Vízilabda szakosztályunk női csapata története első trófeáját nyerte – az aranykovács Gerendás György mellett Leimeter Dóra is értékelt a Magyar Kupa elhódítása után.
Női vízilabda, Magyar Kupa, Final4, döntő
Ferencváros 9-5 UVSE
Negyedek: 2-1, 2-2, 4-1, 1-1
Gólok: Farkas 2, Leimeter 2, Pőcze 2, Csabai 1, Dömsödi 1, Máté 1
Beszámoló: Fradi.hu
Teljes mérkőzés: MédiaKlikk
Gerendás György sajtótájékoztatója:
Leimeter Dóra
Azért igazoltam a Ferencvároshoz, hogy a csapattársaimmal közösen ilyen sikereket érjünk el. Elképesztő érzés volt magasba emelni a kupát, büszke vagyok rá, hogy a női szakosztály első nagy sikerével történelmet írtunk. Higgadtan, okosan játszottunk, az öt kapott gól is mutatja, hogy végig jól működött a védekezésünk.
Gerendás György
Több ok is van a fürdés ellen… Úgy kezdődik, hogy úszni tudok még, kimászni már nem biztos, ez az egyik, a másik egy történelmi dolog: ’59-ben úsztam az első versenyemen, azóta rendszeresen úszok, elég nekem már a medencéből. Amikor a Fradiba jöttem, egy meggondolatlan, szokásos hülye pillanatomban azt mondtam, ahol vagyok, ott mindig nyer valamit a csapat. A fiúk megtették, most már a lányokon volt a sor – nagyon örülök, hogy sikerült. Jól védekeztünk, nyilván segítségünkre volt az is, hogy az UVSE jobbik centere hiányzott, ez némiképpen megkönnyítette a dolgunkat. Az ellenfél sokáig ott loholt a nyakunkon, de amint úgy igazán összeállt a védekezés, kimagasló lett a kapusteljesítmény, jöttek a blokkok, elkezdett minden működni, az UVSE nem tudott gól szerezni. Így elmondható, hogy nyugodt lett a vége.