A miskolciak szurkolói blogjának értesülései szerint ifj. Szergej Kuznyecov veheti át Dragan Vukmir helyét.

Az amigeleken.hu értesülései szerint ifj. Szergej Kuznyecov követheti Dragan Vukmirt a miskolci kispadon. A korábbi kiváló légiósunk, Szergej Kuznyecov – a Fradiban szinten pályára lépő – fia olyan csapatoknál dolgozott pályaedzőként, mint a Szpartak Moszkva vagy a Panathinaikos – az oroszoknál egy rövid ideig megbízott vezetőedző is volt.

A kis Kuzi mindig is fradistának vallotta magát, egy közelmúltban adott interjúban erről így beszélt:

– Összeszámolta, hány helyen?
– Egy idő után belefáradtam a számolásba. Egész életemben a Fradiban szerettem volna játszani. Aztán tizenhét évesen elkerültem az Üllői útról, ahová később rövid időre visszakerültem. Csank János volt a vezetőedző, visszahívott, de hol játszottam, hol nem. Garami József aztán védőt szeretett volna belőlem faragni, de azt nem vállaltam, én támadni szeretek, gólokat lőni. Úgy voltam vele, apu személyében elegendő egy hátvéd a családban. Így ismét útra keltem. Fehéroroszország felé vettem az irányt, ahol nyomban bajnokok lettünk, kifejezetten jó idényem volt.

– Édesapjával gyakran beszélgetnek a Fradiról?
– Szinte mindennap beszélünk egymással, a világháló segítségével képben vagyok, néztem a Ferencváros mérkőzéseit. És ugyebár a Fradi gyermekkori szerelem. Nyolcéves koromtól oda tartoztam, végigjártam a szamárlétrát.

Korábban Szergej Rebrov alatt az is felmerült, hogy a Fradinál vállal szerepet, ez végül nem valósult meg. Persze a diósgyőrieknek nem lesz újdonság a “Fradi-érzés”, egyrészt sok fradista kötődésű edzőjük volt mostanság, másrészt honlapunknak, de főleg az olvasóinknak köszönhetően egy “meghekkelt” szavazás eredményeként a mai napig zöld-fehér villamossal utazhatnak Miskolcon.