Attilával beszélgettek új kihívásáról – Lipcsei Pétert is megszólaltatták a személyét érintő pletykákkal kapcsolatban.

– Hivatalosan csak június elsején kezd Zalaegerszegen.
– Igen, de addig ismerkedem a közeggel, a klub felépítésével, működési mechanizmusával, szóval nem unatkozom. Soroksáron még elköszönni sem volt módom, de természetesen pótolom. Nehéz lesz, mert néhány hét múlva nekem már emlék marad, amit az elmúlt öt évben ott felépítettem.

– Mondhatni, hogy az NB II-ben nyugodtan dolgozhatott?
– Mondhatni, persze, de ugyanakkora felelősséggel is jár, mintha másik osztályban töltöttem volna be hasonló tisztséget. Minden idegszálammal a fejlődést tartottam a legfontosabbnak. A klubnál hittek a kvalitásomban, a munkámban, a hozzáállásomban. Elsődleges stratégiai szempont volt, hogy a fiataloknak játék- és edzéslehetőséget biztosítsunk, elősegítsük a fejlődésüket. Elsősorban a Ferencváros utánpótlásából kikerülő ifjakra gondolok, akiknek a fejlődését Gárdos András, Gyömbér Gábor vagy Orosz Márk, mint idősebb, tapasztaltabb labdarúgók is segítették. Pászka Lórándot az NB III-ból vittük Soroksárra, most pedig megkapta a lehetőséget a Ferencvárosnál, s biztos vagyok benne, hogy él is vele, de említhetném Kovács Dánielt, aki jelenleg a Fehérvár kapusa. Összességében az elmúlt öt évben tizenhárom-tizennégy játékos került tőlünk az élvonalba.

– Hasonló az elképzelés a Zalaegerszegnél is?
– Lényegében igen, mert a ZTE hű marad korábbi elképzeléséhez, vagyis célunk, hogy a tizenhét–huszonkét éves srácok az NB I-es és az NB III-as keret mellett a klub partnercsapatánál, a szlovén Lendvánál is megkapják a megfelelő képzést, illetve hogy tudásszintjükhöz képest a megfelelő csapatban a legtöbbet fejlődhessenek. Ehhez társul a szenvedélyem és az elmúlt tíz évben megszerzett vezetői tapasztalatom, amelynek eredményeként remélhetőleg egész Zala megye büszke lesz a csapatra, és újra több néző lesz a stadionban.

– Lehet szakmai kapcsolat a Ferencváros és a Zalaegerszeg között?
– Ezen még nem gondolkoztam, de miért is ne lehetne jó a kapcsolat a két klub között?! Mint említettem, egyelőre a tulajdonos úrral egyeztetek, és ismerkedem a klub felépítésével, a jövőbeni lehetőségeinkkel.

A napokban bejárta a magyar sajtót a hír: a Ferencváros klublegendája, Lipcsei Péter lehet a következő szezontól a labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszeg vezetőedzője. – Attilával jó a kapcsolatunk, de ez nem jelenti automatikusan azt, hogy az én nevem is felvetődik a jelöltek közt – fogalmazott a szakember.

Bővebben: Blikk, NSO