Csapatkapitányunk nagyinterjújából azt is megtudhatod, hogy miért nem forszírozta mindenáron a külföldre igazolást.

– Hogy élted meg a magyar foci és a Fradi elmúlt évekbeli fejlődését? Milyen volt 9-10 évvel ezelőtt NB I-es játékosnak lenni, és milyen most?
– Az a szintű fejlődés vitathatatlan, ami az elmúlt évtizedben zajlott mind a körülményeket, a stadionokat és a klubok lehetőségeit tekintve. Sokat léptünk előre, persze biztos, hogy lehetett volna még hatékonyabb, gyorsabb a fellendülés, és az lenne az igazi, ha nemcsak a Fradi lenne ott évről évre a csoportkörben, hanem még egy-két csapat. Abból a bajnokság színvonala, megítélése is többet tudna profitálni. Jó most Magyarországon futballistának lenni, legalábbis a Fradiban így érezzük, különösen mi, magyar játékosok, hiszen a válogatottnál is nagy szeretetben van részünk. Az eredményeknek köszönhetően régen látott támogatottsága van a focinak itthon.

– Mondhatjuk, hogy ma már menő futballistának lenni, míg korábban inkább negatívan álltak hozzátok?
– Azt nem tudom, mennyire menő. Nem érzem, hogy bárki rossz szemmel nézne rám, mert focista vagyok, de ezt 8-10 éve sem éreztem. Azért igyekszem tájékozott lenni több témakörben is, nem kell, hogy velem csak a labdarúgásról kelljen beszélgetni a magánéletben. Persze, akit érdekel a futball, az mindig szeretne kulisszatitkokat megtudni, és akkor az a téma.

– Milyen területek érdekelnek még a sporton kívül?
– Apukám is közgazdász volt, én is közgázt végeztem, mindig tetszett a zöld színű Világgazdaság, az volt az egyetlen színes lap (nevet). Reál beállítottságú vagyok, egy nap többször is ránézek a gazdasági oldalakra, figyelem az árfolyamokat, ez elég aktuális is napjainkban, a háború miatt minden igen változékony. Már három éve sajnos a Covid is a mindennapjaink részévé vált. Ezek a témák mind érdekelnek.

– Visszatérve a futballra: a Fradival duplázás, majd sikeres EL-csoportkörös rajt, a válogatottal remek szereplés a Nemzetek Ligája A-divíziójában – most vagy pályafutásod csúcsán?
– Szerencsére pár éve ez mindig téma, hogy a mostani-e a legsikeresebb év. Nagyon nehéz különbséget tenni, hogy melyik a jobb év: amikor BL-csoportkörbe jutsz a kluboddal, igaz, ott csak egy pontot szerzel, a válogatottal Eb-re jutsz, és megnyered az NL B-divíziót vagy amikor duplázol, ugyan “csak” EL-csoportkörbe jutsz, de ott két győzelemmel kezdesz, a válogatottal pedig legyőzöd oda-vissza az angolokat, megvered a németeket és majdnem csoportgyőztes leszel. Mindig a legfrissebb élmény a legintenzívebb, de nem tudok dönteni. Bízom benne, hogy ennél is lesz feljebb.

– Ha a személyes karrieredet nézzük, az egy még nagyobb szintlépésnek számítana, ha a válogatottban is te lennél az állandó kezdő kapus, igaz, az elmúlt években is sokszor váltogattátok a meccseket Gulácsi Péterrel. Az NB I-ből, persze figyelembe véve az EL-csoportmeccseket is, reális, hogy ki lehet szorítani őt?
– Azért ez nincs benne a levegőben. Nem tartom elképzelhetőnek, hogy olyan kirívó dolog történik, hogy ez a felállás megváltozik. Teljesen rendben van így, ahogy van, Gula nagyszerű kapus, aki Bundesliga-élcsapatban véd, stabilan jó teljesítményt nyújt, a BL-ben is évről évre szerepel. Nekem nagy öröm, hogy amellett, hogy van egy ilyen első számú kapus, a szövetségi kapitány, amikor csak teheti, nekem is lehetőséget ad. Az elmúlt 2-3 évben majdnem ugyanannyi válogatott meccsen védtem, mint Gula. Igyekeztem ezekkel a lehetőségekkel élni, mindegyik válogatott meccs motivációt ad, hiszen tudom, hogy nagyon jól kell teljesítenem ahhoz, hogy ha a kapitány elgondolkodik, hogy betegyen-e, akkor nyugodtan mondhasson igent.

