Női kéziseink utánpótlás EB-győztes játékosával beszélgettek.

Nem volt nehéz Szilágyi Zoltán?
Egyáltalán nem. Jó erőben vagyunk, simán elbírtuk…

Az utolsó sikert megelőzte három győzelem a csoportkörben, kettő a középdöntőben és egy az elődöntőben. Úgy hallottam, valaki már a torna előtt is abban bízott, hogy Magyarország hibátlan mérleggel lehet Európa-bajnok…
Én voltam! Még Dabason készültünk, amikor az M4 Sport stábja meglátogatott minket, és amikor megkérdezték tőlem, mit remélek, azt feleltem, hogy szerintem nagyszerű csapatunk van, még azt sem tartom kizártnak, hogy veretlenül leszünk elsők. Az interjúból végül ez a rész kimaradt, talán nem hitték el, hogy komolyan gondolom…

Mielőtt rákanyarodnánk arra, mi történt a fináléban, meséljen arról, hogyan élték meg a Románia elleni elődöntőt – Romániában.
Az mentális siker volt! Úgy nyertünk nyolc góllal, hogy két-háromezren űzték-hajtották ellenfelünket. Zengett a csarnok a szurkolóktól, de nekünk ezt ki kellett zárnunk. Arra törekedtünk, hogy kizárólag a pályán történtekre fókuszáljunk, és így is történt, nem hatott ránk bénítólag a hangzavar. Azon a mérkőzésen a románokon volt nagyobb nyomás, nekik kellett megfelelniük a drukkerek elvárásának, és mi ezt kihasználtuk.

A döntőnek is nyilván megvolt a lélektana, főleg azok után, hogy a középdöntőben már súlyos csapást mértek a dánokra.
Lehet, éppen ez ütött vissza. Egyfelől a meccs előtt adott nekünk egy pluszt a tizennyolc gólos győzelem, másfelől mégiscsak döntőt vívtunk, márpedig egy döntő mindig más… Az elején azért is mehetett gyengébben a játék, mert azt hittük, hogy jobbak vagyunk, a végén úgyis nyerünk. Ebből az lett, hogy Dánia három góllal vezetett az első félidő után… A szünetben átbeszéltünk mindent, rendeztük a sorainkat, és utána már az igazi arcunkat mutattuk. Tanulnunk kell ebből is: ha csak kicsit nem vagyunk ott fejben, már nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. A lényeg persze az, hogy a végén miénk lett az arany.

Utólag már lehet arról beszélni, hogy az Európa-bajnokság előtt két hónapot kénytelen volt kihagyni sérülés miatt. Volt olyan pillanat, amikor attól tartott, csupán szurkolója lehet a csapatnak?
Végig hittem abban, hogy játszhatok. Miután a térdemben részlegesen elszakadt a szalag, folyamatosan egyeztettem az orvosokkal. Nem mondom, akadt egy-két olyan MR-felvétel, amely azt sugallta, hogy nélkülem rendezik meg az Eb-t, de ekkor is inkább rátettem egy lapáttal, mert nagyon szerettem volna a pályán küzdeni a társakkal. Vágytam, nagyon vágytam erre az aranyra… Amikor megkaptam a zöld jelzést, iszonyú boldog voltam! Ehhez jött még, hogy Szilágyi Zoltán felkért csapatkapitánynak. Kissé merésznek tűnt az én állapotomban, de naná, hogy vállaltam! Ja, és ezúton is köszönöm a bizalmat!

Azok után, hogy tavaly nyáron négyéves szerződést kötött a Ferencvárossal, klubja egy idényre kölcsön adta az MTK-nak. Olybá tűnik, jó döntés volt.
Egyértelműen! Amire szüksége is van egy fiatalnak, megkaptam: sokat játszhattam. Úgy érzem, jót tett a fejlődésemnek, hogy felnőttek között szerepelhettem, azt vettem észre, a pályán gyorsabban hozom meg a döntéseket, mint korábban. Fontos volt ez az év a karrieremben.

Most viszont visszatér a Fradiba – ha jól sejtem, már alig várja!
Új edzőnkkel, Martin Albertsennel találkoztam Romániában, beszélgettünk kicsit, azt mondta, addig pihenek, amíg szeretnék. Sokáig nem akarok, jövő hét elején biztosan edzésre jelentkezem.

Nem ad sok időt magának a lazításra…
Mit tegyek, szeretek kézilabdázni. A kéthónapos kényszerszünet megviselt, rettentően hiányzott a játék, amikor egy hónap után végre labdát foghattam, én voltam a világ legboldogabb embere. Szóval, nagyon várom, hogy edzésre mehessek.

A teljes interjú: Sportal