Középpályásunk ezt minél hamarabb szeretné elérni.

– Ti magatok tettétek tehát magasra a lécet, a tavasszal nem nagyon sikerül azonban átvinni. Két győzelem mellett öt döntetlen és három vereség a bajnoki mérleg. A korábbi biztos előny túlontúl kényelmessé tett benneteket?
– Mindenki fejében ott motoszkálhatott, hogy a tizenhat pont tetemes előny, de mint látjuk, az is könnyen fogyatkozik, úgyhogy át kell immár éreznünk a helyzet jelentőségét. Mindenkitől száz százalékra lesz szükség, százszázalékos koncentrációra. Az nem megy, hogy miközben elöl nem remekelünk, az ellenfél a kevés lehetőségéből viszonylag sok gólt szerez. Egy célunk lehet, a lehető leghamarabb megnyerni a bajnokságot.

– Emlékszel amúgy olyan időszakra a karrieredből, amikor azt érezted magadon, kényelmessé válsz?
– Nem. Mindig is megvoltak a céljaim, azok vezéreltek, meg akartam nekik felelni. Sosem gondoltam azt, a kevesebb is elég, fiatalon az U21-es válogatottba akartam beverekedni magam, később a felnőttek közé. Mindig találtam motivációt.

– Feltételezem, Leccében vagy Luganóban amúgy sem engedhetted volna meg magadnak.
– De a Honvédban sem, a dobogó és az EL-szereplés lehetősége kellőképp motivált. A légiósoktól persze mindig többet várnak, kint a konkurencia is nagyobb volt, szóval mindig akadt, ami ösztönözzön. Most is van, szeretném a Fradival sorozatban a negyedik bajnoki címemet is megszerezni, amit azért jelentős teljesítménynek gondolnék.

– Ha összevetjük a 2015-ben légiósnak álló Vécsei Bálintot a négy és fél évvel később hazatérővel, melyek a legfőbb különbségek?
– Sokkal tapasztaltabb lettem, nem csak szakmai szempontból. Miután megszületett az első kislányom, még inkább fel kellett nőnöm. Bár mindig elég érettnek gondoltam magam, a felelősségvállalás fogalmát más szintre emelte a lányom világrajövetele. Szakmai értelemben pedig sokkal több meccs lett a lábamban, az Európa Liga csoportkörében futballozhattam, taktikailag rengeteget fejlődtem, érett játékosként tértem haza. Luganóban volt szerencsém a pályaedzőként tevékenykedő Walter Samuel kezei közt dolgozni, sok mindent megtanított a jó helyezkedésről, hogy a rögzített játékszituációknál mi a teendő, de egy évig a korábbi Lazio-középpályással, Cristian Ledesmával is együtt futballozhattam, tőle megtanultam, mire van szüksége egy jó hatosnak, megmutatta, milyen pozíciókat vegyek fel, hogyan kérjem a labdát, hogyan fedezzem, mire ügyeljek a labdakihozatalnál, illetve a védekezésben. A luganói tapasztalatok óta ezen a poszton érzem magam a legjobban. Amikor a Fradiban jönnek fel az első csapatba a fiatalok, én is próbálok nekik segíteni, éppen azért, mert tudom, mennyit jelent, ha egy sokat megélt játékos elmondja, miben lehet javulni, fejlődni.

– Ha a Fradiba megérkező énedet hasonlítjuk a maihoz, ugyancsak találni különbséget?
– Igen. Mentálisan még erősebbé váltam. Az első évben nem játszottam annyit, amennyit szerettem volna, de ez is csak erősebbé tett. Nehéz helyzet, amikor nem játszol, keresed a hibát, hogy mit csinálsz rosszul, de minden egyebet kizárva csak arra koncentráltam, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam, aminek idővel meg is lett az eredménye.

– Harminc leszel a nyáron. A kerek szám kapcsán megfogalmazódnak benned gondolatok?
– Nehéz még felfogni, mert nem is olyan rég volt, hogy tizenhat-tizenhét évesen elkezdtem játszani a felnőttek közt… Furcsa, hogy immár az idősebb játékosok közé tartozom, de a kor minden előnyét élvezem, a tapasztalat, a számos nemzetközi meccs egyre jobbá tesz.

– Ha lepörgeted magadban az eddigi harmincat, mi a csúcspontja?
– Egyértelműen a két kislányom születése, hogy egészségesek, és hogy van egy szép családunk. Az, hogy a sportban is sikeres lehetek, csak afféle bónusz.

A teljes interjú, amiben pályafutásának olaszországi és svájci szakaszáról is kérdezik Bálintot: Büntető