A szerb szuperklubbal tétmeccsen egy párharcban találkoztunk – az utolsó nagy európai sikerünk szezonjában, 1975-ben. Az 1974-75-ös évadban a Kupagyőztesek Európai Kupájában indultunk, miután 1974 májusában 6.000 néző előtt megnyertük a Népstadionban a Magyar Kupát a Komlói Bányász ellen (Mucha, Magyar, Kelemen, ill. Eipel [ög]).

Dalnoki Jenő csikócsapata vágott neki az 1974-75-ös kupaszezonnak. Ekkor 31 csapat indult a sorozatban, miután a ciprusi Enoszisz visszalépett. Az első körben a Cardiff Cityt kaptuk. A második Üllői úti stadion nemzetközi bemutatkozásán 25.000 néző előtt fogadtuk a walesieket, Nyilasi és Szabó góljaival 2-0-ra nyertünk. A visszavágót két héttel később Cardiffban, 7.500 néző előtt játszottuk, Takács, Szabó, Pusztai és Máté góljaival 4-1-es győzelmet arattunk.

A második fordulóban maradtunk a brit szigeteken, a Liverpoollal találkoztunk. Az idegenbeli odavágót épp október 23-án játszottunk, hatalmas harcban a 92. percben Máté János Clemence-t kicselezve egyenlítette ki Kevin Keegan gólját. A csapat egyik legjobbja Géczi volt, mint a korabeli Nemzeti Sport írja: “gólnak látszó lövéseket csípet el“.

A november eleji visszavágón 30.000 néző volt jelen, 0-0-át játszottunk, ezzel a már megszűntetett idegenbeli gól szabály miatt továbbmentünk. A Pool legendás mestere, Bob Paisley – akit a Nemzeti Sport Praisley-nek nevezett… -, így nyilatkozott: “Boldogtalan látogatás volt ez, úgy estünk ki, hogy nem kaptunk ki. Rosszak a szabályok… Vigliani nem adott meg javunkra két tizenegyest“. Dalnoki Jenő természetesen jóval boldogabb volt: “Mit is mondhatnék, végtelenül boldog vagyok. Erre a továbbjutásra, amelyet a csapat óriási szívvel, fegyelmezett csapatjátékkal ért el, szerte Európában felfigyeltek“. Paisleyvel a Pool egyébként tíz év alatt 6 bajnoki címet és 3 BEK-et nyert – először az 1976-77-es szezonban, az UEFA-kupát pedig 1975-76-ban – tehát a kor egyik kimagasló csapatáról volt szó.

A nyolc között már márciusban fociztunk, ekkor már szerencsésebb volt a sorsolásunk: a Malmövel akadtunk össze. A svéd csapat 7.000 néző előtt fogadta a mieinket, Nyilasi hamar vezetést szerzett, az 57. percben már 3-0-ra vezettünk, Sjöberg a 90. percben szépített. A visszavágó két héttel később teltház előtt zajlott, Sjöberg vezetést szerzett a Malmönek, a második félidő elején Máté egyenlített, ezzel nagyjából eldőlt a párharc, akkor meg végképp, amikor a 63. percben kiállították Larssont. “Nem játszottunk jól, mégis megérdemelten jutottunk tovább, s ez nemcsak az FTC, hanem a magyar labdarúgás sikere is. Ezért örülök különösen” – nyilatkozta Dalnoki Jenő. Az elődöntőben a Dinamo Kijev a PSV-t, mi pedig a Real Madridot kiverő Crvena Zvezdát kaptuk.

Az elődöntő hazai odavágóját bevittük a Népstadionba, 55.000 néző látogatott ki. Branikovits szerezte meg a vezetést és bár Szavity egyenlített, Magyar a 77. percben megszerezte a győztes találatot, 2-1. A Fradi végig fölényben volt, Géczinek sok dolga nem akadt, míg a másik oldalon a kapus a csapata egyik legjobbja volt, a szögletarány 12-1 volt ide.

Jól játszottunk, a közönség nem csalódott, ilyen meccsekre lenne szükség és akkor mindig ennyi néző lenne a stadionokban. Kis szerencsével hamarabb előnyt szerezhettünk volna. Nem adtuk fel, tovább akarunk jutni” – értékelt Jenő bácsi a győzelem után. A Crvena Zvezda edzője, Mihity így nyilatkozott a meccs után: “Korrekt ellenfél volt az FTC, meglepett minket a második félidő erős irama. Az eredménnyel elégedett vagyok, de nehéz 90 perc vár ránk Belgrádban

A szerbek április 23-án fogadtak minket, rekordszámú, száztízezres nézősereg előtt a Marakanában. Ennél több néző sem előtte, sem azóta nem volt Jugoszláviában / Szerbiában, de mi sem játszottunk több szurkoló előtt. A Géczi – Martos (Kelemen, 92.) , Bálint, Rab, Megyesi – Juhász, Onhausz (Takács, 53.), Mucha – Pusztai, Máté, Magyar összeállítású csapat már a 7. percben megszerezte a vezetést Pusztai révén. Géczinek sok dolga volt, a hazaiak a vajdasági magyar védő, Kéri Mihály révén egyenlítettek a második félidő elején. A dolgok rosszabbra fordultak, előbb Bálintot állították ki egy ártalmatlan szituációban, majd 5 percre rá, a 75. percben megszerezte a vezetést és ezzel egyenlített a párharcban a Crvena Zvezda (1-2). A 80. percben a Máté elleni szabálytalanságért aztán a német Eschweiler tizenegyest ítélt, a büntetőt Megyesi a jobb alsóba helyezte. 2-2, így a KEK addigi mind a nyolc találkozóján veretlenek maradtunk és bejutottunk a döntőbe.

Dalnoki “végtelenül örült“, mint mondta “az egész csapat kitett magáért, ilyen önfeláldozó, lelkes, becsületes helytállást beszéltünk meg a meccs előtt“. Mihity edző gratulált és kívánta, hogy “nyerjék meg a KEK-et“.

A döntőt Svájcban, Baselben a Dinamo Kijev ellen játszottunk, mindössze 15.000 néző előtt. A Lobanovszkij irányította szovjet / ukrán csapat nem sok esélyt adott nekünk, a félidőben már 2-0-ra vezettek Onyiscsenko duplájával, a 3-0-ás végeredményt Blohin állította be a 67. percben. Ki tudja persze, hogy máshogy alakul-e a meccs, ha Bálint László játszhat ezen a találkozón és az MLSZ nem tesz keresztbe nekünk…

Álljon itt a Fradi utolsó nemzetközi kupadöntőt játszó csapatának névsora: Géczi – Martos, Pataki dr., Rab, Megyesi – Juhász, Nyilasi (Onhausz, 60.), Mucha – Szabó, Máté, Magyar.

Azóta sem, immár 47 esztendeje nem jutottunk el tavaszi nemzetközi kupameccsig. Szép kerek történet lenne, ha ez a Crvena Zvezda ellen (is) sikerülne – ehhez az első háromban kell végezni a szerbek, a Monaco és a Trabzonspor fémjelezte Európa Liga csoportban.

(Felhasznált források: tempofradi.hu, magyarfutball.hu)