Kristoffer szerint a siker titka a világos, betartható és betartatott szabályok.

Sotra, Vestland. Van ott egyáltalán futball?
A sziget az Északi-tengeren, ahol születtem és a tartományunk, Bergentől néhány kilométerre… Európa legesősebb vidéke, nem tudok betelni azzal, hogy itt Magyarországon mennyit süt a nap! No, nem most, novemberben, de máskor szinte mindig. És hogy van-e ott futball? De még mennyi! Van vagy hat csapat a szigetünkön, a legjobb, a Sotra SK ingázik a harmadik és a második vonal között. Én a Nest-Sotrában kezdtem futballozni, az egy hatodosztályú csapat.

Már elmúlt 28 éves, és a Ferencváros az első külföldi klubja, 27 évesen szerződött ide. Miért várt ilyen sokáig?
Tudja, későn érő típus vagyok, 23 évesen lett belőlem élvonalbeli labdarúgó, akkor, 2017-ben igazolt le a Sarpsborg, majd onnan kerültem két évre rá a Rosenborghoz, a legerősebb norvég klubhoz. Előzőleg a másod- és harmadosztályban futballoztam Sotrán, nem igazán volt lehetőség arra, hogy felfigyeljenek rám.

Hogyan fedezték fel, hogy tehetséges?
Ebben a menedzsereim voltak a segítségemre. És az is igaz, hogy Norvégiában nagyon jó a tehetségkutató rendszer, a scoutok figyelmét senki sem kerülheti el. Engem is így szúrtak ki.

Trondheimben, a Rosenborgnál hogy érezte magát?
Remekül. Az a legnagyobb, legerősebb klub Norvégiában, a bajnokcsapat. Azt is tudom, hogy a múltban találkozott magyar csapatokkal a nemzetközi kupákban. Aztán 2020-ban a Covid miatt a norvég bajnokság is leállt, meg különben is, nálunk tavaszi-őszi rendszer van, novembertől áprilisig megáll az élet.

Aztán eljött 2021 nyara, és ön megérkezett a Fradihoz. Ennek mi a története?
Hallottam az ügynökömtől, hogy a Ferencváros játékost keres, ráadásul olyan posztra, amelyiken én is játszom. És érdekelt a dolog.

Mit tudott a Fradiról?
Annyit, amennyit Tokmactól hallottam. Érdeklődtem nála, hiszen ő akkor már két éve itt játszott, és tetszett, amit hallottam. Ilyen értelemben Tokmacnak köszönheti a Fradi, hogy én most itt vagyok. És Henry Wingótól meg Franck Bolitól is érdeklődtem.

Könnyen alkalmazkodott a magyar élet- és futballstílushoz?
Nagyon eltérő az otthonitól, mind a futball, mind az élet, de sikerült alkalmazkodnom. Néhány hónapba belekerült, de ma már magyarul élek és futballozok. Megszoktam az edzőnket, Sztanyiszlav Csercseszovot is, aki egyébként fél évvel utánam érkezett. 2021 nyarán szerződtem a Ferencvárosba, ennek már másfél éve. Akkor még Peter Stöger volt az edzőnk.

Mi a különbség kettejük között?
Még világosabb, tisztább, egyértelműbb minden Sztanyiszlav alatt. A játék, minden. Sokkal inkább csapatként működünk, mint korábban. És a szabályok is világosabbak, egyértelműbbek. Szigor van a csapaton belül, és ez jó. Úgy hallottam, hogy Stöger előtt, Rebrov idején is hasonlóan működtek a dolgok. Szerintem szigor nélkül nem lehet sikeres egy futballcsapat. Nézze meg, Rebrovval eljutott a csapat a Bajnokok Ligája csoportkörébe, olyan csapatokkal játszottunk – nem én, az elődök –, mint a Barcelona, a Juventus, a Dinamo Kijev. Szóval, ez a lényeg: világos, betartható és betartatott szabályok.

Ön most a Fradi egyik kulcsjátékosa. Milyen a hangulat a csapatban?
Nagyon, nagyon jó. Szinte kegyelmi állapotban vagyunk, igazi csapategység van, hiszen nézzen körül itt az étteremben, ez az egész olyan, mint egy baráti társaság, hát nem? A pályán egymásért küzdünk, és az edzői stáb is fantasztikus. Úgy érezzük – és személy szerint én is úgy érzem –, hogy a Groupama Arénában bárkit legyőzhetünk. Különben az angol a hivatalos nyelv az öltözőben, mindenki tud angolul, a magyar srácok is, és Sztanyiszlav is. Legalábbis sokkal jobban beszél már angolul, mint amikor egy éve idekerült. Persze neki az orosz mellett a német az igazi nyelve.

Valahogy mindig a legfontosabb gólokat rúgja. A Crvena Zvezda és a Slovan Bratislava elleni meccsen is, jó érzéke van a fontos pillanatok megragadásához.
Ez biztosan véletlen. De ezek tényleg fontos gólok voltak.

Kit szeretne kapni ellenfélül a legjobb tizenhat csapat között az Európa Ligában?
Manchester United-szurkoló vagyok, és ha már erős ellenfél jutna nekünk, akkor az legyen a Manchester United. Vagy egy viszonylag könnyű csapat. Csak azt nem akarom, hogy egy középerős, viszonylag ismeretlen ellenfelünk legyen. Vagy egy sztárcsapat, vagy egy verhető rivális. Bár ezen a szinten minden vetélytárs nagyon erős, papíron mindenki erősebb nálunk, de mégis itt vagyunk, mert bebizonyítottuk, hogy az erősebbnek ítélt ellenfelet is le tudjuk győzni. Pláne hazai pályán!

Ne felejtse el, hogy a Fradi most előrébb tart, mint Ronaldóék. Hiszen ők még be sem jutottak a nyolcaddöntőbe, és nem akárki áll az útjukban. A Barcelona.
Hát ez teljesen hihetetlen, már-már abszurd, hogy mi momentán jobban állunk a Manchester Unitednél az Európa Ligában… De felőlem jöhet a Barcelona is, ha úgy alakul. Remélem, jövőre eljutunk a BL-csoportkörbe. Legalábbis ez a vágyam. Nem hiszem, hogy esélytelenek lennénk. Ahogy idén játszottunk az Európa Ligában… És nagyon jó csapatokat győztünk le! Monaco, Crvena Zvezda, Trabzonspor, Slovan…

Hogyan értesült arról, hogy most beválogatták? Felhívta a kapitány?
Nem, olvastam az interneten a norvég keretet, és látom, hogy én is benne vagyok! Jövő csütörtökön Dublinban játszunk, utána vasárnap otthon Finnország ellen. Bárcsak kezdenék! Be akarom verekedni magamat a válogatottba!

Tényleg, Tokmac miért nem válogatott?
Ha én azt tudnám! Pedig simán megérdemelné, nagyszerű futballista. Öröm vele egy csapatban játszani.

Hogy érzi magát Magyarors zágon?
Csodálatosan. Nem mondtam még? A csapat, a társaság, a közeg, a város, minden nagyszerű. Életem nagy élménye a Fradi. És főleg a közönségünk! Ilyesmivel nem találkoztam Norvégiában. Az a hőfok, amin a Fradi-drukkerek égnek, az mifelénk ismeretlen. Óriási részük volt a sikereinkben a szurkolóinknak.

A teljes beszélgetés: Index