Új játékosunk közösségi oldalán írt átigazolásáról.

Húha!

Nem hiszem el, hogy eljött ez a pillanat, a pillanat, mikor könnyel teli szemmel írom ezt a posztot. Soha nem hittem, hogy ez a pillanat eljöhet, a pillanat, amikor elbúcsúzom ettől a nagyszerű klubtól, amely rég az első számú otthonom. Hogy búcsúzhatunk egy háztól, amely 15 éve velem volt? Nehéz most írnom, nehéz elmondani néhány mondatban, min megyek keresztül.

Szóval: a nagy álmom az volt, hogy profi legyek, hogy mindent megtegyek a nevelőklubomért, hogy kifejezzem az iránta érzett szeretetem. Nehéz éveken mentem át, de mindig tudtam, mik az erősségeink, mi a Makkabi Haifa, egész életemben tudtam, hogy ha ez összekapcsolódik, az valami felejthetetlen lesz. Barátaimmal együtt egy csodálatos és izgalmas úton mentünk keresztül. Bajnokságokat, kupákat nyertünk, a legnagyobbakkal játszottunk a Bajnokok Ligájában. Hú, min mentünk keresztül, s mindezen egy őrült, óriási tömeggel magunk mögött.

Hallani, amikor a tömeg szeretettel skandálja a nevem, csodálatos élmény. Minden egyes alkalommal, amikor a dalomat énekeltétek, egy erős, megmagyarázhatatlan remegés járt át. Minden akció, minden sprint azt szolgálta, hogy visszaadjak ebből valamit nektek, az ország messze legjobb táborának. Mindig, amikor énekeltetek, mindig amikor sikert arattunk, táncoltam, barátaimmal együtt a pályán és veletek. Tánc és ünnep. Köszönöm mindannyiótoknak ezt a végtelen szeretetet.

Most itt az ideje, hogy nagy köszönetet mondjak mindenkinek, akik az utánpótlásban segítettek felnőnöm, a teljes menedzsmentnek, az edzőknek, a felnőttcsapatbéli barátomnak, Orinak, Iciknek, Aszafnak, Uzinak, az egyetlen Jankelének, mindenkinek köszönet mindenért. Becsüllek és szeretlek titeket. Köszönet a családomnak, a szüleimnek, a bátyáimnak, nővéreimnek, akik mellettem voltak és támogattak ezen a hosszú úton, az ügynökeimnek, Slomi Ben Ezrának, Gilad és Ronen Kacavnak, valamint Adam Miladnak és mindenkinek, aki segített, hogy ide eljussak.

Ennyi, mindjárt vége. Amint elküldöm ezt a bejegyzést, vége. Egyrészt boldog vagyok, és izgatott az új kihívás előtt, másrészről nagyon szomorú. Kfar Galim, Sammy Ofer [az iskolái – ulloi129], sok boldog pillanat és szép emlék. Már most hiányzik. Távozom, de nem búcsúzom, magammal viszlek titeket mind a szívemben, mindannyiótokat, akik a lelátón ültök. Soha nem felejtem el, mit tettetek és mit jelentetek számomra. Minden pillanatot elviszek magammal, mindenhová.

Még találkozunk, szeretett táborom, mert ez nem az utolsó tánc volt.

„Örült és bolond, mint én”