Nagy Józsi szokásos remek portréjában ezúttal a Lovrencsics-sztorit ismerheted meg.

Franciaországba [az Európa-bajnokságra] már úgy indult, hogy tudta, Poznanból költöznie kell, viszont aggódásra nem volt ok, hiszen a Ferencváros titokban hónapokkal korábban előszerződést kötött vele arra az esetre, ha távozna a Poznanból. Huszonnyolc éves volt ekkor. A Fradi történetében akad jó néhány labdarúgó, aki, noha másutt nevelkedett, úgy tartja róla a közös zöld emlékezet, hogy világéletében az Üllői úton futballozott, de ha eleinte mégis netán más klubhoz vetette balszerencséje, azért igazából már az édesanyja méhéből a Springer-szobor lábához vágyott. Gergő sose vetített ilyet. De az első meccsétől felszántotta a pályát, nem meglepő hát, hogy egyre több szurkolói mez hátára vasalódott fel az, hogy Lovrencsics.

Érkeztekor a csapat már az új stadionban, a Groupamában lakott, az edző, Thomas Doll a negyedik magyarországi szezonját kezdte. A bajnokságban egész jól ment a játék, az előző szezonban zsákba került az arany, de nemzetközi porondon lebőgés lebőgést követett. A csapat már a nyáron kipottyant a BL-selejtezőből, az albán Tirana hozta el a búcsút. (Hüsing öngólja ma is fáj, és azt is szívesen felednénk, ahogy Hoxha kapus bepanenkázta Dibusznak a büntetőt, aztán kivédett másik hármat.)

A hazai bajnokság is kudarc: Doll az első hét meccsből négyre még csak nem is nevezte Gergőt, akinek első góljára a harmincadik fordulóig kellett várni, második meg nem is lett. Ráadásul nemhogy a bajnoki cím, még a dobogó se jött össze.

Vigaszt csupán a Magyar Kupa elhódítása nyújtott, de az meg sokba’ volt. A Groupama történetének legdrámaibb pillanatait élte át, amikor pár perccel a lefújás előtt Gergő magatehetetlenül zuhant a gyepre, miután fejpárbaj közben ütközött a levegőben az angyalföldi Murka Benedekkel. A szurkolók rutinból beleálltak a „Csürhe, csürhe!” skandálásba, de amikor defibrillátorral sprintelt egy angyalföldi, egy másik meg sírva fakadt, és Čukić is a fejét fogta lesújtva, hát, akkor jött a sokk, és némán lestük, egyáltalán él-e Geri. „Kiver mindenkit a víz, még aki ezt nézi is. (…) Nagyon remélem, hogy nem Lovrencsics éltéért küzdünk” – mondta Hajdú B. István a közvetítésben. Meg azt is mondta: „Ha valaki ott az M4-esek közül lentről hall valamit, tud valamit, akár megnyugtató, akár csak maga az igazság, szóljon. (…) Atyaúristen.”

Az, Atyaúristen. Közel járt hozzá Gergő. „A doki mondta, hogy pont úgy nyekkentem a földre, eltörhetett volna a csigolyám, és akkor jobb esetben is tolószék életfogytig.” De szerencsére nem sirató, hanem katarzis lett a vége: Gergő magához tért, és miközben hordágyon vitték a mentőhöz (vajon miért nem gurult be a pályára az az autó?), kiintett az őt éltető szurkolóknak, hogy minden oké. Ha egyszer valaki filmben használja föl a történteket, dramaturgra ne sokat költsön, elég, ha kopírozza a valóságot, motívumnak ajánljuk, hogy Gergőnek három nappal a baleset előtt született meg az első gyereke. „A meccs másnapján mentem volna értük a kórházba. Szegény feleségem köntösben, folyosón, televízió előtt ülve nézte végig, mi történik velem. Annyira kiborult, ott akarta hagyni a kicsit, hogy rohan hozzám, úgy kellett visszafogni, hogy most értem is azzal tesz a legtöbbet, ha marad. Ma is jobban fáj, amit ő élt át, mint a saját fájdalmam. Ja, és apám is tévén nézte végig az egész horrort, őt se irigylem.”

