Clubunk VB-bronzérmes nyílt vízi úszójával, Gálicz Péterrel beszélgettek.

Hogyan emlékszik Risztov Éva győztes úszására a 2012-es londoni olimpián?
Tizenkét éves koromban történt, és éppen nagymamámnál voltam, úgy emlékszem, a szüleim elmentek valahova nyaralni kettesben. Azon a héten vízilabdát és kézilabdát néztünk, Risztov Éva döntőjét pedig a kettő között rendezték, ezért azt is megnéztem, emlékszem is a beérkezésre, de a versenyt nem tudom feleleveníteni. Bevallom, akkor még nem igazán értettem, mi ez az egész, nem tudtam hova tenni, új volt nekem. Az úszás amúgy érdekelt, hiszen már én is úsztam, és például néztem Gyurta Dániel aranyát kétszáz mellen, de úgy általában is követtük a családdal az olimpiát.

Akkor még medencében úszott?
Itthon nincsenek elszakadva egymástól, olyan egyesület nincs is Magyarországon, amely csak nyíltvízi úszással foglalkozna, és csak erre készítené fel a sportolóit. Medencében mindenki versenyez, és megvan az átjárás, általában azok próbálják ki magukat a nyílt vízen, akik elég jók ezerötszáz gyorson, jó átlagsebességük van, de nem annyira kiemelkedőnek, illetve jó a monotonitástűrésük, és hosszabb távokat is el tudnak viselni.

Ön is ilyen volt?
Mondhatni, jó gyorsúszónak számítottam nyolcszázon és ezerötszázon, jó volt az átlagsebességem. 2017-ben az akkori edzőm, Bernhardt Kristóf javasolta, hogy próbáljam ki magam nyílt vízen, mert éppen akkor rendezték az országos bajnokságot a Maty-éren. El is indultam, az én korosztályomban hét és fél kilométer volt a táv, ötödikként értem be, de mivel előttem végzett két izraeli ellenfél is, a magyarok között végül harmadik lettem.

Kellemes élmény volt?
Nagyon, már csak azért is, mert előtte sosem álltam dobogón, bár mindig közel voltam hozzá.

Mikor kezdett el úszni?
Egészen kiskoromban. Tizennégy éves koromig Vecsésen laktunk, a házunkkal szemben volt egy tanuszoda, az úton pedig alig járt autó, legfeljebb azoké, akik hozták úszni a gyereküket. Szüleim jóban voltak az uszoda tulajával, fontosnak tartották, hogy sportoljak és legyek egészséges, amire az úszás tökéletesen alkalmas, és mivel a közelsége miatt kényelmes is volt, nem volt nehéz sportágat választani. Tulajdonképpen a szomszédban tanultam meg úszni.

Semmilyen más sportot nem űzött?
Az iskolában mindenki focizott, mert két kapu bárhol akadt, ha nem, csináltunk magunknak, és én is beálltam játszani, de alapvetően tényleg csak úsztam. Iskolába Kőbányára jártam, és mivel idővel a Ferencvárosba igazoltam, az eddigi életem nagy részét a népligeti uszoda és Kőbánya között töltöttem, mert oda költöztünk egy tízemeletes panelbe.

Jó gyerek volt?
Alapvetően szófogadó, és inkább örökmozgó, semmint rossz, ami egyébként a mai napig így van. A tanulás is jól ment, egyedül a matekot nem szerettem, ki is derült, miért: diszkalkuliás vagyok, ami számolási nehézséget jelent, hasonló a diszlexiához. Ez évről évre lett nyilvánvaló, bár papírom nincsen róla, mert annyira nem volt súlyos. Középiskolába a kőbányai Zrínyi Miklós Gimnáziumba jártam, és még mindig tanulok, jelenleg nappali tagozaton végzem a hároméves sportedzői, sportmenedzsment szakot Szigetszentmiklóson. Szerettem volna egyetemre menni, de olyan típus vagyok, akit sok minden érdekel, és nem tud választani.

Az edzője tanácsára öt éve próbálta ki a nyílt vízi úszást. Hogyan alakult a pályafutása utána?
Magyarországon bevett szokás, hogy a mezőnytől függően a nyílt vízi országos bajnokság első két-három helyezettje automatikusan kvalifikálja magát az ifjúsági Európa-bajnokságra, amelyet akkor nyáron Marseilleben rendeztek. Nekem kicsit meglepetés volt, mert előtte sohasem voltam még nemzetközi tornán, és huszadik lettem életem legrosszabb versenyén. Egyszerűen nem voltam felkészülve a nemzetközi mezőny szintjére. A Maty-ér tulajdonképpen kajak-kenu pálya négy bójával, a franciáknak viszont sikerült összeállítaniuk minden idők legcifrább pályáját egy vitorláskikötőben, tizenhét bójával.

Nem szegte kedvét a gyengébb eredmény?
Dehogy! Még abban az évben elkezdtünk dolgozni jelenlegi edzőmmel, Kutasi Gergellyel, és akkori edzőtársammal, Székelyi Danival, aki azóta sajnos abbahagyta az úszást, de mindig nagyon jóban voltunk, sokat tanultam tőle és sokat köszönhetek neki.

Jól bírta a verekedést a vízben?
Most el kell oszlatnom egy tévhitet a nyílt vízi úszásról: a verekedés, a pozícióharc ugyan jelen van, de közel sem annyira jellemző, mint az emberek gondolják. Kifejezetten meglepő lehet, de a verseny folyamán direkt kontaktus legfeljebb a boly végén fordul elő egyszer-kétszer, a nőknél talán kicsivel több az adok-kapok. A jelenlegi mezőnyben nincs helye a verekedésnek, mindenki jobban jár, ha inkább a megfelelő íven próbál úszni, vagy feladja a pozícióját, és a lábvízen úszik.

