Női kéziseink Bajnokok Ligája szerepléséről ment a szakértés és játékosainkat, vezetőedzőnket is kérdezték.

– Az FTC-nél töltött 18 év után a Vipers elleni BL-döntőben játszotta pályafutása utolsó mérkőzését. Milyen érzések voltak önben az elveszített finálét követően?
– Nagyon vegyesek. A tizennyolc évet kimondani is borzasztó… Ennél fiatalabb csapattársam is van most a keretben. Hihetetlenül sok és nagyon jó emlékem van, kiváló csapatokban játszhattam, úgy, hogy cserélődött körülöttem a játékosállomány. A végén összeálltunk az „öregekkel”, Tomori Zsuzsival, Zácsik Szanival, mint egy retró Fradi. Bennem az van, hogy ha búcsúzni kell, akkor így, majdhogynem a csúcson. Szóval nincs bennem hiányérzet – mondta Szucsánszki Zita.

– Hogyan élte meg a budapesti négyesdöntőt?
– Érdekes, de most izgultam, pedig ritkán szoktam. Az első final four mindenkinek ugyanolyan, teljesen mindegy, hogy harminchat vagy húszéves egy játékos. A metzi negyeddöntős győzelem és továbbjutás volt a csúcs az idényben – az egy oda-vissza vágós párharc volt, idegenben játszottunk, de meg tudtuk csinálni, elhittük, hogy sikerülhet, voltak extra teljesítmények. Az Esbjerg elleni elődöntő egy meccs volt, de azon belül is tudtunk fordítani, ugyanakkor egyértelműen a Metzcel vívott mérkőzés áll előrébb nálam.

– Milyen volt karrierje utolsó idénye?
– Rendkívül hullámzó. Voltunk fent, voltunk lent, nagyon sok sérülés sújtotta a csapatot, amikor a csoportkörben Bietigheimben hússzal kikaptunk, akkor is voltak hiányzóink. Akkortájt azt mondták, hogy a németeknek a final fourban a helyük, aztán a csoportból sem jutottak tovább. Az élet ad, az élet elvesz. Nekünk most nagyon sokat adott.

NSO

– Ugyanazt az energiát és tüzet lehetett érezni önökön, mint az elődöntőben.
– Az elején volt néhány hibánk, de beleadtunk mindent, és visszajöttünk. Megvolt bennünk a tűz, és jobban álltunk a szünetben, mint egy nappal ezelőtt az elődöntőben, csak egy gól volt a különbség a két együttes között. A második félidő elején lehetett volna kicsivel több szerencsénk, nem kezdtünk rosszul, megvoltak az esélyeink, de sokat hibáztunk, a Vipers pedig nagyon jó csapat, és gyorsan nagy lett a különbség. Ha a norvégok úgy el tudnak szaladni, mint a második félidőben, nagyon nehéz visszajönni ellenük – nyilatkozta Emily Bölk.

– Erősebben jöttek ki a második félidőre?
– A legnagyobb gond az volt, hogy nem találtunk be a kapuba, emiatt nyomás alá kerültünk, kapkodni kezdtünk, túl gyorsan akartunk gólt szerezni, amivel Lunde dolgát is megkönnyítettük. Egyre jobban fáradtunk, mert nehéz újra és újra felzárkózni. A szívünket-lelkünket beleadtuk, de ez most nem volt elég.

– Mikor érezte úgy, hogy ez a meccs elment?
– Az utolsó tíz percre fordulva nyolc góllal vezettek, de akkor sem adtuk fel, mentünk előre, hiszen annyi csoda történt velünk az ide vezető úton, miért ne történhetett volna még egy?! Öt perccel a vége előtt már tudtuk, hogy ez most nem volt elég, de remélem, ebből senki sem látott semmit, mert harcoltunk a végsőkig. Az ezüstérmet is óriási élmény volt a szurkolóinkkal ünnepelni, büszkék lehetünk magunkra.

– Tehát boldog az ezüsttel.
– Teljes mértékben, bár nyilván az aranyérem lett volna a tökéletes. Olyan volt ez az idény, mint a hullámvasút, senki sem hitte, hogy történelmet írunk a klubnál, bejutunk a négyes döntőbe, sőt, megszerezzük az ezüstérmet. Most már én is elmondhatom, hogy aki egyszer bejutott a BL négyes döntőjébe, az újra be akar kerülni.

NSO

– Azt hiszem, a metzi csoda óta az FTC-nek minden perc ajándék volt a Bajnokok Ligájában. Keserű most az ezüst, de holnapra édes lesz?
– Egyáltalán nem keserű, hiszen bejutottunk a négyes döntőbe, amely már maga volt a csoda. Ezt a hétvégét egy plusznak gondoltuk, és élveznünk kellett, úgy, hogy kiadjunk magunkból mindent és azt hiszem, ez sikerült – mondta Janurik Kinga.

– Jól kezdte a meccset a Vipers, aztán hiába zárkózott az FTC az első félidő végén, a második megint nem indult jól. Mi történt?
– Sokkal rutinosabb csapat a Vipers, amely sorozatban harmadszor hódította el ezt a trófeát, ami szerintem fantasztikus teljesítmény, kevés csapatnak sikerül ez egyhuzamban. Ők nem csak azt tudták, milyen egy döntő, hanem azt is, milyen egy final four. A legfontosabb, hogy büszkék lehetünk magunkra. Nagyon remélem, lesz még lehetőségünk eljutni idáig és akkor szeretnénk felemelni a trófeát is.

– Ezzel a mérkőzéssel lezárult egy korszak a Ferencváros életében, hiszen Elek Gábor és Szucsánszki Zita is távozik. Mikor jut el legközelebb a négyes döntőig a Ferencváros?
– Remélem, hogy jövőre. Azért dolgozunk minden egyes nap és úgy jövünk vissza a csapathoz nyáron, hogy a jövő június első hétvégéjét itt tölthessük. Nagyon boldog vagyok, hogy együtt játszhattam Szucsánszki Zitával és, hogy Elek Gábor lehetett az edzőm. Rengeteget adtak nekem és örülök, hogy a pályafutásukból hiányzó final fourt meg tudtuk adni nekik.

NSO