A futballbéli pályafutását masszőrként kezdő 52 éves szakember még Csercseszovot is gyúrta, a két diplomás (tornatanár és fizioterapeuta) edző azonban több, mint tíz éve a Fradi mesterének “korbácsos embere”. 2018-ban ő is megkapta az Oroszország mesteredzője címet Putyintól Romascsenko és Csercseszov mellett. Alább egy 2014-es nagyinterjúból idézünk.

Gyerekként középtávfutó voltam. Tornatanárszakra jártam, aztán láttam a Szovjetszki Szportban, hogy a Testnevelési Egyetem nyílt napot tart. Elmentem és kiderült, hogy új szak indult: rehabilitáció. Egyből megtetszett, az meg külön jó volt, hogy össze lehetett egyeztetni a tanulmányaimat, annak ellenére, hogy a két kampusz közt száz kilométer volt. Vonattal jártam. 1996-ban Jurij Vaszilkovon, a Szpartak Moszkva orvosán keresztül sikerült magamnak állást szereznem gyerekkori kedvenc csapatomnál. Nem csak masszőr voltam, hozzám tartoztak a felépülőben lévő játékosok is. A gond az volt, hogy nem volt semmilyen szakirodalom az országban. Ha pl. egy játékos megsérült, és külföldön kellett megvizsgáltatni, akkor addig nem csinált semmit, míg meg nem jött a vízuma. Mert nem volt semmilyen tapasztalatunk ebben Oroszországban. Aztán amikor a játékos visszajött, izomhúzódás miatt 1.5 hónapra kiesett. Közben meg lehúztak minket külföldön vigyorogva. Meniscus-sérüléssel négy hónapokat hagytak ki játékosok, ma ezt 3 hét alatt megoldjuk.

Így aztán amikor a Szpartakkal Európában jártunk, mindig felvásároltam a szakirodalmat a könyvesboltokban, majd otthon lefordíttattam. Aztán 2003-ban a Bayer Leverkusennél töltöttünk két hetet. Ezalatt többet tanultam, mint az egyetem négy éve alatt.

Már a Szpartakban is én vezényeltem le a bemelegítéseket, de nem volt edzői licencem, ezt azután szereztem meg, hogy elhagytam a klubot. A CSZKA-nál folytattam, fizioterapeutaként, ahol sokat tanultam Paulino Granerótól. Nem sokkal később összefutottam Sztanyiszlav Csercseszovval, akinek épp nem volt akkor munkája. Ismertük egymást még a Szpartakból. Csercseszov elmondta, hogy a Zenitnél Spalettitől tanult, aztán más kluboknál is. Amikor Szocsiba szerződtették, erőnléti edzőnek hívott. Én pedig mentem.

Az én feladatom, hogy a játékosok erőnléte rendben legyen és erősek legyenek. Több ember technikáit használom: pl. Oleg Romancevét, illetve Paulino Graneróét. És nem vagyok rest más klubok edzésein kémkedni, hogy valami érdekeset tanuljak. A szakmánkban fontos, hogy naprakészek legyünk. Gintaras Stauce, aki jól beszél németül, is segít ebben. Pl. Németországban hosszú, nehéz csöveket ráznak, ami segíti az egész test izomzatának megerősítését. Az sem mindegy, hogy külföldön több erőnléti edző dolgozik egy klubnál, nálunk pedig egy, maximum kettő. Igaz, nem olyan régen még egy sem volt.

Az edzések metodikáját négyen beszéljük át Sztanyiszlav Csercseszovval, Miroszlav Romascsenkóval és Gintaras Staucéval. Mindenki kifejti a véleményét, de természetesen az utolsó szó a vezetőedzőé. Például azt mondom: “Ez és ez a játékos ilyen és ilyen terhelést kellene kapjon“. Ennyi, nem kérdések. Általánosságban az erőnléti edzőé egy kockázatos és felelősségteljes szakma. 30 emberért vagy felelős, hogy terhelést kapjanak, de egy bizonyos vonalon belül. Ha valami félrecsúszik és megsérül egy játékos, akkor aggódom. Volt olyan Grozníjban, hogy a klub alelnökének kedvence, Mauricio a szezon kezdet előtt egy nappal húzódott meg. Kaptam is a fejemre! De aztán a nyolcadik forduló után az első helyen álltunk – az edzésmódszereinket pedig senki nem kérdőjelezte meg ezután.

Csercseszov hasonló, mint Romancev. Az ember azért nem fél tőle, de érzi a tekintélyét. Csercseszov nem fél bevallani, ha hibázott, kész tanulni és mindig az újat keresi a szakmában. Változott az évek során, a Szpartaknál még nagyon forrófejű volt. Ma már sokkal kiegyensúlyozottabb. Ez a tapasztalattal jár.

Egy első edzőtábor célja az erőnlét felépítése, a szabadságolás előtt a játékosok feladatokat kaptak. 90%-uk teljesítette is. Télen pl. a játékosoknak 8 egyéni edzést kellett lefolytatniuk. Ezeket szenzorokkal ellenőrizzük. Persze voltak olyanok az elmúlt években, akik csalni próbáltak. Volt olyan, aki a szenzort egy kutyára aggatta. Volt olyan, aki egy olyan barátjának adta a szenzort, aki meccset játszott a szünetben. Az eredményekben aztán ott volt: 45 perc futás, 15 perc pihenő, 45 perc futás… Ez még a Grozníjnál volt, az egész csapat röhögött. Sztanyiszlav Szalamovics azt mondta a csalónak: “El kellene hívnod a haverodat, olyan jók a mutatói!“. Aki edzést hagy ki, az pénzbüntetést kap. Ráadásul az edzőtáborban külön egyéni munkára is lehetőség van. Így aztán rájöttek, hogy nincs értelme csalni.

[Hogy mik a céljaim?] Fejlődni akarok. De mindenki ezt mondja nyilván. És bajnokságokat is nyerni akarok, a Szpartak óta ezek elkerültek.

– Vlagyimir Panyikov