A Gyirmót ellen gólt jegyző támadónkkal beszélgettek.
– Miért nem szaltóval ünnepelte első magyarországi gólját?
– Jó kérdés. Talán azért nem, mert azonnal siettem vissza a középkezdéshez, győzni akartunk a Gyirmót ellen. Nem láttam értelmét, hogy ünnepeltessem magam, talán ha ezzel a góllal kettő egyre vezetünk, szaltózom egyet.– Nem veszélyes ez a mozdulat?
– Egyáltalán nem. Annak idején Afrikában kezdtem, ki tudja, hányszor csináltam. Eleinte nemigen tudtam, hogyan ünnepeljem a góljaimat, és miután atletikus alkatom van, adta magát a mozdulat. Már nagyon megy. Időnként táncmozdulatokkal színesítem az ünneplést, remélem, a Ferencváros szurkolói jó sokszor láthatják majd.– Nagy kő esett le a szívéről a Gyirmót elleni első gólját követően?
– Kár lenne tagadni, kellett a lelkemnek. Régóta vártam rá, éppen itt volt az ideje.– Régóta? Kis túlzással most érkezett meg Magyarországra, hat NB I-es mérkőzésen van túl.
– Előző klubomnál, Csehországban ahhoz voltam szokva, hogy legrosszabb esetben kétmérkőzésenként rúgtam gólt. Nagyon örültem az első itteninek, az önbizalmamnak kellett. Ha viszont úgy vesszük, a játékpercek alapján nem is annyira rossz a mutatóm, a hat meccsen összesen ha hárommérkőzésnyi időt töltöttem a pályán.– Mit gondol, ha második fellépésén, Újpesten a kapufáról nem kifelé, hanem befelé pattan a labda, most hány gólnál járna?
– Akár három-négynél. Ha az a lövésem bemegy, minden másként alakul. Centiken múlt, sokszor visszanéztem azt a lehetőségemet. Biztos voltam benne, hogy értékesítem a helyzetet, mert előzőleg rendre kihasználtam a helyzeteimet. Fontos volt, hogy ne váljak görcsössé, éppen ezért jött jól a szombati találatom, amelyet a családomnak ajánlottam.– Odahaza vannak Afrikában?
– Igen. Legutóbb májusban láttam őket, akkor tudtam hazautazni Nigériába, nagyon hiányoznak. Szinte mindennap beszélünk telefonon. Édesapám keményen dolgozik, édesanyám tanár a helyi iskolában, két lánytestvérem közül a kisebbik egyetemre jár, a nagyobbik fodrászként keresi a kenyerét.– Édesapja futballozott?
– Soha. Szereti ő is a labdarúgást, szívesen nézi a televízióban, szurkol a csapatoknak, de sohasem futballozott versenyszerűen. Odahaza, Afrikában a gyerekek kilencven százaléka futballista akar lenni, nem sok szórakozási lehetőségünk van, iskola után irány a pálya. Nigériában egy kisebb városban nőttem fel, a mai napig szeretek hazajárni.– Voltak poszterek gyerekkori szobájában?
– Sok játékosért rajongtam, de posztereim nem voltak. Eden Hazard játéka nyűgözött le a Chelsea-ben töltött időszakából, no meg Robert Lewandowskit csodálom, őt utánozni képtelenség. Igaz, sohasem próbáltam meg lemásolni senkinek a játékát, mindig önmagamat adtam.– Mit tart a legnagyobb erősségének?
– Talán a gyorsaságomat. Fogalmazzunk úgy, hamar lendületbe jövök.– Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzőnek van valami különleges elvárása önnel szemben?
– Remek szakember, pontosan tudja, mit akar. Számomra ő eddig a topedző. A gyakorlatoknál maximális koncentrációt vár el, ha munka van, nincs viccelődés. Öröm belépni az öltözőbe, remek a közösség, sokat mókázunk. Nagyon jó helyre kerültem, hamar befogadott a csapat, a legtöbbet talán Tokmac Nguennel beszélgetek.– A Fradi az eddigi legerősebb csapat karrierje során?
– Ez nem is lehet kérdés, a Ferencváros mind közül kiemelkedik. Nagy lehetőség volt a magyarországi, örültem neki, hogy új országba, új klubhoz kerülök, ahol végre bajnoki címért küzdhetek. Arról álmodom, hogy a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában léphetek pályára.– Most, hogy megvan az első gólja, mit gondol, hányat szerez még az idény végéig?
– A stílusomra jellemző, hogy könnyen helyzetbe kerülök, ritka az olyan mérkőzés, amelyen ne lenne lehetőségem. Úgy vagyok vele, ahány meccs vár rám, annyi gólt akarok szerezni. És miért ne sikerülhet? Elvégre a góllövés a feladatom.
