Az MLSZ belső világába nyerhetünk némi betekintést, a Barczi Róbert sportigazgató által kirúgott Fehér Csaba, a korábbi utánpótlás-szakágvezető nyilatkozott a távozásának okairól.

Noha tényleg élmény volt ezt a feladatot ellátni, és szívesen folytattam volna, megköszönték a munkámat. A válás egyik indoka az volt, hogy nem követtem a sportigazgató utasításait. Erre valóban akadt példa, azonban ha valaki másfél éve azt mondja nekem, hogy Barczi Róbert utasításai szerint kell működtetnem az utánpótlás-válogatottakat, be sem teszem a lábam a szövetségbe. Amikor megbeszéltük, hogy eljövök, a sportigazgató javasolta, hogy egyeztessük, ki mit kommunikál ebben az ügyben, de akkor is ragaszkodtam hozzá: szeretném azt mondani, amit gondolok. A közös megegyezéssel végkielégítés is járt volna, de ezt az ezzel járó előre egyeztetett kommunikáció miatt köszönettel visszautasítottam, a végkielégítés összegénél többet ér nekem, hogy elmondhassam, miért állítottak fel.

Barczi azt kérte tőlem, hogy az MLSZ új előírásait az utánpótlás-versenyrendszer átalakításával és az átigazolási szabályokkal kapcsolatban képviseljem vele közösen az elégedetlenkedő akadémiák előtt. Erre nemet kellett mondanom, mivel a kialakításukban nem vettem részt, a véleményemet sem kérdezték meg róla, ráadásul közülük többel én sem értek egyet, így nem lehettem volna hiteles a klubvezetők előtt. Egy másik jelentős nézetkülönbséget okozott, hogy a sportigazgató elvárta tőlem, hogy az általa befolyásosnak gondolt szülőkkel egyeztessek a válogatási elveinkkel kapcsolatban. Az én felfogásom szerint egy átlagos utánpótlásedzőnek sem szabad szakmai kérdéseket szülőkkel megvitatnia, egy MLSZ-alkalmazottat pedig kimondottan hiteltelenné tesz, ha egyik nap a klubok iránti elvárásairól tart előadást, másnap pedig apukáknak magyarázkodik. Barczi Róbert elment helyettem, és utólag azt gondolom, ez volt az a pont, amikor minden tekintélyét elveszítette a szememben, a munkakapcsolatunk valóban megromlott. Legközelebb csak akkor beszéltünk, amikor elküldött. Ezeken az eseteken kívül is előfordult, hogy nemet mondtam különböző kéréseknek, amikor úgy ítéltem meg, hogy azok zavarnák a korosztályos csapatok edzőinek munkáját. Akkor viszont hibáztam, amikor engedtem, hogy a sportigazgató beleszólhasson az U21-es válogatottnál Gera Zoltán szakmai stábjának összetételébe.

Szerettem volna egy új válogatott csapatot létrehozni a fizikailag később érő játékosoknak, velük évente négy-öt nemzetközi mérkőzést játszani, így támogatva az ő fejlődésüket is. Szükség lenne egy nemzetközi megfigyelőhálózatra, ahogy azt már több ország is létrehozta, hogy legyen esélyünk külföldön a konkurenciánál gyorsabban megtalálni azokat a tehetségeket, akiknek magyar felmenőik vannak. Ha arra gondolunk, hány magyar család él szerte Európában, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ez nagyon jelentős merítési bázis lehet a magyar labdarúgásnak. A határon túli akadémiák rendszere jó kezdeményezés, ami már működik, a kettő együtt nagyon jól kiegészítené egymást. Rendezni kellene a futsal és a nagypályás labdarúgás kapcsolatát is. Néhány szabály módosításával lehetőséget adni a kluboknak és a játékosoknak, hogy igény szerint rövid időn belül többszörösére növeljük a gyerekek játékidejét és ezzel együtt a labdaérinték számát.

A járvány miatt mögöttünk is nehéz hónapok vannak, ám volt, ami energiát adott. Sok értékes ember dolgozik a labdarúgó-szövetségben, őket jó volt megismerni, velük együtt dolgozni vagy csak beszélgetni mérkőzésekről, csapatokról és játékosokról. Szintén felejthetetlen élmény volt egy kis zalai településen az U15-ös válogatott első mérkőzése. A legfiatalabbakat látni, akik először vehettek fel címeres mezt és hallgatták a pályán csillogó szemekkel a Himnuszt – nekik a verseny most kezdődik, de fantasztikus volt nézni a meghatódottságukat. Az ő pályafutásukat külön érdeklődéssel követem a továbbiakban is.”

– Fehér Csaba, korábbi utánpótlás-szakágvezető

(nso)