Clubunk elnöke arról is beszélt, hogy szerinte hogyan nőhet a nézőszám és hogy a Puskásban Arénában játszunk-e majd az Európa Ligában.

1995-ben jutott be utoljára a nemzetközi kupába a legjobb 16 együttes közé a Ferencváros. Vagyis 27 éve ért el a mostanihoz hasonló sikert a Fradi. Akkor azonban nyolc pont volt a hátrány ugyanebben az időszakban a bajnokságban, most plusz nyolc, úgy, hogy a többi csapat két meccsel többet játszott.
A dolgok most jó irányba haladnak, de a sport mindenre megtanít, többek között arra is, hogy nem lehetsz nagyképű. Határozott lehetsz, magabiztos is, de nagyképű semmiképp. Tisztában vagyok vele, hogy vékony a választóvonal, de ezt jól kell érezni. Mindenesetre az idén fantasztikus eredményeket értünk el. Kimondani azt, hogy a Ferencváros három párharcra van az Európa Liga budapesti döntőjétől, az semmi máshoz nem hasonlítható érzés.

A Fradi ott van, ahová a Barcelona, a Juventus vagy a Manchester United tart, ugyanis nekik még egy kört kell játszani ahhoz, hogy bejussanak a legjobb 16 közé. A Fradinak nem, miután megnyerte a csoportját a szerb és a török bajnok, illetve a francia sztárcsapat Monaco előtt.
Egy mondás úgy tartja, hogy sikeres ember nincs könnyű múlttal a háta mögött. Nálunk is ez a helyzet. Sok munka és sok-sok szenvedés van mögöttünk. A Fradiban mindenki nyerni akar, a szertáros, a mosónő, a pályamunkás ugyanúgy, ahogy az edző, a játékos vagy az elnök. És mi minden nap minden meccset meg akarunk nyerni. Mindig a soron következő mérkőzést. Sem többet, sem kevesebbet. Azt szoktam mondani, ha kishitűséget tapasztalok magam körül, hogyha egy bokszoló úgy megy be a ringbe, hogy „ki fognak ütni”, akkor egészen biztosan ki is fogják. Úgy kell kifutni a pályára, hogy a győzelem a cél. Ezért most a téli igazolásokat – három új játékost lehet nevezni tavasszal a nemzetközi kupában – úgy tervezzük, hogy a következő párharcra olyan legyen a keret, amiben benne lehet a továbbjutás esélye. A ’90-es években minden meccsen a 80. perctől azért szorítottam, hogy el ne fáradjunk, és nehogy a végén gólt kapjunk. Ez az érzés mára a múlté. Jó ideje nem fordult elő, hogy bármelyik csapat nagyságrendekkel többet futott volna, mint a Ferencváros. Az igazolásokról mi nem szoktunk az újságoknak beszélni, csak akkor, amikor már az adott játékos aláírta a szerződését. Most sem fogok pletykálni, de annyit azért elárulok, hogy három-négy játékost szeretnénk hozni. Azonnal bevethetőeket, és olyanokat, akik hosszabb távon komoly segítséget jelentenek majd. Európában kevesen csinálják ezt így: mi télen erősítjük meg a keretet, hogy a nemzetközi kupaindulásra már beilleszkedjenek az új játékosok. Ugyanis félévnyi idő mindenképpen kell az ismerkedéshez. Elég csak azt figyelni, amikor Tokmac ma már nem néz oda, ahová passzol, mégis pontos az átadás. Ennek az oka az, hogy érzik egymást a társakkal. Ezt csak a legjobbak tudják. Persze időről időre felmerül a kérdés, hogy jön-e olyan ajánlat valamelyik játékosunkért, amelyiket az ember szívesen elfogad.

Tudatosan építi azt a képet a Ferencváros, hogy azok, akik idejönnek, később akár topbajnokságba is igazolhatnak?
Nézzük meg a játékos szemszögéből, hogy miért jön ide futballozni. Egy: a Ferencváros Európában már jegyzett klub. Kettő: kiváló edzője, szakmai háttere, közönsége, edzőközpontja, stadionja van. Három: egy biztonságos és fantasztikus városban, országban élünk. Játszani a Qarabagban és Bakuban élni, vagy Budapesten, ez jelentős különbség. De ide sorolhatom Zágrábot vagy Pozsonyt, nem beszélve a bulgáriai Razgradról, ahol a Ludogorec játékosai töltik a mindennapjaikat. Négy: versenyképes fizetést kínál. Öt: a játékosok adózási feltételei is kedvezőek. Már az előbb felsoroltak is nagyon-nagyon sokat jelentenek, minden összeállt, de az még külön is egy komoly indok, hogy innen tovább lehet menni. Nagy presztízsű klubokba lehet tőlünk igazolni, olyan csapatokhoz, ahol komoly fizetés van. Ez így volt, amikor Myrto Uzuni a spanyol első osztályba, vagy korábban Besic az angol első osztályba igazolt, de említhetném Nagy Ádám olaszországi, meg Somalia franciaországi szerződését is.

