Ricardo azt is elmondta, ki volt a kedvenc játékosa nálunk.

– Kikerülhetetlen téma a Ferencváros, ahová kétezertizenkettőben érkezett, és másfél éven át irányította a csapatot. Tartja a kapcsolatot bárkivel is azóta a klubból?
– Nem.

– Miért?
– Nem tudom. Valahogy mindenki ment a maga útján tovább. De büszke vagyok a Ligakupa-győzelemre, a győztes meccseinkre, a tapsra, amit a stadionban kaptunk. A Ferencváros akkor indult el az azóta tartó sikeres úton, az edzőközpont közel sem olyan volt mint most, a körülményeket össze sem lehetett hasonlítani a mostaniakkal. Pedig zseniális futballistáim voltak.

– Volt kedvence?
– Böde Dániel. Hihetetlen figura volt. Bírta a nyomást, nem érdekelte semmi, csak a gólszerzés. Eleinte alaposan meg kellett dolgoztatnom, csaknem tíz kilogrammot fogyott. A végére jó erőben volt, és válogatott játékos lett. Tényleg büszke vagyok a Ferencvárosnál eltöltött időszakomra, örömmel tölt el, hogy ha csak röpke fejezet, de nekem is jut valami a klub történelemkönyvében.

– Ön volt a vezetőedző, amikor Akeem Adams huszonegy évesen a pályán kapott szívrohamot. Hónapokig feküdt kórházban, egyik lábát amputálni kellett, végül hiába küzdöttek érte, nem élte túl. Kiheverte a tragédiát?
– Mit gondol, kihevertem?

– Nem hinném.
– Pedig de, éppen neki köszönhetően. Az a fiatal srác akkor életem legnagyobb leckéjét adta nekem. Hónapokig feküdt a kórházban, nem volt olyan nap, hogy ne mentem volna be hozzá. Örökké helye marad a szívemben. Az a srác megtanított rá, hogy mindig legyek mentálisan erős, ne panaszkodjak, és sose mutassam ki a gyengeségemet.

A teljes beszélgetés: NSO