Krisztiánt kérdezték a kupadöntőről.

Lisztes Krisztián

Minden adva volt a remek kupadöntőhöz: kellemes időjárás, nagyszerű hangulatot teremtű szurkolók, gyönyörű stadion – és az hiszem, nem is ment haza senki csalódottan. Gyönyörű gólt szerzett a Ferencváros, ez alapvetően meghatározta a mérkőzés menetét, és végig érezni lehetett, hogy ez nem szimpla bajnoki. Nagyon figyelt a Fradi arra, hogy Ádám Martin ne kerüljön helyzetbe, mégis, úgy gondolom, helytállt a Paks, a végeredmény ellenére is. Amíg a második gól meg nem született a hajrában, addig nyílt volt a mérkőzés, még úgy is, hogy nem volt sok helyzetük a paksiaknak, és a második félidőben a védekezésre összpontosítva cserélt Sztanyiszlav Csercseszov. A Paksba Bödé Dániel is beállt, ráadásul jó passzal kezdett, de ezen az estén a Fradi jobb volt. Az első félidőben kapufa, s Franck Boli nagy lehetősége jelezte, veszélyesebb a bajnokcsapat, de sokáig mégsem tudta lezárni a meccset, így izgalmas volt szinte a végéig. Nagyon tetszett Marquinhos, Aissa Laidouni, Pászka Lóránd futballja, Pászka kulcspasszt adott az első gólnál, és a vége Franck Bolié volt. Jó döntő volt, dicséretet érdemel a Paks, de a jobbik csapat, a Ferencváros győzött.

NS