Már a Trabzonspor elleni EL-meccs másnapján foglalkoztunk azzal, hogy a FiveThirtyEight számításai szerint a győzelmünk után 82% esélyünk van a kupatavaszra, most megnéztük, hogy a siker miként befolyásolja a pontszerzési esélyeket.

Ahogy azt pénteken írtuk, „a FiveThirtyEight modellje alapján a tegnapi forduló alaposan átalakította a továbbjutási esélyeket. Az első helyünket 20%-ra, a második helyünket 34%-ra, a harmadik helyünket pedig 28%-ra teszik. Ez azt jelenti, hogy a portál szerint 54% az esélye annak, hogy az EL-ben érjük meg a tavaszt, 82% eséllyel pedig ott leszünk tavasszal is a nemzetközi porondon. Ez utóbbi a forduló előtt 67% volt. A tegnapi vereségével a Crvena Zvezdánál ez most 61%, a Trabzonnál 60%, míg a Monacónál 96%„.

A csütörtöki eredmény és a némileg módosult oddsok alapján ismét kiszámoltuk, hogy mennyi esélyünk van a különböző pontszámokra a hátralévő öt meccs 243 lehetséges kimenetele alapján. A számítás szerint arra, hogy 14-18 pontot szerezzünk, 4% az esély, annak, hogy 11-13 pontot gyűjtünk be, 20% az esélye. Arra, hogy 7-10 pontot szerzünk, 54%, míg a 4-6 pontra 20.5%. Arra, hogy maradunk három ponton, kisebb az esély jelenleg, mint arra, hogy 15-18 ponttal legyünk elsők a csoportban – 1.6%. Nagyszerű lenne, ha az alábbi tábla akár egy, akár három hellyel balra csúszna a Monaco elleni meccs után.

538 pontszám esélyek az EL-csoportkör első fordulója után