– A jó teljesítményednek köszönhetően az elmúlt években rendre hírbe hoztak külföldi csapatokkal: szó volt a Hertháról, francia és belga együttesről és a török Besiktasról is. Melyiknek mennyi alapja volt, és mikor voltál a legközelebb a váltáshoz?
– Mindegyiknek volt valami alapja. A Herthába nagyon szívesen mentem volna, Dárdai Pali garancia lett volna, hogy jó kezekbe kerülök, de sajnos több minden sem úgy alakult, hogy reálisan összejöjjön. 2016 januárjában lehetőségem volt a francia Reims-hez kerülni, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy akkor a kiesés ellen küzdöttek, a Fradival pedig nagy pontelőnnyel vezettünk az NB I-ben, szerepeltem a válogatott keretben, tudtam, hogy ha védek a Ferencvárosban, nagy valószínűség szerint ott leszek az Eb-keretben is. A Besiktasról is szó volt, de ott nem volt igazán realitás a végén, döntéshelyzetbe nem kerültem. Ha bárhová is elmegyek, valószínűleg soha nem szerepelek a BL-ben, és az EL-hez is nagy szerencse kellett volna, az elmúlt évek alapján nem gondolom, hogy elszalasztottam a lehetőségeket, inkább egy jó döntést hoztam, hogy a folytonosságra szavaztam, hiszen a Fradinál annyira jó irányba ment minden.

– Nem is ambicionálod már a légióskodást?
– Ha egy klub ilyen korú játékost vesz, akkor már nem továbbértékesítési célból teszi, hanem színtiszta szakmai befektetésből. Azok a klubok, bajnokságok, amelyek adott esetben előrelépést jelentenének, felsőbb polcról is válogathatnak, annak pedig nem látom értelmét, hogy jobb bajnokság alsóbb csapatába menjek. Az, hogy itt évről évre nemzetközi meccseket tudunk játszani, sokat nyom a latban, és olyan motiváció, hogy bárkinek vonzóvá teheti a Fradit. Sok mindennek kellene ahhoz összejönnie, hogy olyan lehetőség jöjjön, ami minden téren előrelépést jelentene, és amibe bele is vágnék. Nem zárom ki, mert a fociban bármi megtörténhet, de szerintem ezeket a helyzeteket jól átlátom. Az alapja egyébként is mindig mindennek az, hogy az ember jól teljesítsen és sikeres legyen. Első körben tehát itt képzelem el a jövőm, a későbbiekben pedig szeretnénk majd vidékre költözni, kicsit nyugodtabb életet választani, a család Pécs közelébe köti a feleségemet és engem is. Ugyan tényleg nem tervezek 40 éves koromig védeni, de azért a visszavonulásomtól még szerencsére messze vagyunk.

– Abból a szempontból is sokszor kitűnsz, hogy az értékeléseid a lefújás után már egy perccel is rendkívül reálisak, igen kevés alkalommal lehetett úgy látni téged, hogy indulatból nyilatkozz. Egy-egy vereség után “kaptál is” ezért, mert kívülről talán az látszott, hogy túlzottan is higgadt vagy. Ilyen típus vagy, aki kevésbé éli meg a magasságokat és mélységeket?
– Megélem én, csak inkább a meccs közben, ott jóval felfokozottabb állapotban vagyok. Ha lefújják a találkozót, már mindegy, hogy dühös vagyok vagy sem. Sokszor láttam a korábbi edzőimet, hogy hogyan reagálnak bizonyos szituációkra. Aztán amikor Rebrov megérkezett, és az első vereséget szenvedtük el vele az utolsó helyezett Szombathelytől, felkészültem rá, hogy bár eddig inkább csendes volt, most minden kiszakad belőle, de nem így történt. Bejött az öltözőbe, és azt mondta, hogy elnézést, elrontottam, úgy néz ki, még többet kellett volna gyakorolnunk, semmi gond nincs, legközelebb másképp csináljuk. Nem mutogatott senkire, hanem azt mondta, az ő hibája volt, mert nem értettük, mit kell csinálni. Most Csercseszovnál is ez a helyzet, láthattuk a Kecskemét-meccsnél is. A körülmények adottak voltak, aki látta a találkozót, tudja, hogy a második félidőben volt vagy 15 helyzetünk. Persze én is érzem olykor egy-két játékoson, hogy adott esetben nem tette oda magát eléggé, arra mérges is vagyok, szóvá teszem, akár már meccsen is. De aki nem szurkolóként nézi a focit, az reálisan tudja, hogy mi miért történt. Voltak fájó vereségek, és mindenki gondolhatja, hogy nem ez a célunk, de ha elkezdek panaszkodni a kamerákba, attól nem lesz jobb.

– Sokszor ez utóbbi kicsit színjátékszerű is, nem?
– Persze vannak érzelmileg felfokozott meccsek, de szerencsére remek edzőim voltak, megtanultam jól megítélni, hogy mi miért van a pályán. Már valószínűleg nem fogok megváltozni az interjúknál, bár a Qarabag-meccs után azért viszonylag feldúltan nyilatkoztam, igaz, néha helyre kell tenni a dolgokat, mert az sem vezet sehova, ha soha nem mondom el a véleményemet. Még ha burkoltan is, de utalni kell rá, hogy mi a probléma.

