Mátyus Jánost kérdezték a BL-búcsúról.
Mátyus János
Amikor az előző körben a Ferencváros hazai pályán vereséget szenvedett a pozsonyi Slovantól, szinte temetői volt a hangulat, aztán amikor a Qarabag otthonában döntetlent játszott, mindenki arról beszélt, milyen jó az egy egy, holott látni lehetett, nagyon jó csapat az azeri. Már az első mérkőzés második félideje sejtette, lehetnek gondjai a Fradinak, akkor ugyanis az ellenfél egyértelműen fölébe kerekedett. Kedden a Qarabag úgy kezdett, ahogy a Ferencváros szokott hazai pályán évtizedeken keresztül, ráadásul a brazil Kady személyében olyan labdarúgója volt, akivel nem tudtunk mit kezdeni. Rögtön kezdés után feltűnt, lehetnek problémák. Adnan Kovacevic és Rasmus Thelander nagyon gyengén futballozott a védelem tengelyében, amikor ilyen fontos mérkőzésen a vezetőedző az egyiküket lecseréli, az mindent elmond a teljesítményről. A csapat szurkolói szép időket élhettek meg az elmúlt években, de ez a pofon megmutatja, még mindig sokkal többre van szükség, hogy a Fradi stabil európai középcsapat legyen. Hajlamosak vagyunk ilyenkor temetni, de ne feledjük, mekkora örömöt adott az előző két kör, a Slovan elleni pozsonyi meccs. Biztos vagyok benne, az ír Shamrock Rovers elleni párharcból a Fradi jön ki jobban, és ott lesz az Európa Liga csoportkörében.