A ma már 45 esztendős Slovan szurkoló ’92-ben 15 évesen volt ott az Üllői úti vendégszektorban – most Argentínából utazik majd a meccsre, a szlovákok pedig buszos túrát szerveznek a BL-selejtezőre.

A Slovan tájékoztatása szerint a budapesti mérkőzésre lehetőség van buszos utazás igénybevételére, amelynek ára 55 euró (utazás + belépő), csak készpénzben lehet fizetni, valamint kötelező személyes adatok megadása. Jegyet vásárolni csak így vagy a pozsonyi ultrákon keresztül lehet a cikk szerint. A Slovan ultrái gyűjtést is szerveztek, hogy a vendégszektorban ’92-ben egyedül helyet foglaló Daniel Antosík is ott lehessen a mérkőzésen.

A szlovák Sportnet ezen alkalomból interjút is készített a Slovan-szurkolóval, nem meglepő módon a ’92-es visszavágó adta a fő témát: „Reggel úgy indultam el, mintha iskolába mentem volna, egyébként nem engedtek volna el, persze nem oda mentem, hanem vonatra szálltam és elutaztam Budapestre. Elővételes jegyem volt, az első mérkőzés után elég feszült volt a hangulat, leállították a belépők árusítását is biztonsági okokból és mindenkinek azt ajánlották, hogy ne utazzon el a visszavágóra. Nem mondom, hogy nem volt bennem félelem, de fiatalság – bolondság, egy hónap volt csak a 16. születésnapomig. Az újságírók is osztrák rendszámú autókkal mentek. De a továbbjutásról volt szó és jó csapatunk volt, így egy szurkoló is elég volt végül…” – a cikkben egy történészt is megszólaltattak, aki sokat foglalkozott ezzel a párharccal, elmondta, hogy pár Slovan-szurkoló még ott volt a budapesti meccsen, de nem a vendégszektorban.

Az utazásra így emlékezett vissza Antosík: „Egy hölggyel utaztam együtt a vonaton, ha jól emlékszem egy zenei konferenciára ment. A ferencvárosi huligánok felszálltak a Pozsonyból érkező vonatokra, hogy Slovan szurkolókat keressenek, a miénkre három megállóval Budapest előtt. A hölgy a szlovák mellett tudott magyarul is, így beszélt hozzám, amikor a Ferencváros szurkolók elhaladtak mellettünk, így nem figyeltek fel rám. A stadionba elég nehéz volt bejutni, nem tudtam és most sem tudok magyarul, a vendégszektor pedig zárva volt. Mutattam az egyik szervezőnek a jegyemet, nem akarta elhinni, de végül kerülőúton, a székházon keresztül rendőrök és újságírók között bevitt.”

Arról, hogyan fogadták a fradisták: „Amikor kitettem a Slovan zászlómat a kerítésre, az olyan volt, mint a vörös posztó a bikáknak, fütyültek, ordítottak. A csapat edzője, Dusan Galis kijött az öltözőből a kerítéshez és megrázta a kezemet. A mérkőzés után a csapatkapitány Ondrej Kristofík odaadta a mezét.”

A mérkőzés után történtekről: „A szlovák újságírók felajánlották, hogy hazavisznek, végül a csapat különgépével mentem haza. De a reptérre vezető út is veszélyes volt, a huligánok bedobták a busz ablakait, meg kellett várnunk, amíg a rendőrök távolabb terelték őket. A Slovan vezetőségétől pedig kaptam egy szezonbérletet.”

Megtenné-e ma is, szólt a kérdés: „Persze, ilyesmi nem történik minden nap az emberrel. És szerdán is ott leszek, hála a Slovan szurkolóinak, akik vásároltak nekem egy repülőjegyet, hogy Argentínából elutazhassak Budapestre.”