A népszerű fradista színész a Fradival és a focival kapcsolatos élményeiről beszélt.

A Becsúszó szerelem című „romantikus futballfilmben” valóban egy huligánt alakít; Alex a Kinizsi vezérszurkolója, aki a meccs után a szlovák ultrákkal bunyózik. Közben pedig Thuróczy Szabolcs – a való életben – egy egész szektorral a nyakában ünnepli a Ferencváros Európa Liga csoportelsőségét. Melyik Ferencváros mérkőzést láttad élőben utoljára?
Az utolsó hazai, Monaco elleni Európa Liga csoportmeccsen kinn voltam, és őrületes volt a második félidő. Amikor 2016-ban, a Partizani Tirana elleni bűnrossz mérkőzés után büntetőkkel kiesett a csapat, nem gondoltam volna, hogy megérjük azt, hogy egyszer majd hét pontot itthon tartunk egy Európa Liga csoportkörben. Olyan csapatok ellen, mint a Monaco, a Crvena Zvezda vagy a Trabzonspor – úgy, hogy jóideje az volt a cél, elérje a csapat a Crvena Zvezda vagy a Dinamo Zagreb szintjét Közép-Európában. Ez most nagyjából megtörtént.

Nem most volt, amikor legutóbb európai tavaszra készülhetett a Ferencváros.
Hihetetlen, hogy 1975 után tudta ismét megérni a tavaszt a Fradi Európában. Akkor egy fiatal csapat KEK-döntőt játszott, azóta pedig mennyi év is telt el, jövőre már 48 lesz? Most pedig arra várunk, hogy a Barcelonával vagy a Manchester Uniteddel játszunk-e majd, ez azért tébolyító gondolat. Három-négy magyar is van néha a kezdőben, ami normális, ha megnézzük mondjuk a Plzent, ilyen lett a világfutball. Az pedig milyen izgalmas, ahogyan nézed Zachariassent, amint a meccs végén állva, leszorított kézzel, könnyezve hallgatja a magyar himnuszt. Pedig Zakinak nem is érted a mozgását, a futását, de csupaszív játékos, és amióta a tavalyi Magyar Kupa döntőben berúgta az első gólját, kihagyhatatlan. De ugyanígy imádom Laidounit, Samy Mmaee-t is megszoktam, hogy kezdő, nagy önbizalma van, látszik rajta az arab higgadtság és a jó értelemben vett agresszió. Élvezettel nézzük őket, nekem pedig a nyakamban volt mindenki a C-szektorban, amikor eldőlt a Fradi csoportelsősége. De a csoda még tovább tarthat. Lehet álmodni, hiszen ami már megtörtént, azt már nem lehet elvenni a Fraditól.

A siker titka Sztanyiszlav Csercseszov edző munkájában keresendő?
Nem lehet mellébeszélni, az eredmények őt igazolják. Hiszen hány külföldi edző volt már a Fradinál: Marijan Vlak, Stanko Poklepovic, aztán voltak angol edzők is, akikről azt sem tudtuk, kicsodák. De a magyarok közül még a játékosként Európa-klasszis Détári Lajos sem tudott semmit csinálni. Szerhij Rebrovot nagyon szerettük, hiszen 25 év után mégiscsak vele jutott be a BL-csoportkörbe a Fradi, most pedig itt van Csercseszov, akinek a klub egyik legnagyobb nemzetközi sikerét köszönhetjük. Valamit tud, és az a kérdés, hogy ezt fenn tudja-e tartani, mert lassan innen már csak visszafelé lehet esni. A feljebb lépéshez olyan 50-100 millió eurós költségvetés kellene, amire a Fradi nem lesz, és nincs is felkészülve.

Korábban mesélted, hogy az 1995-ös, Grasshoppers elleni idegenbeli, 3-0-ra megnyert BL-csoportmeccs után két napig nem aludtál. Most is volt hasonló katarzis a Monaco elleni csoportelsőség kivívásakor?
Kint volt az apám is, a bátyám is, és így együtt azért óriásit szurkoltunk. Szükség is volt rá, hiszen gondoljunk csak bele, ha marad kilenc pontunk, az semmit nem ért volna. Így pedig 10 ponttal már a 16 között van a Fradi, ahol BL-szintű sztárcsapatok érkezhetnek ellenfélként.

Melyik klubot szeretnéd a leginkább ellenfélnek?
A Sahtar – Rennes párharc győztese nem lenne rossz, az ukránoknak most – Donyeck helyett Varsóban – a Leipzig simán rúgott egy négyest. Illetve a Sporting CP – Midtjylland csatát mondanám még, ha ebből a négyből kerülne ki a Fradi ellenfele, akkor rendkívül izgalmas is lehetne még az oda-visszavágós nyolcaddöntő.

Elkeserednél, ha már most jönne a Barcelona?
A Barca elleni hazai BL-csoportmeccs nagyon rossz élmény volt 2020-ban, az első 30 perc olyan volt, mintha két különböző futballtársadalom focizott volna; Dembélé, Griezmann és a többiek simává tették a meccset. De a torinói, Juventus elleni meccsünk után fájt a szívünk, hiszen csak a legvégén fejelték be a 2-1-et jelentő gólt. A Fradi szenzációs, Uzuni csodálatos volt. A szívem szeretné továbblökni a Fradit, hogy még egy kört menjen a 16 között – egy kevésbé kiemelt csapat ellen. Utána pedig jöjjön a Manchester United!