Azért akadt hozadéka is a drámának. Egyrészt szakmai: „Megtanultam, hogy fejpárbajnál sose háttal ugorjak, hanem oldalt, hogy legalább én lássam a másikat, ha már ő nem lát engem.” Másrészt pedig érzelmi: ez az este tette Gergőt igazán közönségkedvenccé, amolyan harcos Simon Tibi-reinkarnációvá. „A szurkoló díjazza a keménységet, én meg olyan vagyok, hogy a nálam húsz kilóval nehezebbtől se ijedek meg. De tisztelem az ellenfelemet, sose nagyképűsködöm, és senkit nem bántok ok nélkül. Mondjuk, ahhoz is ragaszkodom, hogy mindennek legyen következménye. Megesik, hogy összerugdosnak, és persze nem törleszthetek, mert azért kiállít a bíró, de hát ezért vannak a jóbarátok. A Fradiban ilyen esetben Haratyinnal segítettük ki egymást: ha engem bántottak, intett Igor, hogy nyugi, tesó, én rendezem, és pár perccel később tarolt labdát, babát, szigorúan ebben a sorrendben; ha pedig Igort tépték meg, én egalizáltam, és ha hepciáskodott a bűnös, odaszóltam, hogy, ugye tudod, miért kaptad.” Egy-egy sárgát megér az igazság.

A fejsérülése idején Gergő már új poszton játszott. „Serdülőként a Szent Istvánban védekező középpályásnak használtak, aztán támadó középpályást, tizenhat éves koromra pedig csatárt faragtak belőlem. Meg is ragadtam elöl, egészen Dollig, aki fél év után közölte, ezután jobbhátvéd leszek, mert kevés, amit csatárként mutattam, meg amúgy is látok a pályán, és hátulról indulva hatékonyabban szervezhetek. Hiába mentegettem magam azzal, hogy az Európa-bajnokság után egyetlen napot se pihentem, ez a gólszegénység oka, nem hatottam meg. És onnantól a válogatottban is védőként számoltak velem.”

A 2017–18-as szezont arcmaszkban kezdte, „csatlakoztam a Zorro klubhoz”, ami elviselhető kín. Az kevésbé, hogy a nemzetközi kupából ezúttal is már nyáron kipottyant a Ferencváros: a lett Jelgaván még sikerült átlépni, de aztán kettős vereségbe szaladt bele a dán Midtiylland ellenében. Plusz a Magyar Kupában is betliztek Lovrencsicsék: noha az azt megelőző három évben a Fradi nyerte a kiírást, 2017 októberében már a harminckettő között kikapott, legyőzője az NB II-es Kisvárda; ráadásul Gergő ismét fejsérülést szenvedett, ha nem is olyan arccsonttörős elájulósat, mint szűk fél évvel korábban. A bajnokságra összeszedték magukat, mindössze három vereséget gyűjtött be a csapat, de játszott tizenkét döntetlent is, ami a Videoton mögötti ezüstéremre volt elég; két ponton múlt az arany. Gergő egyetlen gólt lőtt, és adott kilenc gólpasszt. „Nincs mit szépíteni: az első két ferencvárosi évem kapufa.”

A következő, a 2018–2019-es szezon hozta a megszokottat: a kupában ezúttal a Maccabi akadt meg a Fradi torkán már júliusban. Erre a klub elküldte Dollt, helyét az ukrán Szergej Rebrov vette át. Gergőnek tetszett a váltás. „Doll haverkodott velünk, meccseken hatalmas érzelemkitöréseket produkált, ami egyeseket inspirált, engem viszont nyomasztott. Szergej távolságtartóbb, azonnal világossá tette, hogy ő a főnök. Stabilitást hozott, ami abban is megnyilvánult, hogy míg Doll félévente cserélt hat-nyolc játékost, Szergej szinte csak télen frissített, azt tartotta szem előtt, hogy a kupameccsekre összeszokjunk.”

