Manci mellett volt edzőnk, Csank János is megszólalt a témában.
Komoly hullámokat kavart Pásztor József kijelentése: a korábbi válogatott labdarúgó, legendás békéscsabai edző azt mondta a Blikknek, hogy megmérgezte az alkohol a magyar futballt. Ezzel több korábbi focista egyetért – a probléma még a magyar válogatott esetében is komoly gondokat okozott!
Pásztor csütörtökön a Blikkben arról beszélt, hogy sok hazai klasszis jóval többre vihette volna, ha nem játszik komoly szerepet az életében a pia. A neves szakember Törőcsik András és Kardos József közelmúltbeli halálával is összefüggésbe hozta a szeszt. Tény, a magyar futball rengeteg tehetséget veszített el az elmúlt évtizedekben az alkohol miatt, és sokakról nem is tudunk, mert már fiatalon az italt választották a sport helyett.
A Váccal és a Ferencvárossal is NB I-es bajnokságot nyerő edzőnél, Csank Jánosnál például szó szerint tiltólistán voltak a piás focisták.
– A mi időnkben még az edzők választottak játékosokat a csapatukba, s persze azért lehetett tudni, ki az, aki szereti az italt. Én mindig úgy igazoltam, hogy nálam ne legyenek ilyen focisták – árulta el Csank. – Sajnos, a pia nemcsak az adott emberre van hatással, hanem a környezetére is, hiszen csak az ökör iszik magában. Tehát félő, más csapattársakat is belevisz a rosszba. Ezt a kockázatot én mindig próbáltam elkerülni.
A válogatott szövetségi kapitányaként Csanknak azért nehezebb dolga volt, hiszen alakulhatott volna úgy, hogy egy klasszist kell kihagynia az elvei miatt. De ilyen probléma csak egyszer fordult vele elő pályafutása során.
– Urbán Flóriánról köztudott volt, hogy kedveli az alkoholos italokat – mondta a 75 éves szakember. – Tudtam, remek védő, Belgiumban játszott akkoriban, s a képességei alapján helye volt a legjobbak között. Persze behívtam, ám még mielőtt átöltözött volna, leültem vele beszélgetni. Elmondtam neki a fenntartásaimat, s ha lebukik, akkor nincs visszaút számára. Ezt megértette, és soha semmi gondom nem volt vele.
A Ferencvárossal a 90-es évek közepén a Bajnokok Ligájába jutó Telek András szerint is nagy probléma volt régebben a magyar fociban a piálás.
– Sokan a karrierjük után nyúltak a pohárhoz, nem is találták a helyüket a civil életben – magyarázta a válogatott védő. – De jó pár olyan kivételesen tehetséges játékost is ismertem, akik sokkal többre vihették volna, ám már fiatalon kettétörte a karrierjüket az ital. Szerintem ma már jobb a helyzet, profibbak a körülmények a kluboknál, de még mindig fennáll a probléma. Nincs megoldva és szerintem nem is lehet soha teljesen kizárni a szeszesitalt a sportból.
A mexikói világbajnokságon is résztvevő egykori Honvéd-játékos, Dajka László máshol sem jobb a helyzet, sőt…
– Szerintem Angliában, Németországban vagy a skandinávoknál sokkal többet és többen isznak, mint nálunk – mondta Dajka. – George Best és Gerd Müller is az alkohol rabja volt pályafutás alatt, Diego Maradona pedig kokainozott. Mégis mindannyian zseniálisan futballoztak. Amikor a spanyol Las Palmasban játszottam, ott a meccs előtt is ittak egy-két pohár bort a társak ebéd után, aludtak egyet, aztán este úgy mentek mint a rakéta.
forrás: blikk.hu