A sztrájk miatt utazási gondokba ütköző fradistákat kérdeztek a helyzetről.
„Már tegnap tisztában voltunk vele, hogy sztrájk lesz, mert már a meccsen is többen mondták, hogy törölték a járatukat. Ez a bécsi járatra vonatkozott. Ennek ellenére mi az utolsó pillanatig reménykedtünk benne, hogy a miénket nem fogják törölni. Tegnap este mikor néztük, még csodálkoztunk is rajta, hogy a mi járatunk tartja magát, aztán ma délelőtt 11-kor jött a hideg zuhany, hogy nem megyünk haza” – nyilatkozta az Origónak Csányi Dienes Andrea, az egyik Monacóban ragadt Fradi-drukker.
Franciaországban a légiforgalmi-irányítók azért léptek sztrájkba pénteken, hogy magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket harcoljanak ki, ám a sok járattörlés többek között a Fradi-drukkerek egy részét is kellemetlenül érinti.
„Azért lehetett volna rosszabb is, ha mondjuk nem itt ragadtunk volna. A kellemetlenség ellenére viszonylag jól meg tudtuk oldani. Azoknak rosszabb, akik Nizzában szálltak meg. Vannak olyan ismerőseim, akik tegnap nápolyi átszállással érkeztek Nizzába, onnan pedig három órás csúszással, vonattal Monacóba, így csoda volt, hogy a meccs kezdetére odaértek. Majd egy éjszakát Nizzában töltöttek és ma Bécsen keresztül repültek volna haza. Mindamellett, hogy harminc fok van, nekünk sem esik jól, hogy itt ragadtunk, mert lássuk be, ez azért nem egy magyar pénztárcához mért környezet, szóval egy nap is megterhelő tud lenni. Viszont úgy gondolom, azért a legtöbben nem dőlünk a kardunkba” – fogalmazott.
A járattörlés után a kint ragadt magyarok nem sok segítséget kaptak a Wizz Air-től. A légitársaság állítólag értesítést küldött, hogy két nappal később, vagyis vasárnapra lehet átfoglalni, ám a legtöbben Olaszországon át tervezik a hazajutást, vagy legalábbis maradni a hét végéig, amíg véget ér a sztrájk. Monte-Carlo ugyanis nem arról híres, hogy bármi megfizethető áron lenne.
„A Wizz Air kommunikációja sajnos nem okozott pozitív csalódást. Nem lehet elérni őket, otthonról próbálnak intézkedni helyettünk, de a légitársaság nem tud alternatívát mondani, csak hogy foglaljunk át vasárnapra. Mintha nem Európa legdrágább városában lennénk. Mi úgy oldottuk meg, hogy szombaton Nápolyba megyünk, így nem két-három óra lesz az út, hanem hét, de legalább hazaérünk. Viszont a szállodában egy család például torinói átszállást talált. A magyarok talpraesettek, megoldják az ilyen problémát” – mondta.
Külföldi sajtóhírek szerint ma már a vasutasok is csatlakoztak a reptéri dolgozók sztrájkjához.
– Én első körben a félidőben hallottam a kialakult helyzetről, amikor Magyarországról hívott a családom, hogy a TV-közvetítésben bemondták, hogy törölni fogják a Fradi-szurkolók járatát, mert sztrájkolnak a franciák – nyilatkozta a csakfoci.hu-nak egy – a neve elhallgatását kérő – Fradi-drukker.
– Két társaságban voltak szurkolók a mérkőzésen: Volt a B-közép, illetve voltak egyéb helyeken ülő Fradi-szurkolók. A mérkőzés után tulajdonképpen pánikhangulat alakult ki a B-középben, mert nem tudták az emberek, hogy fognak hazajutni. Ezután a Facebookon összefogtak a kint lévő szurkolók és megpróbáltak segíteni egymásnak, hogy mielőbb hazajussanak.
A kint rekedt károsult becslése szerint mintegy 100-150 ferencvárosi szurkoló rekedt Monacóban a csütörtöki EL-találkozót követően.
– Mi a WizzAir szerdai járatával jöttünk ki, ahol számos fradista utazott velünk. Eredetileg pénteken, azaz ma utaztunk volna haza, de ehelyett hétfőre ajánlott nekünk jegyet a légitársaság úgy, hogy a szállást magunknak kell kifizetni. Nagyon kaotikus állapotok vannak, mi is szerettünk volna holnap hazajutni, de – átszállással – 1000-1400 eurós jegyeket (egy személynek) találtunk úgy, hogy elképzelhető a holnapi sztrájk is. A szurkolók egyébként pozitívan állnak a kialakult helyzethez, örülnek, hogy nyert a Ferencváros és megpróbálnak segíteni azokon, akik Monacóban maradtak. Vannak olyan információim, hogy egyes szurkolók átmentek Genovába vonattal, onnan tovább utaztak Bolognába, ahol holnap megnézik a Bologna hazai mérkőzését. A bajnoki után Rómába repülnek és onnan utaznak majd Budapestre. Sokan azonban csak a jegy árával számoltak és nem voltak felkészülve arra, hogy maradniuk kell, így valakik még most is szállás nélkül vannak. Illetve a helyzetet az is megnehezíti, hogy a monacói árak jócskán a meghaladják az otthon megszokottakat – zárta a megszólaló.