Szokolai László arról is mesélt, milyen körülmények között került a Sturm Grazhoz.

– A KSI-ben nevelkedtem, holott egy percre laktunk a Fradi-pályától, a Klinikáknál. De a KSI-nek nem volt felnőtt csapata, belőlem pedig egy idő után pénzt akartak csinálni az okoskodók. Mondtam, nem vagyok én árucikk, s inkább elmentem a BLSZII-es Tipográfiába. ’71-ben aztán bevonultam katonának, így kerültem a Bakony Vegyészhez, ahol még lakást is kaptam. Utána vitt volna a Győr és az FTC. Csakhogy nekem addigra már megszületett a két fiam, s mondtam a kérőknek: rendben, megyek, adjatok lakást. A Fradi nem adott, az ETO igen.

– Három év múlva, 1977-ben mégis a Ferencváros következett.
– Az MTK 300 ezer forintot és egy öröklakást ajánlott, az Újpest 100 ezret és egy leadott rendőr Zsigulit lakással, a Fradi meg háromezer forintot és semmi mást. Utóbbit választottam… Aztán amikor 1981-ben bajnokok lettünk, a ZTE vitt volna, s mindössze négy hónapért 500 ezer forintot, egy lakást, egy Zsigulit és egy balatoni telket ajánlottak. De én maradtam a Fradiban…

– Alacsony termete ellenére a fejesgólok mestere volt. Elárulja a nagy titkot?
– Nyolcadik kerületi aszfaltbetyár voltam, reggel nyolctól este nyolcig játszottunk. Amikor besötétedett, a Klinikák mellett volt csak az utcán világítás. A falra krétával felfestettünk egy kaput, s csak fejeltünk, meg egyérintőztünk a piros pöttyös labdával. Majd kiderült, hogy álló helyzetből 73 centit tudok emelkedni, ami a röplabdázóknál is csúcs. Mindezt Ökrös Sándornak és Batyu Istvánnak köszönhetem.

– Fantasztikus ferencvárosi időszak után 1983-ban a Sturm Graz következett. Hogy jött a lehetőség?
– Minden évben karácsonykor kimentünk Grazba egy teremtornára, amit meg is nyertünk. A következő évben szintén ott voltunk, s a Graz Nyilasit akarta megszerezni. Nem tudták, hiszen ő az Austria Wien játékosa lett, hát maradt helyette a Szokolai… Csakhogy Csáki Sándor azt mondta: 500 ezer dollárt kérnek értem. Miközben Nyilasit 300 ezerért igazolta le az Austria. Ekkor bement hozzá Pusztai Laci, s elintézte, hogy értem is csak 300 ezret kérjen. Így lettem a Graz játékosa. Ja, és két év múlva további 200 ezer dollárt fizettek utánam…

– Anyagilag és szakmailag mekkora ugrás volt ez az életében?
– A pénzről csak annyit: egymillió schillinget kerestem évente fixen, úgy, hogy még pályára sem léptem. Itthon meg ötezer forint körül volt a fizetésem havonta, tehát egy évben 60-70 ezer forintot kerestem, ami 30 ezer schillingnek felelt meg. Odakint egymilliót, játék nélkül. És szakmailag? 31 évesen mentem ki, és 146 meccsen 116 gólt szereztem. Elcsoszogva…

– Az is érdekelne, hogyan fogadták a drukkerek, a vendégek – Újpesten?
– Egy rossz szóval sem illettek. 1993-tól van meg itt az egyik üzletünk, s a legnagyobb tisztelettel, becsülettel vannak irántam. Sőt, amikor Újpest-Fradi van, beözönlenek a lila-fehér szurkolók, de nincsen semmi baj, botrány. Hogy is lenne, szívesen látjuk őket. Bejönnek, legurítanak pár sört, éltetik az Újpestet, aztán viszontlátásra. Nem volt még egyszer sem kocsma átalakítás…

– Aktív játékospályafutása után pályaedzőként, szövetségi edzőként is dolgozott, de immár évek óta a vendéglátásból, majd a lottóüzletéből él. Mennyire volt nehéz az átállás anno a „civil életre”?
– Tudatosan készültem erre. 1977-ben beiratkoztam és el is végeztem a vendéglátó ipari szakközépiskolát, s ahogy befejeződött a karrierem, készültem az edzői pályára is. Tisztában voltam vele, hogy előbb, utóbb vége lesz, s 1988-tól egészen a kétezres évek végéiig edzőként dolgoztam. De emellett a kereskedelmet sem adtam fel, ’85-ben nyitottam az első üzletemet, akkor még sport divatáruval foglalkoztam.

– De hol marad ma a futball?
– Nekem a foci az életem, még akkor is, ha már jó ideje nem dolgozom benne. Azért vasárnaponként a Népligetben elfutballozgatok a régi társakkal, Rab Tibi, Mucha Jóska, Ebedli Zoli, sőt, jönnek a fiatalok is, Lisztes, Kuznyecov, Lipcsei Gabi, korábban Lipcsei Peti is. Nyáron pedig óriási, sokszor vérre menő lábtenisz csatákat vívunk a Balatonon a többiekkel. Erre nekem szükségem van, a focira és ezekre a kiváló társakra, barátokra. Jó velük összejönni, igaz, most már óvatosabban mozgok, elvégre mindkét csípőmbe protézist ültettek, emellett a cukromat is szinten kell tartani. De ennél nagyobb baj ne legyen, már csak azért se, mert hetven fölött is aktív vagyok: mérkőzésellenőrként járom a bajnokikat, emellett a Mester utcai Szent István Technikumban – itt tanult anno Csányi Sándor is – 250 gyerekkel foglalkozhatok szakmai vezetőként.

SportPlusz