Hokisaink fiatal játékosával, Komáromy Botonddal beszélgettek.

Hogy éled meg, hogy első felnőtt szezonodban rögtön bajnoki döntőt játszol?
Tudtam, amikor a Fradihoz kerültem, hogy ismét bajnokesélyes csapatról van szó, és az egész szezonban ez volt a cél, kimondtuk, hogy szeretnénk megnyerni a bajnokságot. Szóval nem ért meglepetésként, hogy eljutottunk a döntőig.

Huszonhárom meccset játszottál az alapszakaszban, eddig hatot a playoffban. Ezzel elégedett vagy?
A szezon előtt teljesen máshogy képzeltem el a helyzetet, mint ahogy most látom. Megmondom őszintén, arra számítottam, hogy egy kicsivel több lehetőséget kapok, de belátom, egy fiatal, elsőéves játékosnál nem feltétlenül így működnek a dolgok. Az elején kiegészítő szerep jutott nekem, nehezen tudtam beverekedni magam a csapatba, de ahogy egyre nagyobb lett a tapasztalatom, és több önbizalmam is lett, bátrabban mertem játszani, a lehetőséget is jobban megkaptam. Szezon közben kipróbálhattam magam az első sorban, légiósok mellett, emberelőnyben és emberhátrányban is, illetve a döntőben mindkét szeredai meccsen és a harmadik mérkőzésen is szerepet szántak nekem, erre nagyon büszke vagyok.

Nyilván, ha az ember a Fradiba kerül, számít valamire. Akár a körülményeket, a körítést tekintve, akár azt, hogy itt azért egy más szintről van szó, már ami az elvárásokat, a presztízst illeti. Tartottál-e valamitől az elején, és ha igen, mitől, mire számítottál, milyen lesz „fradistának” lenni?
Én már annak is örültem az elején, hogy megkaptam a lehetőséget arra, hogy megmutassam magam. Az év eleji teszteken és a szárazedzéseken körvonalazódott a kép, hogy lehet esélyem, és nagy valószínűséggel számolnak majd velem. Egy egy hónapos próbajátékot beszéltünk meg Fodor Szabolcs vezetőedzővel, de szerencsére már a második hét közepén kiderült, hogy szeretnék, hogy maradjak.

Szezon közben mi volt a legnagyobb élmény?
Az első felnőttmeccsemet említeném először, ami ráadásul rögvest egy derbi volt, sikerült 4-1-re legyőznünk az Újpestet. Csak a legvégén kaptam egy kis játékidőt, de így is nagyon jó érzés volt pályára lépni a srácokkal. A januári erdélyi túránk csapatszinten nem sikerült a legjobban, de nekem meghatározó volt, főleg a Gyergyó elleni meccsünk, ahol az első sorban kaptam lehetőséget, emberelőnyben is játszhattam. Ez volt a szezonom csúcspontja, illetve a Debrecen elleni győztes hazai meccsünk, ahol engem választottak a meccs legjobbjának. Örülök, hogy nagyon jó társaságban játszhatom, nincsenek klikkek, a légiósokkal is jól kijövünk, próbálunk mindig angolul kommunikálni, hogy minden beszélgetésbe be tudjanak kapcsolódni. Az ügyesebbek, így például Rasmus megpróbál magyarul is bekapcsolódni, büszkék vagyunk, hogy többen is el akarják sajátítani a nyelvünket.

Benne vagytok a döntő kellős közepén. Milyen belülről?
Tényleg nagyon kiélezett párharcról beszélünk. Amikor a barátaim szezon elején megtudták, hogy a Fradiba igazolok, megkérdezték, mire számítok. Egyből az volt a válaszom, hogy döntőt fogunk játszani és nagy valószínűséggel a Csíkszeredával. Magabiztosak vagyunk, mindenféle előelemzést elvégeztünk, felkészültünk az ellenfélből. Arra készültünk, hogy mindkét budapesti mérkőzést megnyerjük, természetesen most az a cél, hogy a másodikat mindenképpen hozzuk. Ezúton is szeretnék az egész csapat, valamint a Ferencvárosi Torna Club nevében jobbulást és teljes felépülést kívánni Salló Alpárnak.

Mi a helyzet a hokin kívüli életeddel?
Bár apa, a testvére és a nagymamám is gyógyszerész, semmifajta nyomás nem volt rajtam, amikor a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karát választottam. Különféle okok miatt az első félévben nem kaptam sportolói kedvezményt az egyetemtől, ezáltal nehezen tudtam összeegyeztetni a tanulást a sporttal, hiszen a gyógyszerész-képzés kimondottan gyakorlatias. Muszáj ott legyek, úgy éreztem, az eredményeimen is meglátszott, hogy nem tudok mindkét helyen 100 százalékosan teljesíteni. Ezért a mostani félévemet passzívan töltöttem. Ezúton is köszönöm a Ferencvárosnak, hogy a dékáni hivatallal egyeztetve közbenjárt abban, hogy jövőre megkapjam az egyéni tanrendet. Nagyon várom, hogy újra ott legyek az egyetemen is, mert nagyon élveztem, nemcsak a tananyagot, hanem az új környezetet is. Sok új kapcsolatra tettem szert, megismertem a barátnőmet, aki szaktársam, úgy érzem, jó helyre kerültem a jégen kívül is.

A teljes beszélgetés: Jégkorongblog