Női kéziseink visszatérő irányítójával beszélgettek.
– Csaknem kétéves kihagyást követően – pontosan 668 nap után – tért vissza a Ferencvárosnál a pályára, ráadásul épp az Alba Fehérvárral szemben, amely ellen 2021-ben megsérült. Milyen érzés volt újra tétmérkőzésen játszani?
– Nagyszerű volt, nagyon vártam. Főleg így, hogy korábban már többször is keretben voltam, és nem tudtam, mikor jön el végre a pillanat. Örülök, hogy hazai közönség előtt történt meg mindez, mert így még jobb érzés volt. Nem tudtam, hogy mire számítsak magamtól, de jó, hogy sima mérkőzésen, szabadabban és nyugodtabban tudtam visszatérni a pályára. Nagyon sokat dolgoztam az elmúlt időszakban, bízom benne, hogy innen már csak felfelé vezet az út.– Megkönnyebbült, amikor pályára küldte Elek Gábor, vagy inkább az izgatottság volt önben az erősebb?
– Az izgatottság a jó szó, mert nem volt bennem semmi félsz a vállammal kapcsolatban sem. Ezt szerettem volna érezni, a játékot, érezni magamon a felkészültséget. Eszembe jutott, hogy pont a Fehérvár ellen játszottam a legutóbbi meccsemet Fradi-mezben, de ez semmit nem befolyásolt. Megkönnyebbülést nem éreztem.– Mit enged a válla a sérülés után? Százszázalékos állapotban érzi magát?
– Szerencsére mindent enged, nem érzek fájdalmat, de az erőnek még vissza kell jönnie. A műtétet végző orvos, Pavlik Attila is azt mondta, idő, mire a vállam újra hozzászokik a terheléshez, a labdához. Teljesen más a többiekkel együtt dolgozni, mint magamnak dobálni, de szerencsére edzésről edzésre erősebb vagyok. Bízom benne, hogy hamarosan százszázalékos formába kerülök, főleg mentálisan, hogy meg merjem csinálni a mozdulatokat. Persze továbbra is dolgozni kell a vállammal, hogy jó legyen.– Most már két szerepkörben is helyt kell állnia, hiszen édesanya lett. Szavakkal leírható az érzés? Hogyan tudja kezelni ezt a kettősséget?
– Anyának lenni fantasztikus érzés, a legnagyobb ajándék. Van egy csodás kisfiunk, aki szerencsére nagyon alkalmazkodó, ami némi könnyebbséget jelent, mert tudom, hogy nincs baj, ha meccsre, vagy edzésre megyek. Megbízható emberek vigyáznak rá, a kedves barátaink, a nagyszülők, szóval ez szerencsére nem okoz problémát.– Miként lehet összeegyeztetni az anyaságot és a profi sportot, a folyamatos edzéseket, meccseket? Kinek nehezebb, amikor több napra el kell utaznia például egy Bajnokok Ligája-mérkőzés miatt?
– Elég hirtelen jött, mikor két hete először utaztam a csapattal idegenbe, a bresti meccsre. Ez nekem volt nehezebb, de mindent modelleztem előre, hogy milyen lesz, ha éjjel felkel a kicsi. Szerencsére minden rendben ment, az apukája, a nagyszülők, és az egyik nagybácsi vigyázott Marcellre. A gyerek könnyen viselte, hiszen körülugrálták, de ez természetes, az egész családnak ő a legnagyobb boldogsága.– A kisfia már elmúlt féléves. Őt is viszik magukkal a meccsekre, hogy szurkoljon az anyukájának? Tud a pályára koncentrálni, amikor a gyerek ott van a lelátón?
– Amikor játszottam, akkor még nem volt ott a mérkőzésen, csak úgy vittük ki egyre decemberben, illetve legutóbb a Debrecen ellen, hogy velem ült a lelátón. Jól bírta, elnézelődött a testvérem meccsén is, csak az elején ijedt meg kicsit a hangzavartól. Ahhoz viszont, hogy kijöjjön a meccseimre, még idő kell, mert ki kell tudnom zárni, hogy ne arra figyeljek, elvan-e a lelátón. Majd ennek is eljön az ideje.– Beszéljünk kicsit a Ferencvárosról. Eddig elég felemás idényt fut a csapat: nagy győzelmek után nem várt visszaeséseket produkál. Miben látja ennek az okát? A rutinja segíthet a csapatnak kiegyenesíteni ezt a formát?
– Jó kérdés, hogy mik az okok, de valóban ez a kettősség jellemzi a csapatot, tud fantasztikusan játszani, és vannak ezek a hullámvölgyek, amelyek remélem, lassan kiegyenesednek. Ezen dolgozunk, és valójában most következik az az időszak, amikor már nem lehet ilyen hullámzó a teljesítmény. A rutinomat azért sem hoznám fel, mert sok volt ez a kihagyás, és nem biztos, hogy minden azonnal megy majd. Remélem, idővel egyre többet tudok majd én is segíteni a csapatnak, de sokat kell még dolgoznom, hogy újra azon a szinten teljesítsek, amit elvárnak tőlem, és én is elvárok magamtól.– Szombaton az a Bietigheim lesz az ellenfél, amelytől Németországban hatalmas pofont kapott a Ferencváros (40–20). Nemcsak a visszavágás miatt lesz fontos azonban az érdi találkozó, hanem a továbbjutás szempontjából is, hiszen mindenképpen nyerniük kell, hogy az utolsó fordulóban már ne kelljen izgulni a nyolcaddöntős szereplésért. Hogy kezelik az ezzel járó nagy nyomást?
– Nagyon fontos meccs lesz. Nem is beszélünk erről a nyomásról, nem gondolkodunk rajta, próbáljuk kizárni. Készülünk, és igyekszünk minél jobban azokra az elemekre koncentrálni, amelyek kint nem működtek – márpedig ezekből jócskán akad. Élet-halál meccs lesz, de remélem, megalapozza a jó tavaszt. Most jó nagy lélegzetvétel kell, mert innentől májusig már nincs megállás– A visszatérése előtti utolsó mérkőzését a tokiói olimpián játszotta a magyar válogatott tagjaként. Motivációt jelent még önnek a visszatérés gondolata? Érez magában annyit, hogy segítségére legyen a nemzeti csapatnak?
– Egyértelműen. Ha sikerül újra azon a szinten teljesíteni, ahogy elvárom és elvárják tőlem, akkor mindenféleképpen. Mindig nagy megtiszteltetés a válogatottban szerepelni, ez a legnagyobb dolog. Bízom benne, hogy ha ott vagyok, és mindenki hadra fogható, még előrébb tudunk lépni.
