Zadir is útra kelt – élménybeszámoló Spanyolországból.

A reggeli party repülővel indult, a többség a kora reggeli géppel utazott Sevillába, amelynek fedélzetén óriási hangulat uralkodott. Képzeljétek el egy repülőt, amely utasainak jelentős része egy focimeccsre tart, jól akarja érezni magát és az alkoholfogyasztást sem veti meg. Mi történik akkor, ha ezek az emberek három és fél órán keresztül vannak összezárva egymással a levegőben?

Elmondom: óriási buli kezdődik, a repülőgépen felhalmozott alkoholkészlet elfogy és a légiutas kísérőknek fel lesz adva a lecke. Az történt, hogy mindenki azt tette, ami a dolga: a készlet elfogyott, a hölgyek jól állták a sarat, az utasok pedig remekül érezték magukat. Képzeljétek el egy olyan repülőutat, ahol Fradi-dalokat énekelnek, véletlenszerűen óriási poénokat dobnak be és a repülőgép utasainak jelentős része csak jól akarja érezni magát. Így is történt, balhé nem volt, de szerintem ezen a járaton még sohasem volt ekkora fogyasztás.

A város

Sevilla gyönyörű. Építészete teljesen más, mint Budapesté, pedig ugyanúgy egy folyó két partjára épült. Jelentős a mór hatás és azért jól látszik rajta, hogy a spanyoloknak volt néhány száz évük innen-onnan összeszedni dolgokat, amikből mindezt finanszírozni tudták. Az utakat narancsfák szegélyezik, a fák még zöldek, a nap süt és a pálmafákon szabadon élő papagájok fészkelnek. A városnak van egy utánozhatatlan hangulata, ami azonnal rabul ejti az utazót.

Amit a nemzetközi szurkolói helyzetből érzékeltünk

Mi is olvastuk a Green Monsters felhívását, hogy érdemes odafigyelni Sevillában. Őszintén szólva, mindebből semmit sem érzékeltünk. Többször jöttek oda hozzánk spanyolok, látva ruhánkon a Fradi címert és sok sikert kívántak, elmondták, hogy ők a Sevilla szurkolói, utálják a Betist, és annak szurkolnak, hogy legyőzzük őket, sőt, hogy több góllal győzzük le őket.

A stadion

A Betis stadionja kívülről nézve elég lepattantnak tűnik, de belülről jól néznek ki a zöld székek, ráadásul egy nagy, 60 ezres stadionról beszélünk. A beléptetés kifejezetten barátságtalan volt. Az egy dolog, hogy szakadt az eső, és az meg egy másik hogy november végén ez nem jó érzés, de közel 30 év alatt, mióta meccsre járok, olyat még nem értem meg soha, hogy beengedés előtt falhoz állítsanak a rendőrök és a szakadó esőben meg kelljen várnom, hogy a kábítószer kereső kutya körbeszimatoljon azt keresvén, van-e drog nálam. Rendkívül megalázónak találtam az eljárást. Konkrétan falhoz állítottak bennünket, néhány fős csoportokra bontottak és nem engedtek megmozdulni sem, amig a kutya nem végezte el a dolgát.

A stadion innen már klasszul nézett ki, leszámítva azt, hogy körülbelül a hatodik emeletre kellett felmenni gyalog, hiszen a kakasülőre tettek bennünket, lényegében a stadion tetejéről néztük a meccset, mivel a stadion nem fedett, ezért a szakadó esőben álltunk. Csak üdítő és alkoholmentes sör volt a büfében, kicsi volt a mosdó, de a büfé előtt legalább nem esett ránk az eső, a szurkolók jelentős része ott várta meg a meccs kezdetét.

A szurkolás

Először is rögzítsük: a sevillai túra drága. Legalább 30.000 Ft-ba kerül a repülőjegy oda és vissza, 17.000 Ft volt a meccsbelépő és ha ehhez hozzászámoljuk az étkezés és a szállás költségét, jól látszik, hogy ez az utazás bizony tetemes összeget emészt fel. Szerintem szép létszámban képviseltük a Ferencvárost a Betis stadionjában. Az első 30 percben a szurkolás nagyszerű volt. Utána már kevésbé, de ennek megvolt az érthető oka. Meleg szobában a fotelből mindig egyszerű nagyokat mondani, de teljesen más november végén szakadó esőben, egy stadion legtetején állni, hajnali ébredés és többezer kilométeres utazást követően, esőben, hidegben, egy lényegében tétnélküli meccsen, ahol már az első néhány percben jól látszott, hogy a győzelemre nem sok esélyünk van. Még így is odatette magát az a néhányszáz ember, aki elkísérte a Ferencvárost Spanyolországba. A meccs végén a játékosok is megköszönték a bíztatást, én addigra nagyon átfáztam és jólesett volna, ha odajönnek a szektor elé és nem a félpályáról tapsolnak kettőt, mielőtt bemennek az öltözőbe. A meccs végére elállt az eső, ez volt a szerencsénk, mert a lefújást követő 30 percben még nem engedtek ki bennünket a stadionból.

Zárásként csak annyit, hogy külföldre tök jó dolog elkísérni a Fradit. Van, hogy nyerünk, a moszkvai győzelem életreszóló élmény nekem, és bizony olyan is, hogy simán kikapunk. De a meccs eredményétől függetlenül a túrák mindig szuperek. Jó a társaság, jó dolog új városokat, új kultúrákat, új ételeket felfedezni, jókat lehet beszélgetni, bohóckodni még akkor is, ha esetleg a csapatunknak az adott napon esélye sem volt a győzelemre (az örök klasszikus: “Jó túra volt, csak a meccs ne lett volna…“).

Csak egy apróság – tudjátok, hogy ki az a Risitas? Biztosan ismeritek, az a fogatlan pasi, akinek a spanyol nyelvű videóit feliratozni szokták. Nos, mi a buszon találkoztunk a női Risitassal. Nem lehet szavakkal leírni, milyen érzés volt hallani egy nőt szinte pontosan úgy nevetni.

Még most is nevetek, ha eszembe jut. Szuper emlék. Ahogyan a sevillai túra is.