Pólósaink hazai medencében fogadják a somogyiakat – Varga Zsolt mondta el várakozásait, valamint a válogatott keretet is kihirdette.
Férfi vízilabda, OBI, alapszakasz, 17. forduló
Népliget, 20.30: Ferencváros – Kaposvári VK
Jegy: 1500 Ft
A FradiMédia Varga Zsoltot kérdezte a meccs előtt:
Varga Zsolt kijelölte a magyar válogatott bő keretét a Világkupára, 10 Fradi-játékos kapott meghívót: Vogel Soma, Szakonyi Dániel, Varga Dénes, Nagy Ádám, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Német Toni, Pohl Zoltán, Vigvári Vendel – a teljes névsor: MVLSZ
„Jeleztem korábban is, hogy Dumi tavasztól visszatér, a hangsúly pedig azon van, hogy a csapat elkezdjen komolyan együtt dolgozni, és végre játsszunk újra éles mérkőzéseket. Soha nem fordulhat elő, hogy ne akarjunk továbbjutni egy selejtezőtornáról. Rendkívül fontos számomra a zágrábi öt meccs, mégpedig azért, mert utoljára van lehetőségem éles helyzetben kipróbálni játékosokat. Vannak időszakok, amikor erre múlhatatlan szükség van. Nem is várható el, hogy a teljes és végleges csapatunkkal álljunk ki és full erőbedobással “tomboljunk” ezeken a meccseken, most kell megnézni azokat, akikben komoly potenciált látok.” – mondta a szövetségi kapitány.
Bővebben: VLV





