A fradista szobrászművész 83. életévében hunyt el.

– Kapcsolata a Fradival, a sporttal?
– Viccesen azt szoktam mondani, hogy zöld-fehér pelenkában születtem. Édesapám is nagy sportkedvelő volt, 1952-ben, Helsinkiben a szellemi olimpia kitüntetettje volt, oklevelet kapott egy ökölvívót ábrázoló szobráért. A fradista családi háttér egyértelműen meghatározta a hovatartozásomat. Sportpályafutásomat mégis piros-fehérben kezdtem, mert ismeretes, hogy Rákosiék 1951-ben a Fradi nevét és színét is elvették, megváltoztatták. Így 1955-ben, Kárpáti György és Domján Árpád, aki szintén vízilabdás volt, Szőke Kató második férje, közvetítésével, kerültem a piros-fehér Bp. Kinizsi vízilabda szakosztályába. Később, mint a sportgimnáziumnak számító Petőfi Sándor Gimnázium diákja kosárlabdáztam, atletizáltam. Egy porcleválás azonban véget vetett sportolói pályafutásomnak, de a sport szeretete megmaradt.

– Legnagyobb sikereit is a sport-tárgyú munkáival érte el.
– Valószínűleg a sportmúltamból ered az a készségem, hogy a sportolók mozgását szakszerűen tudom ábrázolni. Az anatómiai ismeretek mellett bele is tudom élni magam a sportoló mozgásába. Az Ezüstgerely-pályázaton kétszer-kétszer nyertem II., III. és különdíjat. Albert Flórián szobrával, ami jelenleg a Népligetben látható, is díjat nyertem.

FTC Baráti Kör