Rebrov Gergőben találta meg azt a játékost, aki képviseli őt az öltözőben: meglepetésre megtette csapatkapitánnyá. „A tavaszi első fordulóban a Honvédot fogadtuk, rangidősünk, Böde Dani nem fért a kezdőbe, a sorban Dibusz Dini következett, neki járt a karszalag. Épp feküdtem a gyúrószobában, Lipcsei masszírozta belém a Nicoflexet, amikor bejött Dini, hogy Szergej üzeni, mostantól te vagy a csapatkapitány. Majd’ lefordultam az ágyról. Később kérdeztem Szergejt, miért rám esett a választása, azt felelte, nála sose a kapus a cséká, hanem valamelyik mezőnyjátékos, és tetszik neki, hogy sose adom fel, nem ismerek elveszett labdát. Kétségtelen, hogy a csapatkapitánysághoz nem az kell, hogy neked legyen a legtöbb eszed, hanem az, hogy sose látszódjon rajtad félelem. Egyébként alapból nem vagyok hangadó típus, de ha nincs más, aki felrázza a többieket a csüggedésből, rám lehet számítani.”

Rebrov sikert aratott: a Ferencváros majdhogynem végig vezetve megnyerte a bajnokságot, Gergő megúszta sérülés nélkül a szezont, két gólt lőtt, adott hét gólpasszt, és az utolsó hazai meccs után ő köthette fel az Albert-szoborra a bajnoki cím elhódítását jelképező Fradi-sálat. Évtizedek után végre valami megmozdult a csapatnál, és úgy tűnt, abban a valamiben Rebrovnak és Lovrencsicsnek sok éven át komoly szerep jut.

2019–2020 még a várakozásnál is pazarabbul indult: a BL-selejtezőben a Fradi oda-vissza verte a sokkal esélyesebb, csupabrazil bolgár Razgradot, majd a Vallettán lépett túl, aztán ikszelt Zágrábban a Dinamóval, és csak az itthoni visszavágón elszenvedett 0:4 akadályozta meg abban, hogy tovább meneteljen a BL-főtábla felé. Gergő mind a hat meccset végigjátszotta. A BL-ből kiesve maradt az Európa Liga, annak főtáblájához a litván Süduvát kellett legyőzni – az is pipa. Jött a csoportkör az Espanyollal, a CSZKA Moszkvával és ismét a Razgraddal; a mérleg négy döntetlen, egy győzelem, egy vereség. És idehaza is siker: ismét összejött a bajnoki cím, méghozzá már 13 pontot verve a Videotonra.

Következett 2020–2021, az év, melyben a csapat bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A járvány miatt a selejtezők nem visszavágósan, hanem egy-egy meccsen dőltek el – a svéd Djurgardenst 2:0-ra, a skót Celticet és a Dinamo Zagrebet egyaránt 2:1-re verték Lovrencsicsék –, majd a playoffban a norvég Moldét ejtették ki több idegenben lőtt góllal (3:3 és 0:0).

Ebből a sorból a 2020 szeptemberi, Dinamo Zagreb elleni itthoni, zártkapus meccs áll legközelebb Gergő szívéhez. „Ehhez köthető a legfontosabb csapatkapitányi tettem. Az öltözőben az edzőé az utolsó mondat, de a pályán, kezdés előtt, az összekapaszkodásnál a cséká buzdít. Igyekeztem mindig az adott mérkőzéshez igazítani a mondandómat, a Zágráb ellen azzal hergeltem a srácokat, hogy ezek tavaly megaláztak bennünket, és most úgy futnak ki a pályára, hogy megint sima lesz, de mi nem feledjük, mit műveltek velünk, és most törlesztünk, kapni fognak!” Kaptak is: Gergő a második percben belőtte a vezető gólt – és aztán belekiabálta a kamerába, azt a bizonyos mondatot, hogy To dla ciebie, kochanie. Amiről természetesen még most sem áruljuk el, hogy mit jelent, de ami késik, ugye, az nem múlik.

Azt viszont rögzítjük, hogy a bajnokságban a Ferencváros húsz pontot vert a második Puskás Akadémiára és huszonkettőt a harmadik Videotonra. Teljesnek tűnt a siker, csakhogy a háttérben forrt számos indulat. A klub és Rebrov között jó ideje megromlott a viszony, olyannyira, hogy 2021. június 4-én bejelentették: távozik az edző. Sőt, tán némiképp e konfliktus kinövéseként alig egy hónappal korábban az is nyilvánosságra került, hogy a klub megválik Lovrencsics Gergőtől. A szurkolók egy része kiakadt, micsoda gazemberség elküldeni a csapatkapitányt, pláne olyan tizenegyből, melyben amúgy is alig találni magyart. Mások meg azt mondták, ha a klub feljebb lépéséhez cserék kellenek, akkor nincs szent tehén. Abban mindenesetre egyetértett a zöld-fehér nép, hogy: „Köszönünk mindent, Lovrencsics Gergő!”

