Támadónkkal beszélgettek a Kisvárda elleni győzelem után.
– Mi történt az öltözőben a félidőben?
– Semmi különös. A szakmai stáb a táblagépeken gyorsan megmutatott néhány kritikus játékhelyzetet, megbeszéltük, min kell változtatnunk, és a cserék is beváltak. Egyébként kezdek hozzászokni, ha odahaza játszunk, az első félidő rendre pokolian nehéz, mert a legtöbb csapat tudja, győzelmi kényszerben vagyunk, ők pedig masszívan védekezhetnek.– Dibusz Dénes bravúrjai nélkül még nehezebb helyzetbe kerülhettek volna.
– Így van, de ő is a csapatunk tagja. Vasárnap kitett magáért, nagyszerű védéseket mutatott be, hálával tartozunk neki.– Lelkileg mekkora lökést adhat a Kisvárda elleni győzelem?
– Már a mérkőzés előtt tudtuk, különleges kilencven perc elé nézünk. Mindannyian tisztában voltunk vele, mi a tétje a találkozónak, egyszerűen muszáj nyernünk. Az első félidőben a Kisvárda szerezhetett volna két-három gólt, ám a fordulás után annyit javult a játékunk, hogy mi szerezhettünk volna hármat-négyet.– A góljára hogyan emlékszik? Jött a labda, és…?
– Aissa Laidouni érdeme, hogy eljutottunk a kapuig. Remekül tört előre, én pedig valahogy megéreztem, a felpasszolt labda eljuthat hozzám. Franck Boli és Marquinhos a labdáért harcoltak, egy belső hang pedig azt mondta, mennem kell előre, bemozdulni az üres területre, és az érzéseim nem csaltak.– Öt gólnál jár az idényben, nem kevesli?
– Nem szeretem, hogy a góljaim alapján ítélnek meg. Sztanyiszlav Csercseszov érkezése óta rengeteg minden változott a játékomban, hogy csak egy példát említsek, a Kisvárda ellen is két-három különböző pozícióban futballoztam. Az utóbbi időszakban védekező középpályásként is helyt kell állnom, márpedig pályafutásom során korábban sosem játszottam még a hatos pozícióban.– Hogy tetszik?
– Nem rossz. Még véletlenül sem hasonlítanám a játékomat Vécsei Bálintéhoz vagy Aissa Laidouniéhoz, ezen a poszton is saját magamat próbálom adni.– Elmúlt idénybeli tizenegy gólját azért még túlszárnyalhatja?
– Miért ne?! De nekem sokkal fontosabb, hogy újra bajnokok legyünk. Sosem voltam az a fickó, aki magát helyezi előtérbe.– Meglehet az újabb bajnoki cím?
– Na, ez újabb kényes téma…– Merthogy?!
– Néha úgy érzem magam, mintha nem mi lennénk a bajnokok, mintha nem mi vezetnénk most is a tabellát. Értem, hogy az emberek mindig parádés játékot szeretnének tőlünk látni, de meg kell érteni, nem könnyű mindig elsőnek lenni. Az első bajnoki címünktől mindenki eufóriába került, a másodiknál már a harmadikra gondolt, most pedig a negyedikre készülünk… Ehhez mentálisan nagyon erősnek kell lenni! Látni kell azt is, hogy idény közben másodszor volt edzőváltás a klubnál, ilyenkor természetes, hogy vannak nehézségek. Meg kell ismerni az új szakmai stáb elvárásait, és az új játékosoknak is be kell illeszkedniük – emberileg és taktikailag is.– A sajtóban többször írtak róla, hogy a nyáron lejár a szerződése. Tárgyalnak a klub vezetőivel a folytatásról?
– Természetesen. Az elmúlt években hihetetlen eredményeket értünk el közösen, a Ferencváros nélkül nem ott tartanék, ahol.– Maradna?
– Mindenki a La Ligáról, a Bundesligáról álmodik, de oda nehéz eljutni. A klubban ismerik az álláspontomat, tisztában vannak vele, hogy szeretek itt lenni, büszke vagyok rá, hogy a Ferencváros labdarúgója lehetek, és a családom is jól érzi magát Budapesten. A klub mindig fejlődni akar, a bevételt új, még jobb labdarúgókba fekteti, ez a mentalitás még messzebb repíthet bennünket. Jól érzem magam a Fradinál, elhiheti mindenki, ha nem így lenne, már régen nem itt lennék.