Ez pontosan mit jelent?
Ha két ember egymás mellett úszik, az egyik be fog húzódni a másik mögé, hogy ne fárassza magát, mert energia szempontjából sokkal hatékonyabb a visszajövő hullám miatt. Egyébként mindenki kipróbálhatja a barátaival, indítsák egymást öt másodpercenként, és a harmadiknak lesz a legjobb ideje, így működik a víz mint közeg. A verekedésre visszatérve, a világ legjobb úszói elkerülik az ilyesmit, például az olimpiai bajnok német Florian Wellbrock vagy az ezüstérmes Rasovszky Kristóf is inkább arrébb úszik, ha az ember mellémegy és kontaktusba próbálna kerülni vele.

Van kedvenc versenye?
Több is, a mostani világbajnokságon kívül három. Életem első tíz kilométeres versenyét Dél-Afrikában úsztam 2018 elején, oda azért nem mindennap jut el az ember. Ráadásul ezüstérmet szereztem öt és tíz kilométeren is, az ottaniak ugyanúgy örültek és gratuláltak nekem, mintha helyi lettem volna. A másik ugyanabban az évben az ifjúsági Európa-bajnokság volt Máltán, negyedik lettem, amire senki sem számított, az volt az első nagy nemzetközi versenyem a mostani edzőmmel. A harmadik 2019 nyarán a barcelonai Európa-kupa volt, a hatodik helyen végeztem a kedvenc városomban, ami nem rossz eredmény, meg is dobta a boldogságszintem. Sokszor voltam már a városban, megnéztem mindent, amit lehet, egyedül a kedvenc csapatom stadionjába nem jutottam el még soha, éppen a Nou Campot nem láttam.

Sokakat meglepett a világbajnoki bronzérmével Budapesten. Önmagát mennyire lepte meg vele?
Az edzőmmel úgy készültünk az első felnőtt világbajnokságomra, hogy a nyolcadik hely jó, a hatodik pedig egyenesen gyönyörű eredmény lenne. Itt tenném hozzá, hogy ne csak az érmeseket nézzük, a helyezettekről sem szabad megfeledkezni, akik ugyanúgy a világ legjobbjai között vannak. Visszatérve a vébére, én is meglepődtem, de amikor már a hatodik helyen úsztam, éreztem, hogy jó lesz ez, és ha már az utolsó előtti egyenesben elkezdek hajrázni, végezhetek előrébb is. Aki mer, az nyer, szól a mondás, és nekem most bejött! Holtfáradt voltam, amikor kimásztam a vízből, sok minden bukott ki belőlem egyszerre, teljesen átjárt az érzés, hogy megvan a bronz, bár bevallom, még mindig nem tudtam felfogni igazán.

Ezt az érmet huszonöt kilométeren szerezte. Miért a leghosszabb távot választotta?
Mert ez a táv fekszik nekem a legjobban. Az öt kilométerhez nem vagyok elég gyors, ahhoz nagyon jó ezerötszázas idő kellene. A tíz kilométert is szeretem, de huszonötön jönnek ki a legjobban a képességeim, legalábbis én így érzem. Mint minden élsportolónak, nekem is mindig az volt a célom, hogy a legjobb legyek valamiben, ami szerintem nemes cél. Ez a vb-bronz nagyon jó jel, hogy jó irányba tartunk az edzőmmel, és arra is, hogy folytassuk, mert van hova elérni. Egyszer kipróbálnék egy ilyen ultrát, legyen az a La Manche-csatorna vagy a Cugaru-szoros Japán két szigete, Honsú és Hokkaidó között. Egykori csapattársam, Székelyi Dani nagy álma volt a Balaton átúszása hosszában, amit egyszer az ő tiszteletére szeretnék teljesíteni.

Változott az élete valamiben a bronzérem megszerzése óta?
Csak annyiban, hogy többen jönnek oda gratulálni, és néha felismernek az utcán, amit eddig nem is gondoltam volna. Egyszer egy dohányboltban is felismertek, ahol természetesen nem magamnak, hanem apunak vettem cigit, de kissé komikusnak éreztem a helyzetet, hogy csak leugrom a dohányboltba, és felismernek. Másban nem, szerencsére a családom, szüleim, Réka húgom, László öcsém és a barátnőm továbbra is ugyanúgy támogat.

Az úszáson kívül marad ideje valamire?
Nagyon szeretem a kreatív dolgokat, fotózni, videózni, festeni, valamint az extrém sportokat, a gördeszka, a korcsolya és roller közel áll hozzám, de igazából mindent meg tudok hajtani, aminek kereke van. Még apu révén szerettem meg a sci-fit mint műfajt, régen gyűjtötte a DVD-ket, én pedig inkább azokat a kevésbé népszerű filmeket néztem meg, amelyeket akcióban melléjük csomagoltak. Nyilván azért, mert másképp senki nem nézte volna meg őket… Viszont nem is a filmek, inkább a könyvek érdekeltek jobban, nagyon szeretem a Dűnét, a kedvencem a negyedik az „A Dűne istencsászára”. De az egykori szovjet sci-fiket is kedvelem. Viszont tény, az úszás mellett nem sok szabadidőm marad. Nagy vágyam, hogy egyszer eljussak Dél-Amerika legdélibb pontjára, ahol a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán összeér.

SportKrém – NS