Kint voltam az összes nemzetközi meccsen. Ami engem nagyon jó érzéssel töltött el, az az volt, hogy a szurkolás is nagyon rendben volt.
Amikor átvettük a Ferencváros vezetését, valamivel ötezer felett volt az átlag nézőszámunk a bajnoki mérkőzéseken. Most meghaladja a tízezret, a nemzetközi porondon pedig majdnem telt ház előtt játszunk. Ez nem csak a jó teljesítménynek köszönhető. Már akkor emelkedett a nézőszám, amikor még nem voltunk ennyire sikeresek. Ugyanis olyan stadionunk van, ami minden igényt kielégít, biztonságos, ki lehet hozni a gyereket, barátnőt, feleséget, családot. Korábban az Újpest elleni meccseken a készenléti rendőrség mindig nagy erőkkel vonult ki, akkora volt a feszültség. Mára ez jelentősen megváltozott és jó irányba tart. Egy dolog megy lassabban, mint ahogy azt én szeretném: az obszcenitást jó lenne mellőzni a szurkolásból. Azzal nincsen gond, hogy szidják az ellenfelet, az elfogadható, az azonban nehezen tolerálható, hogy szexuális tartalmú rigmusokat lehet hallani. Ez a családokat tartja távol.

Az egyik barátom, akinek színházi és komolyzenei bérlete is van a Fradi-bérlet mellett, minden nagyobb káromkodás után azt mondja, „jó, jó, de most meccsen vagyunk”. Azt mondja, hogy a csúnya beszédnek a stadionban sincs helye?
Ami szexuális tartalmú, az nem szabad, hogy beleférjen. Sajnos ma már a közbeszédben is vannak olyan jelzők, amik – szerintem ugyanott sem elfogadhatóak – már beletörődtünk, hovatovább, sajnos, megszoktuk. De a gyerekek miatt ennek gátat kell szabni, mert sok esetben látom, amikor a gyerekek fülét befogják a szüleik. És kétségtelen tény, hogy a mi szurkolásunk régen úgy nézett ki, hogy 70 százalékban az ellenfelet szidtuk, 30 százalékban a saját csapatunkat buzdítottuk. Ma azonban a szurkolóink 80 százalékban buzdítják a csapatot, és 20 százalékban foglalkoznak az ellenféllel. Ha ebben sikerült eredményt elérni, ha a stadionon belüli és azon kívüli erőszakot teljesen meg tudtuk fékezni, akkor az obszcenitás területén miért ne érhetnénk el sikereket?

Meg lehet ezt oldani? Máshol sem sikerült.
Kit érdekel, hogy másoknak nem sikerült? Nekünk nem másokkal kell foglalkozni. Én azt szeretném, hogy itt legyen rendben minden. Meggyőződésem, hogy újabb 10 százalékkal nőhetne a nézőszám, ha fel tudnánk számolni az obszcenitást. Ráadásul a jövő miatt sem mindegy. Ha most egy gyerek kijön egy meccsre, és elkötelezetté válik, és a tollára, a hátizsákjára meg a pólójára az van írva, hogy Ferencváros, akkor egy életre elkötelezi magát, és ha felnő, hozza majd magával a kisfiát vagy kislányát is. Nekünk pedig erre van szükségünk: a következő generációra.

Amikor megépült az új stadion, a Groupama Aréna, ahol több mint 22 ezer ember fér el, felteszem, nem gondolták, hogy kicsi lesz. Most bárkit is kap a Ferencváros az Európa Ligában ellenfélnek, biztosan többen akarnak kimenni. Nagyobb stadion kellett volna?
Miniszterelnök úr egyszer megkérdezte tőlem, hogy elég nagy-e ez a stadion, illetve hogy bővíthető-e. Mondtam neki, hogy nem, ez ekkora, de elég lesz. Az őszinte igazság az, hogy a kérdésre a kormányzat adta meg a helyes választ, mert megépítette a Puskás Arénát. Ha olyan meccsünk van, amely még több szurkolót vonz, akkor mi is tudunk a Puskásba menni, ami legalább olyan, vagy még jobb, mint a miénk. Megkérdeztem most a csoportelsőség után a szakmai vezetőket, hogy zavarná-e őket, ha a Puskásban játszanánk? Azt mondták, hogy nekik csak az a fontos, hogy Budapesten legyünk, magyar szurkolók előtt játsszunk. És a Puskás Stadionban 68 ezer ember fér el. Én legszívesebben oda vinném a meccset. Január 10-ig el kell dönteni, mert már a sorsolás előtt meg kell jelölni a helyszínt.

Más sport, és sokkal fájóbb: a Liu testvérek szinte biztosan más színekben versenyeznek ezután. Biztosan van valami, amit nem látunk. Mi áll az egész mögött?
Azt gondolom, hogy ha az edzőjük maradt volna, akkor a Liu fiúknak eszébe sem jutott volna a váltás. Ők nagyon ragaszkodtak az edzőjükhöz, és nem találtak hozzá hasonló szakembert közel s távol.

forrás és teljes interjú: origo.hu