– Mi az, amit egy vezetőedző a kapusok teljesítményéhez hozzá tud adni?
– A kapusposzt is átalakult, a játék felépítésében, labdakihozatalban is nagy szerepe van, ő a plusz ember, akivel meg tudsz oldani egy játékszituációt. Az, hogy “támadjunk le”, “hozzátok ki a labdát”, vagy hogy valaki nagy vonalakban elmondja az elképzelést, önmagában kevés már azon a szinten, ahol a Fradival vagy a válogatottal vagyunk. Mindenkinek tudnia kell, hogy adott pozícióban, adott játékszituációban mi a követelmény az aktuális ellenféllel szemben. Fontos, hogy olyan taktikai elképzelés legyen a vezetőedző részéről, ami világos mindenkinek, és kapaszkodót ad.

– Csercseszov esetében például mennyit számít neked, hogy kapus volt?
– Annyiban számít, hogy korábban több olyan edzőm is volt, aki a meccs alatt végig velem foglalkozott a kispadról, kiabálta be, hogy miért egyérintőben játszottam, miért rúgtam el a labdát, miért nem gyorsabban passzoltam. Pozitívum, hogy ő nem vonja kétségbe a döntéseimet, nem kritizál negatívan. Ha az edzésen megfogunk egy labdát, akkor a kapust dicséri, és nem a támadót szidja, amiért kihagyta a helyzetet. Ez azért ritka az edzők között.

– Az elmúlt nyolc, Fradiban töltött évedben melyek voltak azok a fordulópontok, amikor azt érezted, hogy igazán naggyá válhat a csapat?
– Kétszer éreztem ilyet. Amikor 2015 januárjában az ősz ugyan nem sikerült jól, de télen visszaigazolt Hajnal Tamás, szerződtettük Cristian Ramírezt és Roland Lamah is formába lendült. Érezhető volt, hogy minőségileg nagyot léptünk előre, veretlen tavasszal feljöttünk a 2. helyre és megnyertük a Magyar Kupát. Sajnos a nemzetközi szereplés nem sikerült, ami mindig beárnyékolta a hazai teljesítményünket is. A másik ilyen az volt, amikor Rebrov az első megbeszélést és edzést megtartotta, akkor sokunk számára egy új távlat nyílt a futballban.

– Miben mondott mást, mint az elődei?
– Onnantól másképp tekintettünk a játékhelyzetekre. Az első meccsén Mezőkövesden kérdezték melegítésnél a szurkolók, hogy mire számíthatnak. Azt mondtam, hogy ha megcsináljuk, amit kér, akkor 5-0-ra nyerünk, de fogalmam sincs, mi lesz, mert annyi mindent kért tőlem, és annyi infót kaptunk 3-4 nap alatt, hogy konkrétan fájt tőle a fejem. Aztán a 91. percben Böde Dani bepasszírozott egy gólt, nem is játszottunk jól, de ezzel nyertünk. Persze ahogy telt az idő, egyre jobban hasonlított arra a játékunk, amit szeretett volna látni, és meg is találta azokat az embereket, akik megvalósítják ezt, automatizmussá váltak a mozgások. Apróság, de azelőtt soha senki nem mondta el nekünk, hogy az ellenfél beadásánál az egyik belső védő mindig a rövid kapufa környékén helyezkedjen szabadon, nyilván létszámegyenlőségnél ezt nem lehet megoldani, de hogy mindig törekedjünk erre. Ha támadtunk, akkor mindenkinek fel kellett menni a legközelebbi ellenfélig, hogy a kontrát megakadályozzuk, hiszen mindegy, hogy egy az egyben maradsz valakivel, mert ha ott vagy az emberen, lefaultolod, és semmi baj nem történik, viszont a lepattanókat jobb eséllyel fel tudod szedni. Elmondta, hogy mindig számoljam meg, melyik oldalon hányan vannak, merre indítsuk a labdakihozatalt, milyen magasságokban legyenek a játékosok, hova lépjenek vissza, a belső középpályások mindig legyenek középen, hogy opciót adjanak. Amikor előtte Gera, Leo vagy Tomi játszott, akkor ők lehet, hogy ezt megtanulták külföldön, emiatt jobban nézett ki a játék, de ha nem voltak a pályán, akkor meg szenvedés volt. És ebben addig senki nem kereste a hibát.

– A Fradival zsinórban négyszer nyertetek bajnokságot és jutottatok be a csoportkörbe, a válogatottal az A-divízióban is helyt álltatok. Meddig lehet még fejlődni, mik az újabb célok?
– A Fradinál elérhető cél, hogy a nemzetközi kupatavasz meglegyen és hogy újra a BL-ben játsszunk. A válogatottal az Eb-szereplések megvoltak, most már egy vb is jó lenne, talán az NL-teljesítményünkkel a kiemelések miatt is jobb esélyünk lesz erre. A nemzeti csapat is megmutatta, hogy versenyben tudunk lenni gyakorlatilag bárkivel, miért ne célozhatnánk meg, hogy egy vb-re is kijussunk. Nagyon jó összetételű a keret a játékosok korát tekintve, vannak a helyüket követelő fiatalok, olyan 24-27 évesek, akik fizikálisan is nemzetközi szinten tudnak teljesíteni, és 30-as éveik elején járók, akikben magas szinten is benne lehet még 3-4 év, azaz a vb sem elérhetetlen.

forrás: csakfoci.hu