Női kéziseink holland szélsőjével beszélgetett a holland NOS, szóba került többek között a Németországban egyre dagadó André Fuhr-botrány is. Utóbbiról fradista társunk is írt egy bővebb összefoglalót, ha érdekel az ügy, akkor ide kattintva találod azt.

Amikor bekerültem a Bajnokok Ligája All-Star csapatába, az nagy megtiszteltetés volt. Épp a családdal nyaraltam, amikor jött az üzenet. Az ilyesmire nagyon büszke az ember. Amikor felnőttem, az egész család egy utcában lakott. Gyerekként azt tanultam, hogy ha valamit akarunk, akkor az elérhető. Nekem a kézilabda volt a mindenem, a suli nem nagyon érdekelt. Néha azért ettem is. Édesanyám tudta, hogy ha meg akar büntetni, csak úgy tud, ha eltilt az edzésektől. A játék szeretete még mindig megvan, minden nap nagy élmény az edzés.

A nagyapám volt a legjobb barátom, ő ismert a legjobban. Amolyan apafigura volt, akivel mindent megbeszélhettem. Mindent közösen csináltunk, tőle tanultam meg azt is például, hogyan kell használni a fúrógépet. Szerencsére a halála előtt szépen tudtam tőle búcsúzni. A klubom rengeteget segített, és megvolt a tér és az idő, hogy vele legyek a halála előtt. Ezért nagyon hálás vagyok. Nagyapa sokszor jött Budapestre, a család ugyanis rendszeresen jön a meccseimre. Szerencsére szép, könnyes beszélgetéseket tudtunk folytatni. Ő tanított arra, hogy legyek önmagam és mindig emelt fővel járjak.

A Ferencváros egy igazi családias klub. Amikor bemelegítünk, már ezernyi szurkoló énekel teljes hangerővel, ez mindig segíti az embert, hogy fejben ott legyen a meccsen. És mi lenne jobb, mint a szurkolókkal és a csapattal ünnepelni a győzelmet? Ezt csak az értheti meg, aki átélt már ilyet. Ma már teljesen otthon vagyok a gyönyörű Budapesten.

Azért beszélek [André Fuhrról], hogy mások tanuljanak belőle és hogy a Blomberg vezetőihez is szólhassak, akik mindent elnéztek neki. Torben Kietsch ügyvezető mindent tudott és még mindig ott van. Azt kiabálja, hogy a csajok hazudnak. Fuhr úgy tudta ezt ennyi ideig csinálni, hogy mindig voltak kedvenc játékosai az öltözőben és közel állt a menedzsmenthez. Mind tudták, hogy mi folyik. Szinte minden edzésen leszidott, főleg a második évemben. Az első évben volt másik három bűnbak. Volt, hogy üvegekkel rúgott fejbe játékost. Nem féltem, de sokkolt. Amikor rossz meccsem volt, mindig teljesen a földbe döngölt. De, mert az öltözőben hangzott el, az ember elfogadta… Másnap azonban minden, amit mondott, benne volt az újságban. Bejelölte zölddel, hogy elolvashassam. Nem tettem, azt hittem, jönnek majd új lehetőségek. Befogtam a szám, felhúztam a cipőmet és kimentem edzeni, ahol megint leüvöltötte a fejem, majd elzavart.

Egyszer csak az egész testemen piros kiütések jöttek elő, mindenem viszketett. Először azt hittem, valami más bajom van, de az orvos, akihez elmentem, elmondta, hogy ez a stressz. Akkor döntöttem: elég volt és el akarok menni a klubtól. Először azt mondták, hogy mehetek, úgyis rossz játékos vagyok. Aztán jöttek egy orvosi papírt lobogtatva, hogy nem mehetek sehova. Nagyon utáltam azt az embert, mindig hittem, hogy egyszer utoléri a karma. Az utolsó meccsem után szó nélkül távoztam és 180-nal mentem az autópályán. Később, amikor a Bietigheimnél voltam, rendszeresen kellett ellene játszani, de soha nem néztem rá.

Ma már nincs meg a holland válogatottban az a minőség, mint Nycke Groot és Yvette Broch idején, de mindig a lehető legtöbbet szeretnénk elérni és a a végsőkig harcolunk egymásért. Először nyerjünk Románia ellen [29-28-ra nyertek, ő 9 góllal csapata legeredményesebbje volt – ulloi129].

– Angela Malestein