Bánki Dodit kérdezték a Fradi – Honvéd párharcról.

Bánki József

Az Újpest volt a nagy rivális, a szurkolóknak az volt a legfontosabb derbi. A lila-fehérek ellen is vérre menő csatákat vívtunk, sokszor 40-50 ezer néző is összegyűlt a régi Népstadion lelátóin, hiszen akkoriban még létezett a kettős rangadó. Ám nekünk, jól emlékszem, a Honvéd volt a nagy ellenfél: bivalyerős csapat volt akkor a nyolcvanas években, a válogatott a kispestiekre épült, és az is igaz, nem sok sikerélményünk volt ellenük. Akkoriban az volt a divat, hogy a szünetben a ferencvárosi szurkolók az egyik kapu mögül átvonultak a túloldalra. Alig kezdődött el a második félidő, amikor Dzurják József, vagyis Csöpi elém gurított és futtából, ballal a jobb felső sarokba csavartam. Rohantam ki a szurkolók elé, csak éppen még nem értek át, a közönségünk fele nem látta a gólt… Arra is emlékszem, hogy Détári Lajos milyen pazar gólt szerzett. Persze mi is úgy tudtuk, hogy többen a kispesti és az újpesti játékosok közül is szerették a Fradit, de nem jöhettek hozzánk. Az edzőnk, Dalnoki Jenő bácsi mondogatta mindig, készüljünk úgy, hogy a Honvéd három támadója Czinege Lajos, Berecz János és Buda István lesz, ők ugye kommunista vezetők voltak, arra utalt ezzel, hogy akkoriban bevonultatták a legtehetségesebb játékosokat a politikai hatalommal visszaélve. Ettől mi, játékosok még nagyon is tiszteltük, kedveltük egymást, a mai napig kitűnő a kapcsolatunk, ha összefutunk Garaba Imrével, Nagy Antallal, Gyimesi Lászlóval és a többiekkel, órákig nosztalgiázunk. Még arra is emlékszem, hogy az akkori Honvédból egyedül Sikesdi Gábor nem volt válogatott, de mi nagyon elismertük őt, agitáltuk, jöjjön át a Fradiba, futballozzon nálunk, de a klubja nem engedte el. Nem csoda: remek játékos volt ő is.

NS