Melyik volt a kedvenc Ferencvárosod, amelyiket élőben láttad?
Az 1981-es Novák Dezső-féle bajnokcsapatot nagyon szerettem, 10 éves voltam, Nyilasit és Ebedlit különösen imádtam nézni. Emblematikus csapat volt az 1995-ös, amelyik a Bajnokok Ligájában szerepelt, alig pár légióssal, akiket persze nagyon szerettünk; Kunticsot, Kopunovicsot, Kuznyecovot, Milovanovicsot. Akkor a 16 közé jutást jelentette a BL-csoportkör, nem volt még arról szó, hogy mondjuk a francia bajnokság harmadik helyezettje is a bajnokok között induljon. Az 1981-es és az 1995-ös mellett nyilvánvaló, hogy a mostani nemzetközi sikert elért csapatot is szeretem nagyon.

Szerinted mi lett volna, ha a labdarúgópályán maradsz Nyíregyházán?
Szomorú életem lenne, mert nem lettem volna sikeres. Nyíregyháza után valami megyei csapatban játszottam volna, talán Nyírbátorban vagy Rakamazon. Akkor még nem volt inspiráló, hogy fussunk öt kört, mert akkor jó futballista leszel. Inkább azon voltunk, hogyan tudjuk lecsalni a kört. De azzal gyakran viccelődöm, hogy az olasz másodosztályban szívesen fociznék. Bresciában, Pisában, Cittadellában, egy jó nápolyi vagy szicíliai csapatban, akár a Serie D-s Cataniában futballozni nem lehet rossz.

Az elmúlt évtizedekben azonban nem labdarúgó voltál, hanem színész, egyúttal futballőrült fanatikus. Mint a 2021-es Becsúszó szerelem című filmben, amelyben a társaiért, a csapatért bármire képes, a szlovák fanatikusok ellen puszta kézzel csatába induló karaktert alakítasz. De nem egyszerű drukkert, hanem vérbeli huligánt. Mennyire tetszett ez a szerep?
Szerettem, az pedig jó volt, hogy nem kellett sok instrukcióval ellátni, hiszen otthon érzem magam ebben a világban. Ha nem is a keménymagban, de a futball közegében több évtizede benne vagyok. Fiatalon játékosként, később futballőrültként. Sok fontos jelenet, nagyon nagy vezérszurkolások kimaradtak, ami kicsit elbillentette a film arányait, hiszen sok munkát fektettünk az addig még egyetlen egy meccsnek sem otthont adó Vasas-stadionban leforgatott jelenetekbe. Ezer-ezerötszáz ember elé kiállni, és vezényelni – ez azért izgalmas volt, de ezek a jelenetek csak minimálisan kerülhettek bele. Szerettem nagyon.

El tudnád képzelni, hogy egy napig tényleg ilyen huligán legyél?
Persze, de azért kell, hogy legyen ennek a huligánnak szíve. A filmben is volt egy jelenet, amikor a főszereplő már nem olyan, mint korábban, nem megy ki a meccsre, én pedig lehajtott fejjel állok. Ebben benne van a dráma, de a szerethetőség is. Lehet, egyesek szerint ezek felszínes szurkolói barátságok, pedig nem. Ezek nagyon komoly, mély kapcsolatok, amelyeket a futball, a közös utazások táplálnak. De fontos, hogy jelen legyen a penge intelligencia is, ne csak a tufa bunkóság. Szurkolt már mellettem építészmérnök, úgy ordított, hogy láttam, mindjárt megpattan az agya. A futball hihetetlen dolgokat hoz ki, még a szolid emberekből is.

Neked mi volt a legdurvább sztorid szurkolóként?
Egyszer a lovas rendőrök a stadion körül elindultak felénk, na, az félelmetes volt. Végiggondolja az ember, hogy mi történne, ha megbotlik véletlenül, és átmegy rajta a ló. Ilyen helyzetben többször is voltunk, de én a frontvonalban sohasem voltam, mert azt gondoltam, akkor nem fogom tudni figyelni a meccset. Ezért nem drukkoltam olaszosan, hiszen akkor sok dolog elvonta volna a figyelmemet, én pedig szeretek a mérkőzésre koncentrálni.

Ha szerepelhetnél még egy futballtémájú filmben, miről szólna?
Maradona életéről, amely annyira tömény a gyerekkorától kezdve, ahogyan Barcelonában eltörték a lábát, majd a nápolyi hét év után Sevillába igazolt, aztán jött a téboly, az 1994-es világbajnokságon a doppingügy, majd ezek után még visszatért a Boca Juniorsba, belefestette a hajába a csíkot. Végül teljesen megtébolyodott, olyan volt, mint egy hatéves gyerek, hiszen amint abba kellett hagynia a futballt, úgy érezte, értelmét vesztette az élete. Jött a kokain, jött Fidel Castro, de a kokain szerintem már Nápolyban is jelen volt nagyon keményen. Harminc-harmincöt év kokainozás után az agya szétcsúszik, azt sem tudja, kivel beszél, aztán bekerül Paolo Sorrentinónak az Isten keze című filmjébe, amelyben csodálatos emléket állítottak neki. De a dél-amerikai hangulatból ugyanúgy lehet jó filmet csinálni, mint mondjuk egy Nagyhalász-Ibrány mérkőzés évtizedek óta tartó rivalizálásából. Nagy katarzisokat képes adni a futball, és éppen ezért minden szempontból imádnivaló játék.

forrás: nb1.hu