Akkor az NBIII-as Vasas Izzó búcsúztatott minket, mint ismert, az ezen őszt követő tavaszon döntőt játszottunk a KEK-ben – felidézzük labdarúgó csapatunk legkellemetlenebb hazai kupafiaskóit. Az arcpirító vereségek között volt egy-két igazán „emlékezetes”, mint például a legendás dunaszekcsői, de ezek közül többet sikerült kijavítani az oda- és visszavágós párharcokban. Búcsú is akadt szép számmal, hiszen „mindössze” 24x-es kupagyőztesek vagyunk. Ezek közül most azokat szedtük össze, amikor alsóbb osztályú együttes ünnepelhetett ellenünk.

1941-ben az amatőr Gázgyár „viccelt” meg minket, 3-2-re nyertek a dr. Sárosi Györgyöt is felvonultató Fradi ellen – érdekesség, hogy „Gyurka” a meccs szünetében mondott le a csapatkapitányi posztjáról. Még a sorsolás után ellenfelünk így reagált: „Amikor a mi nevünk mellé kihúzták a Ferencváros nevét, mindenki nevetett, még mi is… Aztán napokon át csak arról beszélgettünk, hogy bár fájdalmas lesz a nagyarányú vereség, a bevétel azért segít az egyesületen.”

1951-ben, már a Kinizsi-korszakban a Pécsi Lokomotív bizonyult jobbnak nálunk, 2-1-re győztek le minket, a korabeli tudósítások szerint a körülmények (fagyott pálya) a pécsieknek kedveztek.

A ’60-as évekre három csúnya kiesés is jutott, 1965-ben a Zalaegerszegi Építők (2-1), 1968-ban a Szegedi VSE (1-0), 1969-ben pedig a Volán SC (2-1) volt a végállomás a Magyar Kupában. Az első még meglepetést sem jelentett az újságok szerint, hiszen még a teljes tartalékcsapat sem állt rendelkezésre, de Szegeden és a Volán otthonában sem gyenge kerettel érkezett csapatunk.

A következő évtizedre is „kijutott a jóból”, előbb ’73-ban a Dunaújvárosi Kohász (3-1), majd ’74-ben a Vasas Izzó (1-1, büntetők után), végül ’79-ben a Gyöngyösi SE (3-3) búcsúztatott minket. A Kohász már 25 másodperc után vezetett, ezt még ki tudtuk egyenlíteni, utána viszont már nem tudtunk válaszolni a bekapott gólokra. Az NBIII-as Vasas Izzó ellen élvezetes meccset játszottak Nyilasiék (ezüstcipősünket ki is emelték teljesítménye miatt) a korabeli beszámolók szerint, végül a büntetőrúgásokat 4-3-ra nyerte ellenfelünk – ez volt máig az utolsó olyan eset, ahol az ellenfelünk több osztállyal lentebb szerepelt, mint mi és továbbjutott. A Gyöngyös pedig a lapok szerint nem csak lelkesedésben, de játékban is felülmúlt minket.

1984-ben a Siófok 4-2-vel ütött ki minket a sorozatból, 2-0-ra vezettek, amit még sikerült egalizálnunk, a hosszabbításban viszont kétszer is kapituláltunk. 1988-ban a Volán ellen estünk ki, bár vezettünk, előbb egyenlítettek a hazaiak, majd Keller öngólt vétett, így lett a végeredmény 2-1 oda.

2009-ben Bobby „gatyás” Davisonnal a kispadon sültünk fel, az MTK elleni győztes bajnoki örökrangadó után három nappal az MTK II-vel csaptunk össze a Magyar Kupában, a kék-fehérek tarcsija bosszút állt: 2-0-ra nyertek és mentek tovább.

A 2010-es években a Békéscsaba kétszer is kipiszkált minket a kupából. Előbb a 2011-ben, a kétmeccses párharcban a ‘csabai 0-0 után 2-2-es ikszet értek el az Üllői úton, így az idegenben lőtt gólok nekik kedveztek, emlékezetes még ennek kapcsán Détári Döme nyilatkozata a chilei sporttársról („Azt se tudom, hogy ki ez…„). Majd 2019-ben, Szergej Rebrov együttese idegenben lépett pályára Békéscsabán, Leandro már a 2. percben kiállíttatta magát, az előnyt köszönték szépen a hazaiak és 2-0-ra nyertek, miközben Uram kivédte a szemünket. A két lila-fehérek elleni fiaskó között pedig Kisvárdán sikerült elbuknunk, 2017-ben a Thomas Doll vezette csapat kapott ki még a régi pályán 1-0-ra a Kondás-legénységtől.

Erre a „szégyenfalra” sikerült újabb sort írnunk tegnap.