A Komjádi-uszodában az OSC elleni kétkapuzás után kérdezték Jansik Szilárdot és Varga Zsoltot.
Galéria: MVLSZ – 1 | 2 | 3 | 4, NSO
Jansik Szilárd
Szerencsére az előző év végén kaptunk tíz nap pihenőt, ennek ellenére is nehéz volt az újrakezdés. Ugyanakkor muszáj volt elkezdeni a munkát, mert rohamosan fogy az idő az első Világkupa-meccsig. A pandémia felborította a menetrendet, már csak másfél év van a párizsi olimpiáig, de van még időnk. Lesz még két világbajnokság, egy Európa-bajnokság, elég időnk van, hogy megtaláljuk a lehető legerősebb keretet, amellyel reális esélyünk lesz az aranyéremre az olimpián. Ezek a meccsek és gyakorlások apró, de fontos lépések az olimpiáig vezető hosszú úton. A tavalyi évben sok egyéni díjat kaptam, ami megtisztelő, de azt mondtam, szívesen elcserélném ezeket arra, hogy minden tornáról éremmel térjünk haza. Nekem is egyre nehezebb a dolgom, egyre komolyabb védőket kapok, így egyre jobban kell játszanom. Az Eb jól sikerült, de azóta eltelt 5 hónap, jönnek az új kihívások, én pedig szeretnék fejlődni és tanulni, erre a Ferencvárosban és itt a válogatottnál is minden adott.
Varga Zsolt
Nagyobb terhelést kaptak most a játékosok, így nem volt igazán pörgős a játék, de ez ilyenkor természetes. Egy hatnapos összetartásba sok új elem gyakorlása nem fér bele, most az együttlét a legfontosabb, hogy visszajöjjenek a korábban már elmondott dolgok, a passzvonalak, a védekezés. Elkezdtük a párizsi olimpiáig tartó, erőltetett menetet, nagy feladatok várnak ránk, és a fő cél mindenképpen az, hogy az ötkarikás játékokra egy ütőképes csapatot építsünk. Az előző év őszén azért nem tartottam edzést, mert azt éreztem, hogy csak túlterhelném a játékosokat. Ez senkinek sem használt volna, jobb volt, hogy mindenki a klubjában készült, és a pihenőnapokat ki tudta használni. A mostani héten tudtuk elkezdeni a munkát, a lényeg, hogy újra együtt legyünk, és a lehető legtöbbet átismételjük abból, amit nyáron elkezdtünk. Első körben az a legfontosabb, hogy a tavasszal kezdődő Világkupán minél több játékost kipróbáljunk, és nyár végére összeálljon a keret, amellyel nekivágunk a júliusi világbajnokságnak. Nyilván minden szóba jöhető játékost figyelünk, Varga Dénest ugyanúgy mint Vámos Marcit vagy éppen Hárai Balázst. Dumi klasszisához és tudásához nem fér kétség, nála a terhelés mértéke a kulcs. Ezt úgy kell adagolnunk, hogy a maximumot hozhassa ki magából, és számíthassunk rá azokban a pillanatokban, amikor tényleg a legfontosabb lesz. Mindig a győzelem az elvárás, de nekem legalább ennyire fontos, hogy a védekezésünk olyan legyen, mint a tavalyi Eb-n volt. Azt akarom látni, hogy meccsről meccsre annyi blokkolunk, mint Splitben. Első körben ez a cél. Most a párizsi olimpia utolsó napjáig tervezünk előre. Az edzőtáborokat, programokat, felkészülési tornákat, az ellenfelek listáját össze kell rakni. A nyáron úgy éreztem, hogy az utolsó pillanatban rohantunk ellenfelet keresni kétkapukra. Ez a spanyolok személyében össze is jött az Eb előtt, ami nagyon hasznos volt. Ezt próbálom az olimpiáig fölépíteni, hogy mindenki – az amerikaiak, a szerbek és a horvátok is – tudja, mikor találkozunk velük.
Bővebben: EuroSport, Fradi.hu, M4 Sport, MVLSZ, NSO, Sportal, VLV




