A kudarcos EB-szereplésről beszélgettek – megszólalt clubunk kiválósága, Márton Gréta, a szövetségi kapitány, Vlagyimir Golovin, az MKSZ részéről Kirsner Erika és Pálinger Katalin, valamint Mocsai Lajos is.

Kirsner Erika

A kezdő sorunknak – a jobbszélső poszt kivételével – a cseresorunknak kellene lennie, még akkor is, ha ma már sokan mondják, nincs csere és kezdősor, de nyilván a norvég válogatott is teljesen más képet mutat a Mörk-Oftedal-Reistad belső hármassal, mint nélkülük, persze zárójelben megjegyzem: arról is sok szó esik, hogy utóbbi 23 éves, mégis a világ egyik legjobbja, a norvégoknál gyerekkortól, a mindennapokban, a klubokban óriási hangsúlyt fektetnek az egyének felépítésére. Nálunk sajnos a 26-32 év közötti korosztály hiányzik, azok a játékosok, akiknek a hátán kellene vinniük a csapatot. Ők vagy egyszerűen nincsenek a sportágban, mert nem olyan tehetségesek, abbahagyták, visszaestek, vagy éppen most sérültek, szülés után vannak. Így aztán azok voltak a meghatározó játékosaink az Eb-n, akiknek az említettek mögött öt-tíz perceket kellene játszaniuk félidőnként és tanulni a többiektől. Emellett látjuk a skandinávokat, tőlük erőben, erőnlétben el vagyunk maradva. Ezeknek a játékosoknak elsősorban idő kellene, de tisztában vagyok vele, hogy az élsportban ez a legkevesebb. Ha három év múlva ezek a játékosok nem tudnak felnőni az elithez, 25-27 éves koruk körül, akkor az már ítélet azon korosztályok felnőtt kézilabdában való teljesítőképességéről, amelyek az utánpótlásban sikeresek voltak – egy-egy másik korosztály csapatával szemben. Építkezni tudtunk persze, a mostani Európa-bajnokság hat mérkőzése alatt is rengeteget tudtak fejlődni a játékosok. Klujber Katrinról pedig kiderült, hogy tud vezér lenni, erős volt fejben, egy rosszabb meccse után is a hátán tudta vinni a csapatot, ő felnőtt ehhez a feladathoz.

Pálinger Katalin

Véleményem szerint a kiválasztás az oka, hiszen sikerorientált az utánpótlásközeg, az akadémiákon, kluboknál a napi két edzést, a munkát bele kellene tenni a játékosokba, ami esetleg a rövid távú eredményesség kárára megy. Így aztán azt látjuk, hogy az NB I-be kerülve a legtöbb játékos nem fejlődik, nem csillog. A másik fő probléma az erőre, erőnlétre, állóképességre vezethető vissza. Sajnos a válogatott keret nyolcvan százaléka elmarad a világelittől, ez számokkal alátámasztható, és a 20 fős kereten felüli további 15-20 játékos többsége az úgymond A-keret mutatóinak alig több mint felét képes produkálni egy teszten, természetesen tisztelet a kivételnek. Ez riasztó, de egy olyan faktor, amiben nem bonyolult előre lépni. A klubokban folyik a napi munka, ott más érdekek elsődlegesek, a heti egy, esetleg két mérkőzésre való felkészülés, míg a válogatottban minden évben a fő versenyen kétnaponta kell játszani két héten át. Amíg ebben nem tudjuk felvenni a versenyt, addig nehéz lesz jobb eredményt elérni. Egyszerűen többet kell edzeni, ez az alap, ezt számon kell kérni, ez a Szövetség felelőssége is, hiszen a sportág megítélésében, lehetőségeiben az európai kupaeredmények mellett, talán előtt a válogatott eredmények a meghatározóak. A legnagyobb probléma a horvátok elleni találkozó volt, amit meg kellett volna nyernünk, akármennyi sérültünk van, akármilyen állapotban voltunk. Ez a vereség rányomta a bélyegét az egész Eb-re. Emiatt csalódás lett a torna, de tudom, hogy nincs „ha” a sportban, tény, hogy ettől függetlenül is látszódnának a problémák. A három skandináv meccs is megmutatta az erőnléti problémákat, emellett, ha a dánok elleni találkozót nézzük, azt a végjátékban a rutin eldöntötte, a fiatalok esetleg rossz döntéseket tudtak hozni abban az állapotban, a másik oldalon, a végül döntőbe jutó együttesnél a rutinosabbak jobbakat.

Bővebben: MKSZ