Azért kellő motiváció esetén Gergő képes teremtő energiává formálni a szurkolói indulatot. 2019. augusztus 25-én a Puskás Akadémia vendégeként négyet kapott a Fradi, a lefújás után tüntetett a Tábor. „Nem esett jól, de ilyenkor is kötelességünk megköszönni, hogy kijöttek. Így történt akkor is. Néztem a vezérszurkolót, intett, hogy menjek fel hozzá. Más ilyenkor úgy tenne, mintha mi sem történt volna, de nekem az jutott eszembe, hogy négy napunk van a Süduva elleni Európa Liga-visszavágóig, a csoportkör múlik rajta, és szükségünk van a buzdításra. Szépen odakocogtam hát a Kápóhoz, kicsit meglepődött, és megkérdeztem, mit vár tőlünk. Ő meg közölte, hogy a litvánok ellen fel kell szántani a pályát, csak a győzelem fogadható el. Azt feleltem neki, hogy Ádám, a szavamat adom, hogy megcsináljuk, és meccs után a tiéd a mezem, cserébe viszont én meg azt várom el, hogy az első perctől az utolsóig teli torokból szurkoljatok, még akkor is, ha döcög a játék, sőt akkor is, ha hátrányba kerülünk. Kezet adott rá. A meccsen mi kaptuk az elsőt, a Táborból zúgott a mindent bele, rúgtunk is kettőt, de kaptunk még egyet, kettő-kettő, hetvenedik perc, az ellenfél állt továbbjutásra, de senki nem fütyült, továbbra is megszállottan hajtottak minket előre. Lőttünk még kettőt, csoportkörbe kerültünk. Mámor. Szépen felvittem a mezemet a Kápónak. Az üzlet az üzlet.”

Vegyük fel azt a szálat, hogy 2021. június 23-án véget ért Magyarország számára az Európa-bajnokság, lehetett ünnepelni, pihenni. Ellenben az ekkor csapat nélküli Gergőre izgalmas napok vártak, s megnyugvást csak az hozott, hogy július 5-én a horvát Hajduk Split bejelentette: szerződtette a Ferencvárost elhagyó, szabadon igazolható Lovrencsicset. „A Fradiban már decemberben megmondták, hogy mennem kell, fájt rettenetesen, de félretettem az érzéseimet, két nap múlva kupameccsen gólt rúgtam a Budafoknak, aztán pedig koncentráltam előbb a bajnokságra, majd arra, hogy tökéletes fizikai és mentális állapotban érkezzem az Eb-re. És persze nem kotyogtam ki a dolgot, mert nem akartam zavart magam körül.”

Föntebb filmbe ajánlottuk Gergő fejsérülésének történetét; most javasoljuk annak a konfliktusnak a feldolgozását is, hogy az eredménykényszer alatt dolgozó csapat kinövi és kilöki néhány kulcsjátékosát, pont azokat, akik szívüket kitéve arra a szintre emelték, ahonnét a klub már olyan új spílereket is képes szerződtetni, akik korábban szóba sem álltak volna vele. Szegény Geri, szegény Böde Dani, tragikus hőseink, de hát miért pont a futball lenne igazságos. Gergő viszont több mint igazságos: reális. Sőt: lojális. „Az volt a menesztésem indoka, hogy támadásban nálam hatékonyabbat akarnak a posztomra. Oda is hozták Wingót, aki tényleg hatékony. Plusz ott a remek Botka Endi. Nem én nyertem. Ez van. A Fradiból nekem annyi maradt, örülök, hogy nélkülem is száguld a csapat, és büszke vagyok, hogy mi rúgtuk be ezt a motort. Ma már a távolból drukkolok a srácoknak, de tényleg drukkolok. Egy minapi győzelem után írtam is az elnök úrnak, hogy gratulálok.”

forrás és a teljes portré, amelynek elolvasását csak ajánlani tudjuk: 24.hu