Knoester és Owusu voltak azok, akik újak voltak a máltai győzelemhez képest.

Minden mindennel összefügg. Henry Wingo nem éppen a védekezéséről híres, sokszor láttuk korábban sikertelenül visszazárni és egy az egy ellen hatékonyan hatástalanítani az ellenfél támadóit. Ehhez vegyük hozzá Knoester látványos közelmúltbeli helyezkedési gyengélkedéseit, és máris megvan, miért játszott öt védővel a Fradi. Máté félt betenni Knoestert és Wingót egyszerre négyvédőzni. És ha már ötvédős a rendszer, egyik oldalt Christian Ramírezszel (miért nem Eldar Civic?), és a másikon a szintén támadó felfogású Wingóval, akkor a széleken már nem kell klasszikus szélsőket játszatni. Lehet olyan többdimenziós támadókat is a pályára küldeni, mint Lisztes, Katona, vagy éppen Owusu, aki minden negatív híresztelés ellenére teljesen rendben volt ezen a találkozón is – pihentetve ezzel Kristian Zachariassent vagy éppen Varga Barnabást.

forrás és teljes elemzés: bunteto.com